Virágos Magyarország verseny: fenntarthatóság és összefogás

A Magyar Turisztikai Ügynökség 2019-ben immár 26. alkalommal indítja útjára hazánk legnépszerűbb környezetszépítő kezdeményezését, a Virágos Magyarország versenyt, amelyre a települések önkormányzatai nevezhetnek. Az idei versenyre számos újítással készültek a szervezők, amelyhez idén először erdélyi települések is csatlakozhatnak.

Az 1994 óta töretlenül sikeres Virágos Magyarország versenyhez évente több mint 300 település, mintegy 3 millió ember és közel 50 ezer önkéntes csatlakozik. A mozgalom célja a kulturált és vonzó településkép kialakítása, a fenntartható fejlődés szempontjainak következetes alkalmazása, a településen élők összefogásának ösztönzése, életminőségük javítása, a környezettudatos gondolkodás és szemlélet erősítése, valamint a természeti és az épített örökség megőrzése és gyarapítása.

A szervezők a megújulás jegyében olyan versenystruktúrát alakítottak ki, amelynek köszönhetően kiegyenlítettebbé válnak a települések nyerési esélyei, átláthatóbb lesz a díjazási rendszer, és nagyobb hangsúly helyeződik a fenntarthatóság és a környezettudatos nevelés szempontjaira. Idén már regionális szinten is díjazzák a hazai településeket, így még többen kaphatnak esélyt az elismerésre, továbbá számos tematikus díj is gazdára talál majd.

További újítás az idei évtől, hogy az MTÜ és a Szervező Bizottság a környezetszépítő kezdeményezésen keresztül is szeretne nyitni a határon túli magyarlakta települések felé. Így 2019-ben először, hagyományteremtő szándékkal az erdélyi települések is nevezhetnek a versenyre, és a tervek szerint a következő években folyamatosan bővítik a részvételi lehetőséget a többi magyarlakta régió felé is.

Borbás Marcsi, a verseny fővédnöke elmondta: „Az elmúlt negyed évszázad után új fejezetet nyitunk a Virágos Magyarország verseny történetében. Az a célunk, hogy minden magyarlakta település virágos, fejlődő, élhető és biztonságos legyen, valamint megmutassuk a közösség erejét határainkon belül és kívül egyaránt. Az újításoknak köszönhetően a kisebb települések számára is megnő a sikeres szereplés esélye a versenyen. Bízom benne, hogy idén még a tavalyinál is több település nevez majd a Virágos Magyarország megmérettetésre.”

A lakosság véleménye továbbra is meghatározó tényezőjét képezi majd a versenynek. A Közönség díjat az a település nyerheti el, amelyre a legtöbb szavazat érkezik a verseny hivatalos Facebook oldalán. 


Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.