Tóbiás és Sára helyén

Ma reggel 7 órakor megérkezett a második madár is a Gemenc Zrt. bekamerázott fészkébe, ahol a fiatal fekete gólyapár azonnal neki is látott annak építésébe, szépítésébe. Az eddigi felvételek alapján úgy tűnik, hogy idén ennek az új párosnak az életét és költési időszakát követhetik nyomon a szakemberek és a madárbarátok.  

A Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közös projektjének köszönhetően immár hatodik éve folytatódhat tudományos megfigyelés Európa legnagyobb ártéri erdejében. A fészekben a kezdetek óta egy pár – Tóbiás és Sára – költött, de úgy tűnik, hogy a mai nappal egy új korszak veszi kezdetét.

2019. március 7-én, 16:47-kor egy fiatal hím fekete gólya landolt a fészekbe, ma pedig megérkezett a társa is. A felvételek alapján a bekamerázott fészket megfelelőnek találták, hozzá is láttak annak rendbetételéhez, így a szakemberek bíznak benne, hogy idén is egy sikeres költési időszakot kísérhetnek figyelemmel. Az élő kameraképet ide kattintva érhetik el.

 

Hazánkban jelenlegi ismereteink szerint mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük kb. 40 pár Gemencben. Az itteni populáció a világ legnagyobb egyedsűrűségű fekete gólya állománya. A fekete gólyák fészküket a háborítatlan, természetes vagy természetszerű erdőrészekbe építik idősebb, nagytermetű fákra, amelyeknek a törzse megfelelő magasságban elágazik, vagy amelyeken olyan vastag, közel vízszintes villásan elágazó oldalág található, amely a fészek elhelyezésére alkalmas. Gemencen az elmúlt évtizedekben nem változott a fészkelő párok száma. Ez azt jelzi, hogy az élőhely megfelel a faj igényeinek. Az erdőgazdaság a foglalt fészkek köré vont védőzónák kijelölésével, az erdészeti tevékenységek időszakos átszervezésével, a turista túraútvonalak áthelyezésével segíti a madarak által igényelt zavarásmentességet a költési időszakban.

Tóbiást és Sárát továbbra is várják az erdész szakemberek, az ornitológusok, a nemzeti park munkatársai és a többszázezres rajongótábor. A Gemenc Zrt. bízik abban, hogy gyűrűjéről valahol azonosítani tudják Tóbiást, az egyik legöregebb ismert, vadon élő fekete gólyát.


Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.