Több mint 30 ezren futni mentek – sok a női futó és a nemzetközi résztvevő

A kétnapos futó rendezvény nemcsak a résztvevők számában döntött rekordot – túlszárnyalva a 2019-es 31 293 fős csúcsot –, hanem a nemzetközi futók és a női indulók arányát tekintve is új mérföldkövet jelent.

Összesen 1177 hazai településről érkeztek futók, a magyar nevezők fele vidékről jött.

Mint a szervezők külön kiemelik,

a rendezvény történetében most először a nők voltak többségben, a résztvevők 51 százalékát tették ki.

Az első félmaratoni, 10 km-es vagy 7 km-es távjukat teljesítő magyarok körében ez az arány még magasabb, 59 százalék volt.

3600 magyar teljesítette a félmaratoni (1620 fő), 10 km-es (1120 fő) vagy 7 km-es (1030 fő) távot.

Sokan érkeztek külföldről is:  

106 országból több mint 3300 külföldi futó érkezett Budapestre kifejezetten a verseny kedvéért, a félmaratoni mezőny negyedét (25%) külföldiek alkották. A legtöbben Németországból, Szlovákiából és Franciaországból jöttek.

A 31 530 résztvevő nemcsak egy szám, hanem annak a jele, hogy a Vivicittá, a futás és általában a szabadidősport egyre népszerűbb Magyarországon.

– mondta Kocsis Árpád, a szervező Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetője, aki maga is aktív résztvevője volt versenynek a 7 km-es és a 10 km-es táv futójaként. 

Zenei aláfestés gondoskodott a hangulatról az egész útvonalon, a félmaratonon 20, a 10 km-es távon pedig 7 zenei pont szolgáltatta a ritmust a futóknak. A Margitsziget teljesen megtelt, a pálya mentén pedig – a budai és pesti rakpartokon is – rengetegen szurkoltak, igazi fesztiválhangulat uralkodott a területen, amihez hozzájárult a csodálatos, futáshoz ideális tavaszi időjárás is.

Ismert futók is feltűntek a tömegben, részt vett például Tenki Réka, a Futni mentem című film sztárja, aki a film hatására kezdett el futni. Visszatérő szereplői a BSI versenyeinek és idén is ott volt a mezőnyben Kovács Kokó István olimpiai bajnok ökölvívó, dr. Zacher Gábor főorvos, toxikológus, a félmaraton rajtjánál pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó nyomta meg a dudát és indította el a mezőnyt. 

A 40. Telekom Vivicittá a jótékonyság jegyében is zajlott. 6 kiemelt karitatív szervezet számára összesen több, mint 12 millió forintot gyűjtöttek össze a nevezők és a támogatók.


A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedési napot szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.