Szlovák-magyar összefogás Somoskő és Salgó váránál

A Salgó-Somoskő – Két vár, egy család elnevezésű pályázatot 216 645 euróval támogatta az Európai Regionális Fejlesztési Alap – tájékoztatta az MTI-t Peter Badinka, Sátorosbánya polgármestere és Tomás Krahulec, a Nógrád és Polyánahegyalja TDM igazgatója csütörtökön.

Közleményük szerint

régészeti és történelmi kutatásokkal, a várakat összekapcsoló irodalmi és történelmi alakokkal foglalkoznak, állagmegóvásokat végeznek, és a helyi örökség részét képező, a helyi kötődést meghatározó ipartörténeti örökségeket is felhasználják a program során.

 

A pályázattal a térség látogatottságát és versenyképességét szeretnék erősíteni – derült ki az MTI-hez eljutatott közleményből.

Mint írták, Sátorosbánya önkormányzata a Somoskői gótikus vár ágyúbástyáját és a vár főbejárati kapuját újíttatja fel, megőrizve az eredeti középkori elemeket. Emellett információs táblákat helyeznek el a toronyban, hármat a történelemről, hármat a mondákról, tíz információs táblát helyreállítanak, rendezik a Krúdy-forrást, és frissítik a macskalyuki tanösvényt.


Fotó: Depositphotos

Kiemelték, a vár Magyarországgal határos övezetben fekszik, az UNESCO Novohrad-Nógrád Geopark legfontosabb helyszíneként a határtalanság szimbóluma.

Salgó vára a magyar és Somoskő vára a szlovák oldalon történelmileg a Kacsics nemzetségen keresztül kapcsolódik össze.

A természetvédelmi terület két tanösvényt is kínál, a somoskőit és a macskalyukit. A macskalyuki kőbánya az egykori kőszállító kisvasút szakaszával, amelyen keresztül a kőbánya bazaltját szállították, ma Nógrád ipartörténeti öröksége.

Somoskő vára két hektáron terül el, és évente 31 000 látogatót fogad. A vár egy kúpos domb tetején áll, egy vulkanikus eredetű bazaltszikladombon, megközelítőleg 495 méter tengerszint feletti magasságban a történelmi Nógrád északi részén, Sátorosbánya kataszterében. A várhegy legfelső részén, annak lejtőjén kerül felszínre az Európában egyedülálló úgynevezett kővízesés, amely a világ minden tájáról vonzza a szakmai és a nagyközönséget.

A magyar oldalon Salgótarján az irodalmi és történelmi helyi kötődésű személyiségekről (Petőfi Sándor, Balassi Bálint, Losonczy Anna, a Szapolyai és Kacsics nemzetség) elnevezett sétányok pihenőit és forrásait újítja meg, valamint letölthető foglalkoztató füzetekkel vezeti át Somoskő várához a látogatót.

 


Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.