Egyéb
Tanulmányutak a Debrecen-Eindhoven járat kapcsán
Tavaly decemberben indult a WizzAir új Eindhoven-Debrecen járata, amely fellendülést hozhat az Észak-alföldi régió Benelux beutazó turizmusának.
Baltikumi roadshow
A Magyar Turizmus Zrt. és Hévíz városa szakmai roadshow-n vett részt május 28-30. között a balti köztársaságok fővárosaiban.
Később nyit az Margitszigeti Szabadtéri Színpad az árvíz miatt
A kormány és a főváros egyező álláspontja szerint elrendelt magas fokozatú árvízi veszélyhelyzet és a Margitsziget kiürítése miatt kialakult vis maior helyzetre való tekintettel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra meghirdetett alábbi júniusi előadások elmaradnak: Verdi-Wagner nyitókoncert (június 14.), Balkan Fanatik (június 15.), A Szabadság Napja (június 19.), Duna Karnevál (június 21.), közölte a Szabad Tér Színház.
Cadillacek vonulnak Zalaegerszegen
A rock and roll korszakból származó autócsodákkal szervez közös felvonulást a keszthelyi Cadillac Múzeum a Hevesi Sándor Színház Made in Hungária szereplőivel pénteken, Zalaegerszegen.
Margitszigeten is épül az ideiglenes gát
Nagy erőkkel zajlanak Budapesten a védvonali zárások.

Víz alatt a budapesti rakpartok
Budapestnél a Duna vízállása elérte a rakpartok szintjét - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) szerda reggel az MTI-vel.
2,5 millió okostelefonon a Zsolnay örökség városa
Elindult az Irány Pécs Turisztikai Nonprofit Kft. által kidolgozott városnéző séta a világ egyik legnépszerűbb mobil eszközökön használt turisztikai alkalmazásában, ezzel Pécs városa világszerte több, mint 2,5 millió felhasználó okostelefonjára került fel.

Habzóbor fesztivál a Feneketlen-tónál
Június 7-én 5 órától a Feneketlen-tó mellett rendezik meg a Buborék Habzóbor Fesztivált.
Barokk szobrok farmerben
Alexis Persani Párizsban élő képzőművész reneszánsz és barokk szobrokat öltöztetett be ingbe és farmerbe.
Kézzel, foggal húzza el a Wizz Air A320-asát Ferihegyen
Nagy fába vágta a fejszéjét Sinka Zsolt erőművész, aki megpróbál csak izomerővel (és foggal, mert hogy azzal is tartja kötelet) elhúzni a helyéről egy 180 személyes utasszálító repülőgépet.
Utoléri-e önmagát konferenciaturizmusunk?
Azaz a 2011-es csúcsévet, mely kivételes év volt a hazai konferenciaturizmusban? Az ok: Magyarország féléves uniós elnöksége, melynek köszönhetően 2010-hez képest 12,1 százalékkal több nemzetközi - azaz minimum ötven fő és minimum három nemzet részvételével lebonyolított - konferenciát rendeztek kis hazánkban. Ellenben a 2011-es 602 nemzetközi eseményhez képest akár lehangoló is lehet a 2012-es „záráskor” könyvelt 505 konferencia, mely 16,1%-os esést jelent - derült ki szerdán a Magyar Kongresszusi Igazgatóság (MKI) és a Magyarországi Rendezvényszervezők és –szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) közös sajtótájékoztatóján.
Újra megnyílt a pécsi Nick udvar
Újra megnyitotta kapuit kedden a pécsi belváros ékessége, a Nick udvar, amely több mint tíz éven át volt zárva a látogatók előtt.
Indul a szabadtéri színházi szezon
Gazdag programmal, összművészeti fesztiválokként várják a közönséget a június közepétől augusztus végéig tartó nyári évadban a szabadtéri színházak.
A csoportos turistautakat nem érintik a török megmozdulások
A Magyarországról Törökországba szervezett turistautak döntő többsége a tengerpartra irányul, ezek a területek pedig nem érintettek a néhány török nagyvárosban zajló utcai tüntetésekben - mondták el utazásszervezők kedden az MTI érdeklődésére.
