Torkos Csütörtök a Balatonnál 33 vendéglátóhellyel

A múlt évinél közel kétszer több étteremben és más vendéglátóhelyen torkoskodhatnak kedvezményesen a balatoni térségben élők, vagy oda látogatók - tájékoztatott Győrffy Árpád a Balatontipp.hu főszerkesztője, az akció szervezője.

A Torkos Csütörtök a Balatonnál akció keretében a tavalyi 18 helyett 33 üzlet kínálja 30-50 százalékos kedvezménnyel ételeit és sok esetben az italait is február 15-én. Földrajzi megoszlás szerint Somogy és Veszprém megyéből 14-14, Zala megyéből 4 vendéglátóhely kapcsolódik be.

Több üzlet már a múlt héten elkezdte az akciózást, vannak olyanok is, akik 2-4 napon át adják a torkos csütörtöki kedvezményeket a vendégeiknak. A bekapcsolódók közül kilenc vendéglátóhely minden termékét féláron adja, egyik közülük két napon át.

Négy olyan üzlet csatlakozott, ahol az ételek féláron lesznek, az italokra eltérő nagyságú kedvezményt biztosítanak. Tizenegy helyen csak az ételeket kínálják féláron, a kedvezmény az italokra nem terjed ki. Közöttük két olyan üzlat van ahol négy-négy napon át tart a kedvezményes időszak.

Négy helyen az ételeket és az italokat egyaránt 30 százalékkal olcsóbban adják, a maradék öt üzletben pedig az ételekre érvényes a 30 százalékos kedvezmény. A vendéglősök visszajelzései szerint az eti órákra többnyire már elfogytak a helyek, és a délután, délben várható forgalom is szépen alakul.

Több olyan üzlet is van, ahol a foglalni akaró, de helyhiány miatt kimaradó vendégeknek későbbi időpontban egyénileg biztosítják a kedvezményes akciót.Mivel többen jelezték már azt is, hogy 2019. március 7-én is részt akarnak venni a torkos csütörtök akcióban, így folytatása várhatóan következik.

Szeretné tudni, kik csatlakoztak? Itt minden kiderül.


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.