Vadlovak érkeztek az Őrségbe

Négy Przewalski-vadlovat költöztettek a napokban a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) területén lévő Pentezug rezervátumból az Őrségi Nemzeti Parkba – tájékoztatta a HNP az MTI-t.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Mint írják, az állatok áttelepítésének az volt a célja, hogy a Kondorfa Hegy-völgy Vadon kutatási területen – ahol jelenleg európai bölények és néhány vadló él – a korábbinál több állat legeljen. Így az ott legelő állatok a természeteshez hasonló módon alakíthatják élőhelyüket.

A két nemzeti park és a fajjal kapcsolatos tenyésztői munka nemzetközi koordinálását végző prágai állatkert két évvel ezelőtt állapodott meg arról, hogy összesen nyolc vadló települhet át a Pentezug rezervátumból az Őrségbe. Az állatok első csoportja 2024 októberében foglalta el új otthonát, most az áttelepítés második üteme zajlott le

- írták.


Fotó: Pixabay

A közlemény szerint a kiszemelt mének befogását ezúttal is a Fővárosi Állat- és Növénykert állatorvosai segítették kábítólövedékek használatával. Az országot átszelő utazást követően Dunadán, Dudu és Bálint Kondorfán, Daru a szalafői bemutató területen csatlakozott ott élő fajtársaihoz.

Ez a szállítás kiváló alkalom volt arra is, hogy a meghívott mongol, cseh, francia szakemberekkel terepen is megoszthassuk a vadlótranszportok során szerzett tapasztalatainkat

- közölte a HNP igazgatósága.


Meghalt Somogyi Győző

Meghalt Somogyi Győző 

A hírt a Káli Medence Környezetvédelmi Társaság tudatta tagjaival.
 A Palatinus legnépszerűbb látványossága  visszatért

A Palatinus legnépszerűbb látványossága visszatért 

Az idei nyári főszezon egyik kiemelt fejlesztése a Palatinus strand közel százéves hullámgépének felújítása, amely sikeres próbaüzemet követően ismét működik.
Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált

Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált 

Új kulturális eseménnyel gazdagodik a Balaton északi partja.
Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban

Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban 

Az idei év központi tematikájához csatlakozva Aquincumban is az ízekbe zárt történetek körül forog az este.
Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka

Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka 

A „Mozgás éjszakája” nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek éjszaka a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán. 
Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.