20 éves a Virágos Magyarországért verseny
Május 31-én zárult le a nevezés a 2013-as Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyre. Az idén huszadik alkalommal meghirdetett felhívásra 299 település jelentkezett, így a résztvevők száma a tavalyi megmérettetéshez képest nőtt.
Új vezető a Coca-Cola HBC Magyarország élén
Új ügyvezető irányítja a Coca-Cola HBC Magyarország Kft-t. Nikos Kalaitzidakis Tarsoly Józsefet váltja a dunaharaszti központú cég élén, aki a jövőben az ausztriai és szlovéniai leányvállalatot vezeti. Nikos Kalaitzidakis korábban a Coca-Cola Hellenic csoport számos országában töltött be vezető pozíciót.
Indul a nyári szezon a Velencei-tónál
A régió turisztikai eredményeinek ismertetésével és a térség legújabb turisztikai fejlesztéseinek bemutatásával nyitották meg az idei szezont a Velencei-tónál.
Vincent Van Gogh Álmai
Az amszterdami Beurs van Berlage falai közül elsőként Budapestre érkezett az eddigi legnagyobb, több mint 200 digitálisan felújított képet számláló, részben 3D animációban is megtekinthető “Van Gogh Álmai” Kiállítás.
Kondérral az ár ellen
Kondérral az ár ellen
Nagygépeket is fogadhat a Győr-péri repülőtér
Kétezer méteresre nőtt a kifutópálya a Győr melletti péri repülőtéren, így már akár Boeing 737-eseket is képesek fogadni.
Idén is lesz Mátrai Múzeumok Éjszakája
A Mátra Jövője Turisztikai Egyesület június 22-én immár hatodik alkalommal rendezi meg a Mátrai múzeumok éjszakája programot.
Nyár közepén nyit a ferihegyi kilátóterasz
Várhatóan a nyár közepétől ismét birtokba vehetik a látogatók és a repülés szerelmesei a repülőtéri 2A Terminál tetején lévő teraszt.
Különleges megállapodás a Libri és a Kupon Világ között
A Kupon Világ stratégiai megállapodást kötött a Librivel.
19 éve működő német utazásszervező ment csődbe
Fizetésképtelenné vált a német GTI Travel és a cégcsoporthoz tartozó török Sky Airlines charterlégitársaság – a török cég bedőlése a magyar piacot is érinti.
Kancák és mének versenyeznek a hétvégén
A hétvégén rendezik meg a XIX. Mezőhegyesi Kanca- és Ménversenyt. Lesz kultúrprogram és kirakodóvásár is.
Magyar designerek terveztek a Starbucks-nak
A népszerű kávézólánc a héten mutatta be üzleteiben különleges, új tumblereit, amelyeket a Gombold újra! 2013 pályázói terveztek - adta hírül a btl.hu.
Elhunyt Sir Bernard Schreier
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Sir Bernard Schreier rövid betegség után, 2013. június 1-jén, szombaton elhunyt. A Danubius minden munkatársa együtt érez a családdal ezekben a nehéz napokban - olvasható a Danubius Hotels Nyrt. közleményében.
Quimby és Muzsikás a Sziget Nulladik Napján
A Sziget Fesztiválköztársaság idén is felejthetetlen Nulladik nappal készül az őslakosok fogadására.
Elhunyt a Danubius Hotels elnöke
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Sir Bernard Schreier rövid betegség után, 2013. június 1-jén,szombaton elhunyt, közölte a BÉT-tel a Danubius Hotels Nyrt.
Málna vörösbor-eszenciával lett az év fagyija
Egy vörösbor-eszenciával megbolondított málnafagylalt érdemelte ki idén az Év fagylaltja 2013 címet. Magyarország tortájáról később születik döntés, hétfőn a végső győzelemre legesélyesebb öt édességet választotta ki a zsűri Soltvadkerten.
Nemzeti emlékhely lett az ópusztaszeri park
Nemzeti emlékhellyé avatták az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot kedden, a nemzeti összetartozás napján.
Magyar dizájnerpoharak a Starbucksnál
A Starbucks bemutatta üzleteiben különleges, új pohárdíszeit (tumblereit), amelyeket a Gombold újra! 2013 pályázói terveztek. Nubu, a Use Unused, az Artista és Tomcsányi Dóri alkotásai kerültek a polcokra, amelyek eladásainak 5 százalékával a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet támogatja a vállalat.
