Vezetőváltás a Miskolci Fürdőknél

A Miskolci Fürdők Kft. új ügyvezetője Martini Emil, aki Németh Judit helyét  veszi át a Barlangfürdőt, Ellipsum fürdőt és a Selyemréti strandfürdőt is üzemeltető vállalatban.

Jelentős változás történt a Miskolc Holding Zrt. menedzsmentjében, valamint a holdinghoz tartozó tagvállalatok irányításában. Így többek között a Miskolci Fürdők Kft. élén is új vezető veszi át a feladatokat Martini Emil személyében, adta hírül a spabook.net.  


Fotó: Ellipsum Facebook oldala

Mint írják, Miskolc város vezetése október 7-én tartott rendkívüli közgyűlésen - élén az újonnan hivatalba lépett polgármesterrel, Tóth-Szántai Józseffel - döntött a városi vagyonkezelő társaság, a Miskolc Holding Zrt. igazgatóságának és felügyelőbizottságának azonnali leváltásáról.

Október 25-én nyilvánossá vált, hogy az új igazgatóság hogyan döntött a társaság tagvállalatainak régi-új vezetőinek kinevezéséről.

A szakember korábban marketing- és kommunikációs területen tevékenykedett, többek között az egykori Juventus Rádióban, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban, valamint az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökségnél, majd tíz évvel ezelőtt lett hazánk másik barlangfürdőjéhez kapcsolódó szálloda, a demjéni Cascade Resort & Spa igazgatója.


Fotó: depositphotos

A Spabook információi szerint a szakember jelenleg a parádsasvári Kastélyhotel Sasvár Resort csoportos értékesítő pozícióját tölti be, valamint a Borsod megyében fogható, az Avasi kilátóból sugárzott Csillagpont Rádió sportszerkesztő-riportereként dolgozik, illetve a DVTK Diósgyőri Szurkolók Közösségének elnökségi tagja és a szurkolói koordinációs iroda vezetője. Szerepet vállalt jótékonysági akciókban, többek között a a Miskolci Autisták Házánál történő támfalépítésben és az SMA betegséggel küzdő Zsombor adománygyűjtésében is.

Tóth-Szántai József polgármester szerint a személyi változásokkal a célja egy jól működő, lakosságbarát, és hosszú távon is fenntartható városüzemeltetés létrehozása. Az átvszervetéstől azt remélik, hogy hatékonyabbá válnak az önkormányzati tulajdonban lévő tagvállalatok működési folyamatai.

 


Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.