Új látványosság Szegeden

A Szegedi Vadasparkban 2012 óta él együtt Bobó és Barbi, akik a tompaorrú krokodilok (Osteolaemus tetraspis) európai törzskönyvi programjának résztvevői. Az idei volt az ötödik alkalom, hogy sikerült szaporítani a őket.

Első két alkalommal emberi segítséggel keltek ki a fiókák, majd a faj nemzetközi programjának vezetője azt javasolta, a dolgozók hagyják benn a tojásokat. Úgy alakították ki, hogy elegendő meleg és alomanyag álljon a krokodil anya rendelkezésére, hogy kialakítsa a fészkét, amelyben le is rakta a tojásokat.

Idén is így történt, két krokodilfiókát vett észre a gondozójuk a medencében, ahol a szüleik hevesen védelmezik őket. A krokodilokra ugyanis – szemben minden más hüllővel – jellemző az utódok gondozása, védelme. A kicsik 1-2 éves korukig élvezik a védelmet, amire szükségük is van, hiszen kis méretük miatt védtelenek több rájuk pályázó ragadozóktól. Az ideiek mellett a tavalyi három, már nem annyira kicsi krokodil fiókát is megtekintetik a látogatók üvegablakon keresztül.

Egy hét elteltével kezdjük el etetni a kis krokodilokat rovarokkal. 1-2 hónap után kapnak kis halakat is. A kifejlett tompaorrú krokodilok a természetben főleg halakkal, kisebb madarakkal és emlősökkel táplálkoznak. Kisméretű faj, bár így is elég robosztus a testfelépítése. 

Aki azonnal autóba ül, hogy megnézhesse a kicsiket, az figyeljen arra, hogy Szegeden az 5-ös főút belterületi szakaszán, a Nagykörút Kossuth Lajos és Kálvária sugárút közötti szakaszán 2018. június 4-én megkezdett útfelújítási munkáihoz kapcsolódóan forgalmi rend változásra számíthatnak a közlekedők. Erről bővebben itt tájékozódhat. 


Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.
Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza

Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza 

Május 12-én igazi világsztárokkal is találkozhatunk!
Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján

Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján 

Május 1-jén ünnepelte az ÉnBudapestem applikációja az első születésnapját.
Szibériai tokhalak a Balatonban?

Szibériai tokhalak a Balatonban? 

A Balatonban megjelenő lénai tokok minden bizonnyal a vízgyűjtőn létesült halgazdálkodási létesítményekből szökhettek meg.
Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő

Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő 

Nemzetgazdasági miniszter: a nyugati világ elöregszik, nő az idősek aránya, ebből adódóan sokkal nagyobb lesz a kereslet az egészségturizmusra.
Fővárosi fölény az idei Szakma Sztár Fesztiválon

Fővárosi fölény az idei Szakma Sztár Fesztiválon 

Harmincöt budapesti tanuló állhatott dobogóra a Szakma Sztár Fesztiválon.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.