Cadillacek vonulnak Zalaegerszegen

A rock and roll korszakból származó autócsodákkal szervez közös felvonulást a  keszthelyi Cadillac Múzeum a Hevesi Sándor Színház Made in Hungária szereplőivel pénteken, Zalaegerszegen.

A belvárosban vonulnak fel a régmúlt idők járgányai. A konvoj délután 4 órakor indul a színház főbejáratától, rövid megállót tartanak a Dísz téren, ahol az utca népe találkozhat a musical szereplőivel is.

A rendhagyó autós-bemutató Garamvölgyi Gyula, a Cadillac Múzeum igazgatójának kezdeményezésére valósul meg. Felajánlásra a múlt századot jelképező kocsik érkeznek a zalai megyeszékhelyre; a konvojt az 1959-es coupe vezeti, mely jellegzetes farok kiképzésével a korszak és Amerika ikonjává vált. Felvonul két 60-as évekbeli cabrio is, a modellek Elvis Presley kedvenc autói közé tartoztak, a sort pedig egy 1974-es Calais Coupe zárja - mondta el Garamvölgyi Gyula az MTI kérdésére.

Hozzáfűzte; a keszthelyi Cadillac Múzeumban jármű-fejlődési kiállítást hoztak létre, amely a Cadillac keletkezésétől mutatja be az autóipar fejlődését. A múzeumban tizenkét múlt századból származó autó látható. A jármű-matuzsálemek nagy részét internetes portálokon meghirdetett árveréseken szerezték be. Valamennyi járgány működőképes, van, amelyiket eredeti állapotában állították ki, de van olyan is, amelyiket restauráltak. A gépészmérnök végzettségű Garamvölgyi Gyula megtanulta az autók szerelését, mint fogalmazott a régi típusú autók mechanikus szerkezetek, nincs bennük elektronika, amely megnehezítené a házilagos javítást. Régi módszerekkel könnyen szerelhetők, feltéve, ha be tudják szerezni, vagy műszaki rajz után le tudják gyártatni a megfelelő alkatrészeket - hangsúlyozta a gépészmérnök.

Felidézte, hogy a legelső amerikai típusú autót - egy 1965-67-ben gyártott, állólámpás Cadillac kabriót - 2008-ban, a házassági évfordulójukra vásárolta meg. Interneten jutott hozzá, a fotók alapján kedvező vételnek tűnt, és csak a hazaszállítás után derült ki, hogy egy nagyon rossz állapotban lévő, rozsdás roncsot vásárolt meg. Két év alatt viszont sikerült rendbe tennie, a pénteki autós felvonulást a fehér színű, piros kárpitos Cabrio vezeti majd.

Fenyő Miklós és Tasnádi István Made in Hungária című musicaljét februárban mutatták be Méhes László rendezésében Zalaegerszegen a Hevesi Sándor Színház nagyszínpadán. A zenés történet Fenyő Miklós életéről szól, akinek akkoriban egy-egy ilyen autó csak álom maradhatott az életében, hiszen csak Trabantok, Wartburgok "száguldoztak" Magyarországon.

A pénteki felvonuláson négy autóban utaznak majd a zalaegerszegi előadás szereplő; Gulyás Hermann Sándor, Hertelendy Attila, Bot Gábor, Barsi Márton, Katona Kornél, Kató Balázs, Zsíros Viktor, Foki Veronika, Misurák Tünde, Magyar Cecília, Mikita Zsuzsanna Lilla, Kováts Dóra, Pete Zsuzsanna, Andics Tibor és Besenczi Árpád.
Az előadást - a Hevesi Színház hagyományai szerint - darabtemetés keretében június 8-án mutatják be utoljára a Zalaegerszegen.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.