Legyen nagyon boldog a karácsonya és az új éve!

Legyen nagyon boldog a karácsonya és az új éve! 

Köszönjük, hogy egész évben olvasott minket!

3,8 millió eurós állami támogatást kap Debrecen reptere 

Az Európai Bizottság jóváhagyta a debreceni repülőtérnek szánt 3,8 millió eurós (mintegy 1,2 milliárd forint) állami támogatást, miután úgy találta, hogy a repülőtér infrastrukturális fejlesztésére szánt hozzájárulás megfelel az uniós állami támogatásokat célzó szabályozásnak - tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.

Nemzetközi ünnepet kapott az aszú bor 

A világ egyik legjobb édes borára kívánja felhívni a figyelmet a nemzetközi aszúnap (International Aszú Day), amelyet idén december 10-én ünnepeltek meg először.

Extra bért garantál a METRO 2018-ban 

A METRO Kereskedelmi Kft. a 2018-as bérrendezés tartalmáról több körben egyeztetett a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ).

Súlyos próbatétel előtt a hazai kkv-k 

Az a cégtulajdonos, aki felelősen tekint vállalkozására, időben elkezdi lehetséges utódának kijelölését és kinevelését. A vagyonátadás és a tudástranszfer stratégiai megközelítést igénylő tulajdonosi feladat, amelyet csak kellő körültekintéssel szabad elvégezni, ellenkező esetben az évtizedek munkájával felépített vállalkozás léte is veszélybe kerülhet – többek között ezek a gondolatok hangzottak el a Budapest Bank által szervezett, kkv-knak szóló rendezvénysorozat november 7-én a sáregresi Rétimajorban megrendezett állomásán. Az üzleti találkozón az utódlástervezésben jártas szakemberek mutatták be a generációváltáshoz kapcsolódó kihívásokat, és egy jó vállalati gyakorlati példa is segített közelebb hozni a lehetséges megoldásokat.

146 új Airbust rendelt a Wizz Air 

Versenyeztetési eljárást követően a Wizz Air megállapodást írt alá az Airbus-szal 146 új repülőgép megvásárlására az A320neo családból. A megállapodás 72 A320neo és 74 A321neo típusú repülőgépre szól — tudtuk meg szerdán a légitársaságtól.

Romkocsmákban vadássza a munkaerőt a Dreher 

A Dreher Sörgyáraknál még nem tapasztalható az a kiugró munkaerőhiány, amely számos más vállalkozást sújt, de látva a munkaerőpiaci trendet, fel kell készülni erre a lehetőségre is – vélekedik Kreiter Éva, a Dreher Sörgyárak HR igazgatója, aki a hosszú távú munkaerő-stratégiában, ugyanakkor a megkülönböztető, interaktív és élményalapú toborzásban látja a megoldást. A cég rendhagyó állásbörzéje hatalmas érdeklődés mellett, teltházzal zajlott le.

Uniós pénzhez jutnak a borászatok 

Megkezdődött az eredményhirdetés a borászatok termékfejlesztését és hatékonyságnövelését célzó uniós pályázaton, ahol projektenként kétszázmillió forintos támogatást is lehet nyerni.
Természethű borok a középpontban

Természethű borok a középpontban 

A boros rendezvények sorában van egy sziget. Egy olyan találkozó, ahol az összes kiállító és látogató egyvalamiben garantáltan közös. Odafigyel fogyasztási cikkeinek eredetére, elkészítési módjára, technológiájára, mert érdekli és fontosnak tartja.

A borászok fele választott kisüzemi státust 

Az idén márciusig kellett eldönteniük a borászoknak, hogy milyen formában folytatják tevékenységüket, 56 százalékuk választotta a kisüzemi termelői státust - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken, a monori hegyközség Csúzi Családi Pincészetében tartott sajtótájékoztatón.

Divat, országimázs, turizmus kéz a kézben 

A Turizmus Summit 2017 rendezvény keretében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Hungarian Fashion Council (HFC) által közösen rendezett bemutató célja volt rámutatni a divat, az országimázs és a turizmus szoros kapcsolatára.

