Vonzó programok egész évben a Fény Utcai Piacon

Új arculattal és izgalmas programok sorával várja látogatóit egész évben a Fény Utcai Piac. Buda legkedveltebb piacán a hétvégi események közt  - mások mellett - gasztronómiai események, zenei előadások, design vásár teszi teljessé a programot, de lesz bringa- és pecabörze is – kinek, mihez van kedve.

Ambiciózus tervekkel, a hagyományos „piac" kereteiből kilépő, gasztronómiai, kulturális és egyéb más, közkedvelt programokkal tervezi az évet Budapest egyik legnépszerűbb, ikonikus piaca. A Fény Utcai Piac határozott célja, hogy a sokszínű árukínálata mellett ne csak a bevásárlás megkerülhetetlen centruma legyen, de új értelmet is adjon az ilyen jellegű közösségi tér "intézményének". Ehhez igazodik a piac új arculata, melynek elemei a gondosan elkészített kézműves-, illetve házias termékeiből ihletődnek; az egyszerű, illusztrált gyümölcsök és zöldségek szabálytalan rendszere a piac és a közösség sokszínű és változatos egységére utal.

Már korábban is volt arra példa, hogy a "Zenélő piac" kezdeményezés keretében a kihelyezett közösségi zongorán spontán minikoncertek szórakoztatták az arra járókat. De a meglepetés akkor volt a legnagyobb, amikor a kerület díszpolgárként is tisztelt Presser Gábor ült a hangszer mellé, hogy megörvendeztesse játékával a nagyérdeműt illetve a Korda-Balázs páros is nagy sikerrel lépett fel a piacon.

A zenei programok továbbra is terítéken lesznek. Március 18-án például a piac is teret ad a Bach Mindenkinek Fesztiválnak. A fellépők között pedig Kossuth- és Liszt-díjas művészek és zeneiskolai növendékek lesznek, akik a klasszikus zenét minél szélesebb körbe szeretnék eljuttatni.

Teljesen más tematikával, de a tavaszt várva, március 19-én Budai Bringa és Horgász Börze költözik a Fény utcába. Főként kerékpár- és horgász-felszerelések adás-vétel-cseréje zajlik majd, de bemutatkoznak szakavatott botépítők, kézműves műcsalikészítők, műlégy kötők, bojlikészítők és úszófaragók is.

A kortárs kézművességre nyitott közönséget pedig egyedi tervezői termékekkel és azok alkotóival várja majd a megújult piac. A Maker's Market március 26-án indul - és tér vissza havonta - a Fény utcai piacra. Áprilisban pedig természetesen a Húsvét, a kalács és a sonka kapja majd a főszerepet otthoni kalácssütő versennyel, de lesz Pici Piac is baba-mama-gyerek designer vásárral, kapcsolódik majd program a Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz, különleges design vásárt hoz majd az Anyák napja, az apukák pedig a nyár folyamán itt szurkolhatnak kedvenc csapataiknak az Európa Liga illetve a BL döntő meccseken izgulva.

 


2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél

2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél 

A város a főszezon mellett erősödő tavaszi és őszi forgalmat, illetve erős külföldi vendégszám növekedést realizált.
Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken

Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken 

Az új nevek közül a Grammy-díjas amerikai énekes-dalszerző Judith Hill kétségtelenül a 2025-ös Jazzpiknik egyik legnagyobb dobása lesz.
Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban

Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban 

Ezen az estén a klasszikus magyar irodalom nagyjainak emlékét idézik fel.
Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban

Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban 

A tárlat 2025. február 13. és március 30. között látható a Capa Központban.
Megújul a gyulai vár

Megújul a gyulai vár 

A gyulai várat 2024-ben több mint 90 ezren látogatták meg.
Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja

Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja 

A figurát a színésznő magyar hangja, Törőcsik Franciska mutatta be.
Különleges kaland a természet szerelmeseinek

Különleges kaland a természet szerelmeseinek 

A természet szerelmesei számára egy különleges kaland vár 2025. augusztus 25. és 29. között Balaton-felvidék festői tájain megrendezésre kerülő ötnapos közösségi túrán.
Újra jöhetnek az árstopok?

Újra jöhetnek az árstopok?  

Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden?

Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden? 

Akkor dönt a közgyűlés arról a rendeletről, amely szabályozná a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását.
Így űzték el a telet Panyolán

Így űzték el a telet Panyolán 

Több százan alakoskodtak a vármegye nagyszabású hagyományteremtő rendezvényén Panyolán.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.