Szögliget: fáklyás ünnep és középkori kavalkád a várostrom emlékére

Ostromnappal és a vármentők napjaival vette kezdetét az idei turisztikai szezon a szlovák határhoz közeli Szögligeten. Az idén ünnepelték ugyanis a falu határában levő Szádvár csatájának 450. évfordulóját, valamint a védőrendszer úrhölgyére, a hősies Patócsy Zsófiára is emlékeztek.

Üveges Attila polgármester a Turizmus Online-nak elmondta, érdeklődéssel kísért, látványos eseménysorozatot tartottak. A program a falu központjában a helyi népdalkör műsorával kezdődött, majd fáklyás felvonulással folytatódott. Eközben a Szádvárért Baráti Kör tagjai ugyancsak fáklyákkal világították meg a vár romjait, amely sokaknak pompás látványt nyújtott. Az esti órákban pedig a Szalamandra Házban koncertet tartottak.

Kiállítás az ásatások leleteiből

Másnap az önkormányzat dísztermében nyitották meg azt a kiállítást, amely bemutatja a várbeli feltárások során előkerült leletanyagokat. Mindezt a Miskolci Herman Ottó Múzeum régészei tárták fel, és a közreműködésükkel és az anyagot öt évre a szögligeti önkormányzat rendelkezésére bocsátották. A tárlatot naponta, felügyelet mellett ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők.

A tárlatnyitót követően túrát szerveztek a Szádvár romjaihoz, amelyen csaknem százan vettek részt. Eközben a faluban, a Szalamandra Ház udvarán színes középkori kavalkáddal folytatódott a műsor. Korabeli ruhákba öltözve vonultak fel a Szabad Hajdúk, majd a Szádvári Ordasok Íjász Egyesület tartott látványos bemutatót és versenyt, de ott voltak a Diósgyőri Íjász Egyesület tagjai is, Szlovákiából pedig a Szent Orbán Borlovagrend vonult fel. Ezek mellett gyógynövényes bemutatót is tartottak, valamint kézművesek vásárán különböző termékekből válogathattak a turisták.

A rendezvények háromszáz vendéget fogadtak, akik az ország különböző részeiből érkeztek, Győrből például autóbusszal jöttek a jeles ünnepre. A résztvevők közül önkéntesen kapcsolódtak be a vár tisztításába is, gazt irtottak és szemetet szedtek. Legközelebb októberben tartanak hasonlót. A turisztikai szezonnyitóra a szögligeti szálláshelyek is megteltek, a látogatók négy nagyobb panzióban és tizenöt kisebb helyen kaptak szállást.

Szobrot állítanak a vár egykori úrnőjének

Ezt követően az ostromnaphoz kapcsolódva lengyel-magyar baráti találkozót is rendeztek Szögligeten. Ezt szakmai konferenciával kötötték egybe a vár egykori intézőjének házában, amelyet a Karszt Környezetvédelmi Egyesület szervezett. A konferencián elhangzott, hogy az újabb kutatási eredmények szerint Szádvár utolsó úrnője, Patócsy Zsófia az egyik lengyel király rokonságához tartozott. A találkozón a Szögligetért Baráti Kör elnöke bejelentette, hogy még az idén szeretnék elkészíttetni és a falu központjában felállítani Patócsy Zsófia szobrát.

Üveges Attila arra is emlékeztetett, hogy a kormány 2014-ben Nemzeti Várfelújítási Programot hirdetett. Ebbe a programba Szádvár is bekerült és várhatóan 2018-ban a romok állagát igyekeznek megőrizni, illetve az egyik nagyobb várelemet, például egy bástyát eredeti állapotába állítanak vissza. A tervek szerint ezt megelőzően, még az idén a Miskolci Herman Ottó Múzeum régészei további nagyobb feltárásokat kezdenek a várrom területén. A szögligeti önkormányzat és a falu közössége örül annak, hogy a vár állapotát figyelemmel kísérik, a várrekonstrukcióval pedig tovább erősödhet a turizmus a településen.

Fejlődő turizmus és élhető település

Tavaly ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját a Szádvárért Baráti Kör, melynek tagjai folyamatosan és aktívan dolgoztak és az elmúlt évtizedben több kiadványt jelentettek meg például a vár történetéről, továbbá ismeretterjesztő írásokról is. Ehhez a munkához a helyi lengyel kisebbségi önkormányzat is kapcsolódott, miután képeslapot, valamint színes leporellót készítettek Szögliget nevezetességeiről. Emellett a vendégházakról is készült ismertető.

A turizmus továbbra is a falu gazdasági életének középpontjában marad a következő években is. Tavaly négyszázezer forint idegenforgalmi adó érkezett az önkormányzathoz. Abban bíznak, hogy ez az idén tovább növekszik. A képviselőtestület kidolgozta és elfogadta Szögliget hosszabb távra szóló idegenforgalmi stratégiáját, mely a Fejlődő turizmus és élhető település címet kapta. Ez felöleli a további elképzeléseket és a fejlesztéseket.


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.