Visit Hungary: Várakozáson felül teljesít a turizmus

Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UN Tourism) kezdeményezésére a turisztikai ágazat 1980 óta minden évben szeptember 27-én ünnepli a Turizmus Világnapját. A Visit Hungary az ágazat társadalmi és gazdasági jelentőségét hangsúlyozva rámutatott, mintegy 400 ezer család megélhetését biztosítja a turizmus, amely egyben a GDP több mint 12 százalékát is adja. A nyáron közel 7 millió vendéget fogadtak a magyar szálláshelyek, ami 8,6 szazalékkal magasabb még a tavalyi rekordévinél is. De csúcsok dőltek meg az év első nyolc hónapjában is: az országos vendégforgalom a tavalyit közel 11 százalékkal múlta felül, Budapesten pedig még ennek is a kétszeresével, több mint 22 százalékkal bővült.

Ezen a napon különleges figyelem irányul az ágazatra, amely a gazdaság új fellendülésének egyik legfontosabb hajtóereje. A központi költségvetés bevételeinek több mint 10 százalékát a turizmushoz kapcsolódó fogyasztás és foglalkoztatás eredményezi. Az idei II. negyedév szolgáltatás-külkereskedelem egyenlegének 2,9 milliárd eurós aktívumához pedig 925 millió euróval járult hozzá a szektor, a pozitív egyenleg mintegy harmadát biztosítva.

Amint a Visit Hungary felhívta a figyelmet, az ágazat erőteljes növekedését mutatja az is, hogy soha nem pihentek annyian a hazai szálláshelyeken a főszezonban, mint idén.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján a közel 7 millió vendég csaknem 9 százalékkal több a tavaly nyárinál. Az általuk eltöltött csaknem 18 millió vendégéjszaka pedig közel 3 százalékkal haladta meg az előző évit. A nyári rekordból a főváros alaposan kivette a részét: Budapestre mintegy 2 millió vendég érkezett, ötödével több, mint 2023 nyarán. A Balaton is különösen népszerű volt, június-augusztusban 1,7 milliónál is többen keresték fel, ami 6,2 százalékkal túlszárnyalta az egy évvel ezelőtti értéket.  A térség szálláshelyein pedig még a fővárosinál is 20 százalékkal több, 5,5 millió vendégéjszakát regisztráltak.


Fotó: depositphotos

A turisztikai konjunktúrának köszönhetően az első nyolc hónapban is az előzetes várakozások felett teljesített az ágazat. Összesen 12,5 millió vendég 31,5 millió éjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken, ami a tavalyi vendégéjszakákat is meghaladja 5,5 százalékkal.

Idén Budapest és a beutazóforgalom húzta legjobban a turizmust

Míg ugyanis a vendégforgalom augusztus végéig országosan közel 11 százalékkal, addig Budapesten 22,1 százalékkal bővült. Sőt, a fővárosban a nemzetközi turisták 23 százalékos bővüléssel szárnyalták túl az előző évit. Vidéki térségeinkben is közel 6 százalékkal többen fordultak meg, a Balaton vendégszáma több mint 8 százalékkal alakult a tavalyi évi felett. A kiemelkedő forgalmi adatoknak köszönhetően a szálláshelyek bevételei már az év első nyolc hónapjában túllépték a 693 milliárd forintot, és infláció feletti mértékben, 13 százalékkal nőttek a tavalyi azonos adatokhoz képest. A vendéglátóhelyeken pedig közel 12 százalékkal többet, összesen 1 351 milliárd forintot költöttek a vendégek.


Ennyit töltöttek SZÉP Kártyákra 2024-ben

Ennyit töltöttek SZÉP Kártyákra 2024-ben 

2024 augusztus végén a SZÉP kártyákon összesen 96,5 milliárd forint állt rendelkezésre.
Városi séta a miniszobrok nyomában

Városi séta a miniszobrok nyomában 

A főváros utcáin időről-időre felbukkanó miniszobrok nyomába ered október 12-én egy városi séta.
Ez a Klauzál tér már nem az a tér,  ami emlékeiben él

Ez a Klauzál tér már nem az a tér, ami emlékeiben él 

Meghatározó szempont volt, hogy a tér a történelmi öröksége miatt ne csak a kikapcsolódás és a pihenés, hanem a méltó megemlékezés helyszíne is legyen.
A jövő burkolati trendje: vissza a természethez

A jövő burkolati trendje: vissza a természethez 

Organikus formák és természetes árnyalatok uralják a 2025-ös burkolati trendeket.
Ismét látogatható a Margitsziget

Ismét látogatható a Margitsziget 

Október 8-án, kedden déltől újra megnyitják a Margitszigetet.
Ötéves a 360 Design Budapest kiállítás

Ötéves a 360 Design Budapest kiállítás 

A rendezvény jelentős változásokon ment keresztül a 2020-as debütálás óta.
NGM: az Airbnb szabályozás felülvizsgálata csak Budapestet érinti

NGM: az Airbnb szabályozás felülvizsgálata csak Budapestet érinti 

Hangsúlyozták, hogy ebből kiindulva a kormány csak Budapesten kívánja szigorítani a rövid távú lakáskiadás szabályozását.
Már jelentkezhet a női- és férfi formaruha kreatív pályázatra!

Már jelentkezhet a női- és férfi formaruha kreatív pályázatra! 

Formaruha kreatív látványterv pályázat indul a Klasszis TopDesign keretein belül.
"A teljes tiltás jogi nonszensz és gazdaságilag irracionális" - szakmai szervezetek a rövid távú lakáskiadásról

"A teljes tiltás jogi nonszensz és gazdaságilag irracionális" - szakmai szervezetek a rövid távú lakáskiadásról 

A rövid távú lakáskiadás esetében a teljes tiltás és a jelenlegi szabályozás közötti kompromisszumot javasolják a hazai turisztikai szakmai szövetségek a kormány számára.
Ritkán látható remekművek az aukciós kiállításon

Ritkán látható remekművek az aukciós kiállításon 

Megnyílt a Virág Judit Galéria ingyenes aukciós kiállítása - remekműveket láthat a közönség.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.