Van már kapitánya a Diósgyőri várnak

A vár "kapitánya" Kismartoni Péter lett, aki 2018 januárjától látja el a Diósgyőri vár és Lovagi Tornák tere vezetői feladatait.

Kismartoni Péter a József Attila Tudományegyetemen diplomázott történelem – olasz szakon. A multinacionális környezetben eltöltött több mint 27 év alatt fő feladata a kommunikáció, rendezvényszervezés, marketingkommunikáció, brandépítés és annak menedzselése volt. Több mint 15 éve foglalkozik haditornával, életmód-rekonstrukcióval, a középkorral.

Jelenlegi csapata az Alba Societas, (XIV.sz) rendszeres résztvevője több, neves nemzetközi történelmi rendezvénynek:

• Trecentesca (Morimondo, Olaszország),
• A.D. 1387 - Battaglia a Terra del Sole (Terra del Sole, Olaszország),
• Calisia 1383 (Kalisz, Lengyelország).

Részt vett olyan nagy történelmi megemlékezéseken, mint:

• 2010-ben a Grünwaldi csata 600. évfordulójának meghívásos megemlékezésén,
• 2015-ben az Azincourt-i csata 600. évfordulójára rendezett „újrajátszáson”,
• 2016-ban ott volt a dániai Middelalder Centeret fennállásának 25. évfordulója alkalmából szervezett nemzetközi rendezvényen.

Munkatapasztalatát, nemzetközi kapcsolatrendszerét felhasználva azt szeretné elérni, hogy a Diósgyőri az európai turisztikai körforgásba, és egyre több külföldi résztvevő látogasson ide fellépőként, vigye hírét a várnak és a Lovagi Tornák Terének; a változatos, gazdag programok pedig egyre több látogatót vonzzanak be a városba és a környékre.

Célja, hogy a Diósgyőri vár igazi turistalátványosság és programközpont legyen, ami hozzájárul a Miskolc látogatottságának növeléséhez.

 


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.