Vegyespáros curling vb jöhet

A hétvégén Budapesten tartja kongresszusát a Nemzetközi Curling Szövetség (WCF), és ez az első lépés afelé, hogy Magyarország később vegyespáros világbajnokságnak adhasson otthont.

Bukta Zsuzsanna, a magyar szövetség (MCSZ) elnöke az esemény kapcsán rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a péntektől vasárnapig tartó rendezvénnyel az a céljuk, hogy megmutassák Magyarországot a sportág külföldi képviselőinek. Hozzátette: hosszú távon szeretnének vegyespáros világ- vagy Európa-bajnokságot rendezni, mert ebben a szakágban már több világbajnoki érmet, köztük aranyat is nyertek a magyar versenyzők.

A sportvezető az MTI kérdésére kifejtette: világeseménynek eddig elsősorban létesítménybeli hiányosságok miatt nem adhatott otthont Magyarország, azonban nem tartja elképzelhetetlennek, hogy 2021-ben házigazdája legyen a vegyespáros vb-nek.

Bukta Zsuzsanna két lehetőséget lát a cél megvalósítására: az eseménynek vagy a később felépülő Nemzeti Korcsolyázó Központ adhatna otthont, ahol többsávos pályát terveznek, vagy pedig valamelyik város már meglévő jégpályáján kerülne sor a versenyre, de ez utóbbi esetben két hétre ki kellene bérelniük a létesítményt, ami jelentős költséggel járna.

Kate Caithness, a hatvan tagországgal rendelkező világszövetség elnöke arról beszélt, hogy a curling rendkívül népszerű, hiszen egyrészt a phjongcshangi téli olimpiai eseményeit 300 millióan látták a tévéközvetítéseken keresztül, másfelől Kínában 500 jégpályát fognak építeni a 2022-es pekingi ötkarikás játékokig. A WCF első embere büszkén említette meg, hogy a jégkorong mellett a curling az a sportág, amely az idei olimpiához képest Pekingre növelni tudta a résztvevő sportolók számát.

Négy év múlva Kínában az eddigi nyolccal szemben már tíz vegyespáros indulhat az ötkarikás játékokon, s így a sportvezető reméli, hogy magyar versenyzők is ott lesznek a mezőnyben.

Hazai részről eddig két duó tudott világbajnoki dobogóra állni a curling vegyespáros versenyszámában: Szekeres Ildikó és Nagy György 2009-ben ezüst-, Palancsa Dorottya és Kiss Zsolt 2013-ban, valamint 2015-ben aranyérmet nyert. A versenyzők a sajtótájékoztatón kifejtették, mindannyiuknak az a célja, hogy első magyar párosként kijussanak az olimpiára és ott legyenek Pekingben.

Nagy György az MTI érdeklődésére elárulta, hogy a kvalifikáció szabályai szerint a 2020-as és a 2021-es világbajnokság eredményei alapján legtöbb pontot elért nyolc pár lehet majd ott a kínai fővárosban, a fennmaradó két helyről pedig a nemzetközi szövetség jövő évi kongresszusán döntenek.

Forrás: MTI


Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.