Több tízezer vendégéjszakát hoz hazánknak a folyami hajós turizmus

A Magyar Turizmus (MT) Zrt. adatai szerint a szállodahajók vendégforgalma folyamatosan nő: a társaság szakértői becslése szerint 2014-ben elérte a 400 ezer főt, és 2015-ben is kétszámjegyű növekedést mutat majd, a magyar főváros a folyami hajós turizmus egyik központjává vált - közölte az MT Zrt. hírlevelében.

Kiemelik: Budapest szerepe továbbra is kivételezett, hiszen vagy itt kezdődnek vagy itt végződnek a majd kéthetes dunai utak. Ezeknek köszönhetően több tízezer vendégéjszakát generálnak Magyarországon a főként tengerentúlról érkező, a folyami hajózás miatt ide érkező utasok.

A közlemény idézi Glázer Tamás turisztikai vezérigazgató-helyettest, aki az Emerald Waterways ausztrál hajóstársaság két új dunai hajójának avatásán elmondta: a dunai folyami hajós turizmus egyre fontosabb szerepet tölt be Magyarország turizmusában. A több európai várost érintő folyami hajóutak vonzó állomása Budapest.

Hozzátette: a hajók éves szinten mintegy 60 ezer szobaéjszakát generálnak Budapesten, a földi turisztikai szolgáltatások összértéke pedig eléri a 7,5 millió eurót. Nem elhanyagolható a szegmens munkahelyteremtő szerepe sem: a dunai hajókon ezres nagyságrendben foglalkoztatnak magyar munkavállalókat - mondta.

A Magyar Turizmus Zrt. szorosan együttműködik a folyami hajós társaságokkal Budapest népszerűsítésében. Az Emerald Waterways által Ausztráliában kifejtett marketingtevékenység szinte egy távoli turisztikai képviselet szerepét is betölti - fogalmaz az MT közleménye.

Ezeknek az együttműködéseknek is köszönhető, hogy mindkét kiemelt tengerentúli piacról, Észak-Amerikából és Ausztráliából is évek óta dinamikus növekedést mérnek a Magyarországra irányuló beutazásban, az USA-ból érkező vendégek száma például 41 százalékkal nőtt 2010. és 2014. között - állapítja meg az MT Zrt.

Forrás: MTI


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.