Világhírű lett a magyar kajafotós az unalmában megcsinált vicces mikrotájképeivel 

A szakácsból lett ételfotós-újságíró lapunk tavaly novemberi, nagysikerű 30 szakács 30 alatt című kiadványában is szerepelt.

Kézhigiéné: haladunk, de van még hová fejlődnünk 

Egyre több kórház fordít figyelmet arra, hogy a betegeknek és a látogatóknak is legyen lehetősége a kézfertőtlenítésre az intézményekben – hangzott el a Tork sajtóbeszélgetésén.

Megjelent a Turizmus Trend / Vendég & Hotel szeptemberi száma 

Az új számban olvashat egyebek mellett a nyári kiutas körképről, főszezon értékelésről Könnyid Lászlóval és az értékesítés esszenciájáról is. Ezen felül képes élménybeszámoló Thaiföldről és Venezueláról. 

Hamarosan pincérek futkosnak majd Budapest utcáin 

A The Ritz-Carlton, Budapest újra életre hívja a korábban nagy népszerűségnek örvendő Pincér Futóverseny kezdeményezést, és szeptember 12-én ismét megrendezi a kivételes futamot, ahol budapesti éttermek és szállodák pincérei mérhetik össze gyorsaságukat és ügyességüket.

Mi a csuda az a chia-mag? 

És vajon érdemes beszerezni ma egy étterem konyhájára?

A Central Médiacsoport megvette a Nosaltyt 

A Central Médiacsoport Zrt. a mai napon bejelentette, hogy megvásárolta a Nosalty.hu gasztroportált.

Kezdődik a szüret, szép borok várhatók 

Az Irsai Olivér és a Csabagyöngye fajtákkal az egész országban megkezdődött a szüret

Indul a szüret - itt az idei árak 

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) közreadta idei szőlőár-prognózisát. Az árlista folyamatosan frissul, elmondjuk, hol található, és mit tartalmaz.

MUISZ: jövő év elején jön az utazási csomagokra vonatkozó új jogszabály 

Magyarországon a jövő év elejéig meg kell születnie annak a jogszabálynak, amely átveszi az Európai Unió utazási csomagokra vonatkozó előírásait - mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) alelnöke az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Vendég & Hotel Business Klub: farm-to-table, élelmiszerbiztonság, design 

Ha érdekes a program, sokan kíváncsiak rá. Bár ezzel a megállapítással nem váltjuk meg világot, de attól még igaz: ilyen sokan még egyszer sem látogattak el hozzánk a klubunk életre hívása óta eltelt hét év alatt.

Háromezer induló a Kékszalagon 

Csütörtökön reggel kilenc órakor rajtol Európa legnagyobb tókerülő vitorlásversenye, a 49. Kékszalag Erste World Nagydíj mezőnye, hogy megkerülje a Balatont, és ezzel teljesítse a verseny légvonalban mintegy 155 kilométeres távját.

Ma még kóstolhatók a világ legjobb kávéi Budapesten! 

Hatalmas érdeklődés mellett nyitotta meg kapuit Európa legnagyobb kávés rendezvénye, a World of Coffee, amelynek idén a budapesti Hungexpo ad otthont. 

Borulnak a menetrendek: kedd reggeltől sztrájkol a román légi irányítás 

Gabriel Tudorache, a ROMATSA légi irányító szakszervezeti vezetője ma kora délután bejelentette, hogy zsákutcába jutottak a tárgyalások a közlekedési tárcával, ezért május 30-án, román idő szerint reggel 9.00 órától általános sztrájkba lépnek, és a szolgáltatásnak csak a kötelező 30 százalékát biztosítják.

Négy magyar platinaérem a világ legrangosabb borversenyén 

Kihirdették a világ legnagyobb borversenyeként ismert Decanter World Wine Awards 2017 bormustra eredményeit Londonban: a magyar boroknak négy platina- és tíz aranyérmet ítélt meg a zsűri - közölte a mádi Holdvölgy borászat.

