Történetek a palackból

Tokaj-Hegyalja legcsaládiasabb fesztiválja, a Bor, mámor.. Bénye idén már a tizenegyedik kiadásához érkezett, ezúttal augusztus 15-18. között várja a látogatókat.

Az elmúlt tíz évben az összművészeti fesztivál látogatói megbizonyosodhattak arról, hogy (legalább erre a néhány napra) Erdőbénye a világ közepe. A szőlőművelés és a borkészítés évszázados hagyományokra tekint itt vissza, nem véletlen tehát, hogy a fesztivál fókuszában a bor áll, amit a rendezvény ideje alatt maguk a borászok töltenek a látogatók poharába, saját kertjükben.

Aki ezt az augusztusi néhány napot Erdőbényén tölti, alaposan megismerheti a települést, és annak régi épületeit, bebarangolhatja az ismert szőlőterületeket, megnézheti, hogy tényleg köves-e a Rány-dűlő talaja, és tényleg olyan szép-e a panoráma a Messzelátó-dűlőből, ahogyan azt a neve mondja.  Ha szerencsénk van, a séta során felbukkannak a környék jellegzetes állatai, láthatunk fekete gólyát, kígyászölyvet, parlagi sast, vagy akár vadmacskát is.

Ugyanakkor a Bor, mámor… Bénye alatt számos kulturális és zenei program közül is válogathatnak a vendégek. Napközben felolvasások, irodalmi borkóstolók, tematikus kóstolók, gyerekműsorok, késő délutántól könnyűzenei koncertek várják a közönséget, és a zenét természetesen pohárral a kézben, a házigazda pincészet borait ízlelgetve a legjobb hallgatni.

Az idei fesztivál vendége lesz egyebek között Kiss Judit Ágnes, Darvasi László és Cserna-Szabó András író, Weiner Sennyei Tibor irodalmár, a zenei kínálatban pedig olyan nevekkel is találkozhatunk, mint Kollár-Klemencz László, Petruska, Falusi Mariann és Sárik Péter, Jónás Vera, Tóth Viktor és Weisz Gábor, a Mongooz And The Magnet, a Szüret Utcza, Szalonna és bandája, vagy a Dynamite Dudes. A csütörtök esti nyitókoncertet a Várkonyi Csibészek adják, a vasárnapi záráskor Vázsonyi Jánosmegszólaltatja a református templom csodálatos orgonáját, a délután pedig igazi illegál partiba fullad, titkos helyszínen, a Sefard Trióval.

 

Jóga, pingpong, kádárok

Immár hagyomány, hogy a sportos vendégek jógával indíthatják a napot, és a pingpongasztal egész nap várja a játékosokat a Bardon Borászatban. A természetkedvelők bebarangolhatják a Béres Szőlőbirtok csodálatos tanösvényét, ahonnan fantasztikus kilátás nyílik a településre és a környező hegyekre. Erhardt Gábor építészeti sétáján a katolikus templomot és annak kertjét ismerhetik meg a látogatók, Jakabéknál maga Homonna Attila pörgeti a lemezeket a csillagos ég alatt. Az erdőbényei tájházban újraélednek a kádár hagyományok, a kicsiket gyerekprogramok, a felnőtteket felnőtt mesék várják.

Az erdőbényei borászok izgalmas borkóstolókkal készülnek, de ezek többsége regisztrációhoz kötött, érdemes a részvételt időben jelezni. A csütörtök esti nyitó rendezvényen jótékonysági borárverés lesz, és valamennyi borászat bemutatkozik a Budaházy-Fekete Kúria kertjében. Az idei fesztivál slágere a furmint és az aszú mellett egyértelműen a buborék lesz. A Pro Vinum, a Sanzon Tokaj és a Préselő is készül bubis kóstolókkal. Az Ábrahám Pincénél lengyel nyelvű vezetett programon ismerkedhetnek a vendégek az erdőbényei borokkal, a Vayi Borászatban ismét megrendezik az 1956-2017 között született aszúborok muzeális kóstolóját, Illés János tíz évjárat tíz aszúját mutatja be, és Csite Norbert is tíz évjárat borait tölti pohárba, de Kalydy András (Kádár Hungary) vezetésével az is kiderül majd, hogy miről mesélnek a borok, amikor egyenesen a hordóból kóstoljuk őket. Lesznek fajtakóstolók, és egy-egy dűlő is külön bemutatkozik majd, de hosszan folytathatnánk a sort. 

Mivel Erdőbényén kevés a szálláshely, a fesztivál buszjáratot üzemeltet, amely ingajáratban közlekedik a fesztiválhelyszín és a környékbeli települések között. A pontos menetrendet most dolgozzák ki, és hamarosan elérhető lesz a weblapon.

A gasztronómiai kínálatért szokás szerint maguk a pincészetek, vagy a környék ismert éttermei felelnek. Ott lesznek az encsi fiúk, vagyis az Anyukám mondta, de jön Miskolcról  A Leves, és ott lesz a Vinikli BorBár, a Tókert Bisztró, a Borsod Burger, és az Őzetanya.

Weboldal: https://bormamorbenye.hu/

 


Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.
Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza

Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza 

Május 12-én igazi világsztárokkal is találkozhatunk!
Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján

Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján 

Május 1-jén ünnepelte az ÉnBudapestem applikációja az első születésnapját.
Szibériai tokhalak a Balatonban?

Szibériai tokhalak a Balatonban? 

A Balatonban megjelenő lénai tokok minden bizonnyal a vízgyűjtőn létesült halgazdálkodási létesítményekből szökhettek meg.
Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő

Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő 

Nemzetgazdasági miniszter: a nyugati világ elöregszik, nő az idősek aránya, ebből adódóan sokkal nagyobb lesz a kereslet az egészségturizmusra.
Fővárosi fölény az idei Szakma Sztár Fesztiválon

Fővárosi fölény az idei Szakma Sztár Fesztiválon 

Harmincöt budapesti tanuló állhatott dobogóra a Szakma Sztár Fesztiválon.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.