Magyar dizájnerpoharak a Starbucksnál
A Starbucks bemutatta üzleteiben különleges, új pohárdíszeit (tumblereit), amelyeket a Gombold újra! 2013 pályázói terveztek. Nubu, a Use Unused, az Artista és Tomcsányi Dóri alkotásai kerültek a polcokra, amelyek eladásainak 5 százalékával a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet támogatja a vállalat.
Kibővül és módosul az Erzsébet program
Egyéb nagy projektekről is tájékoztatták az Országgyűlés Sport-és turizmusbizottságát.
Turizmusfejlesztés a a Kárpát Régió Üzleti Hálózattal
Az OSTB ülésén bemutatták a Kárpát Régió Üzleti Hálózat lehetőségeit a turisztikai fejlesztésben.
Gyenesdiás, a családbarát üdülőfalu
A Gyenesdiási Turisztikai Egyesület "Mesterségek nyomában” szervezett study tourt újságírók számára május utolsó és június első napján.
A turizmus vonzó helyszíne lesz a Várkert Bazár
Az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottsága hétfői ülésén beszámolót kapott a Várkert Bazár rekonstrukciójáról.
Kezdődik a metróállomások beléptető kapuinak tesztje
Az új elektronikus jegyrendszer bevezetésének legnagyobb infrastrukturális beruházása a metró- és egyes kiemelt hév-állomásokon automatikusan működő be- és kiléptető kapuk kihelyezése lesz. Az ezt megelőző tesztüzem célja az utazóközönség véleményének és ezzel együtt az üzemeltetési tapasztalatok gyűjtése, a tervezési-engedélyeztetési eljárás követelményeinek megismerése, ennek alapján pedig a költségvetési és időtervek véglegesítése. A négy, különböző kapu tesztelése június 8-án szombaton kezdődik a Corvin-negyed metróállomáson.
Aki a Budapest-védjegyet kidolgozza
Május 24-től Trencsényi Mariann felel a Budapest-védjegy kialakításáért.
A Wizz Air is árulja a megújult Budapest Kártyát
Földön és levegőben egyaránt megvásárolható lesz az új Budapest Kártya. Június 1-től a GateRetail és Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. (BTFK) megállapodása alapján a Wizz Air fedélzetén is.
Modern szakácsképzés indul Magyarországon
A Magyar Gasztronómiai Egyesület új szemléletű kurzusai szeptemberben kezdődnek.
Banánon reklámozza magát Ecuador
24 millió tonnás exportjával Ecuador a világ egyik legjelentősebb banánnagyhatalma.
Márkáknak adnák el a londoni metrót
A brit konzervatívok arra kérték a Londoni Közlekedési Vállalatot, hogy készítsen elő egy tervet arra vonatkozóan, hogyan lehetne megszponzoráltatni a metróvonalakat és metróállomásokat.
Külügyminisztériumi figyelmeztetés a Csehországba utazóknak
A hosszantartó, kiadós esőzések miatt árvízveszély alakult ki Csehországban, az országban szükségállapot van érvényben, ezért a Külügyminisztérium arra kéri az országba induló magyarokat, hogy utazás előtt tájékozódjanak úti céljuk aktuális helyzetéről.
Közösségi méhészkedés Budapest közepén
Városi méhészetet hoz létre egy német alkotópáros idén nyáron Budapesten. A társadalmi és művészeti kísérlethez bárki csatlakozhat, akit érdekel a mézkészítés.
Óvatosságra int a Külügyminisztérium
A Külügyminisztérium azt kéri a Törökországba utazó magyar állampolgároktól, hogy kerüljék el a tüntetéseket, tömegrendezvényeket az országban.
Ötszáz éve nem volt ilyen magas a vízállás Passaunál
A Duna vízállása hétfőn meghaladta az 1501-ben regisztrált 12,20 méteres történelmi csúcsot a németországi Passaunál.
Gyógyturisztikai versenytársat kap Kelet-Európa
Május utolsó napjaiban tartották a 'Medical Tourism in Crimea - The Way Forward' című szakmai kerekasztal egyeztetést a Krím-félsziget egyik meghatározó desztinációjában, Yevpatoria-ban.