Új vezetői megbízást kapott Molnár Anita

A Desztinació-fejlesztések Koordinációjáért Felelős Igazgatóság vezetőjeként folytatja munkáját a Magyar Turisztikai Ügynökségnél Molnár Anita - adta hírül a társaság.

Feladata lesz egyfelől annak a szakmai szempontrendszernek és eljárásrendnek a kialakítása, amely alapjául és keretéül szolgál majd a turisztikai desztinációk kijelölésének. Másrészt ő felel majd annak a koordinációs mechanizmusnak a kidolgozásáért és beüzemeléséért, amely biztosítja a márkaépítés során az MTÜ, valamint a desztinációkban működő önkormányzatok, illetve turisztikai szolgáltatók együttműködését. Fontos, hogy az egyes kiemelt turisztikai területek márkázásában érdekelt szereplők terveit, munkáját összehangoljuk, és új pályára állításukat szakmailag irányítsuk.

A cél, hogy Magyarország, Budapest és a Balaton mellett már rövid távon egy harmadik és egy negyedik, közép távon további 16-20 térségi márkával jelenjen meg a turizmus kínálati piacán. Turisztikai vonzerővel bíró, versenyképes utazási ajánlatokra, csomagokra van szükség az élményeket kereső - egyre igényesebb, egyre gyorsabban és tudatosabban tájékozódó - külföldi és belföldi vendégek számára.

Molnár Anita 2000 óta dolgozik az állami turisztikai marketing szervezetben, mint a Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatóság igazgatója, 2013 óta az Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatóság igazgatói feladatait is ellátta egyben. Jelentős szakmai munkát végzett a Tisza-tó turisztikai termékfejlesztését és piaci bevezetését illetően, hatékonyan szervezte az Észak-magyarországi desztinációk belföldi és nemzetközi piacra juttatásának stratégiai irányait, turisztikai kommunikációs kampányait, melyet a növekvő vendégéjszaka számok is igazolnak.


Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.