Online utazásfoglalás: gyorsabb és biztonságosabb fizetés 

Kényelmesebb lehet az online utazásfoglalás az Expedia.com, az Orbitz és a Travelocity utazási oldalakon, ahol mostantól a Masterpass-t is elfogadják. 

"Márkát kell építeni a Kárpát-medencében" 

Vidéki turizmus - márkafejlesztés a Kárpát-medencében címmel kétnapos konferenciát rendezett a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) és a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kara május 18-19 én, az egyetemen.

Élénkül a nyaralópiac 

A lakáspiac élénkülésével párhuzamosan a nyaralópiac is emelkedő pályára került - állapítja meg az Ingatlan.com legfrissebb elemzése.

Letarolta a jég a mátrai borvidéket 

Szinte teljesen letarolta a mátrai borvidéket a szombati jégeső, a kár legalább 100 millió forint lehet.

Visszatérő oroszok, elmaradó osztrákok 

Márciusban folytatódott a turistaforgalom növekedése Magyarországon, így az idei első negyedév során a hazai szálláshelyek 6,6%-kal több, összesen 4,6 millió vendégéjszakát regisztráltak, mint egy évvel ezelőtt. Márciusban sokkal több orosz és jóval kevesebb osztrák turista érkezett hozzánk, mint korábban.

Négy fürdőnk is kapott európai tanúsítványt 

Az Európai Fürdőszövetség (ESPA) EuropeSpa MED minőségbiztosítási védjegyét vehette át négy magyarországi gyógyfürdő képviselője pénteken a Vas megyei Bükfürdőn.

A Rubik kocka esete a Legóval  

Erről is szó volt a Google április 20-án tartott tájékoztatóján, amelyet amúgy Digitális Workshop nevű programjuk kibővítése alkalmából tartottak a Google Ground-on. 

Farmosra költözik a Föld Napja 

 A Föld Napjának magyarországi központi rendezvényét az idén a korábbiaktól eltérően nem a fővárosban, hanem Farmoson tartják

Melyik lesz a legvirágosabb úti célunk? 

A Magyar Turisztikai Ügynökség és a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny Szervező Bizottsága 2017-ben is meghirdeti az ország legtöbb lakosát megmozgató kezdeményezését.

Újranyitott Madrid legrégebbi kávéháza 

A spanyol főváros legrégebbi kávéházát, a Café Comercialt, amely idén ünnepli alapításának 130. évfordulóját, újranyitották.

Az első festő stúdió franchise hálózat Magyarországon 

Megkezdi terjeszkedését a FessNeki az európai nagyvárosokban és vidéken

Felmondott a Táfelspicc vezetője és két szerzője 

Az Origo gasztrorovata nem szűnik meg.

Idén 15 magyar étteremben ünnepelhetjük a francia gasztronómia világnapját 

Magyarországon 15 étterem vesz részt idén a francia gasztronómia világünnepén, a Gout de France (Franciaország íze) elnevezésű programon.

Farsang Kupa rekordszámú versenyzővel 

Február végén került megrendezése a 15. jubileumi Farsang Kupa országos gasztronómiai bajnokság Tatán, rekordszámú 167 versenyzővel. A Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter által védnökölt és kategóriájában legnagyobb országos szakmai megmérettetésen közel 5.000 látogató fordult meg, és tekintette meg nem csak a szakács, cukrász, felszolgáló és pék munkákat, de az élő koktél versenyt is.

Kardhalsteak határérték feletti higany tartalommal 

A tagállamokat a kockázatról az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerén (RASFF) keresztül értesítették, mert a termékből a megengedett határértéket (1 mg/kg) meghaladó mennyiségű higany tartalmat mutattak ki a laboratóriumi vizsgálatok. A Vietnámból származó szállítmány egy belga vállalkozáson keresztül érkezett az Európai Unió területére, ahonnan egy holland közvetítőn keresztül Magyarországra is szállítottak - írja a NÉBIH közleményében.

Vadgondok a Balaton-parton 

A Balaton-parti településeken is kezelhetetlen gonddá kezd válni a vadon élő állatok megjelenése.

Betiltotta a táblabíróság az Igazi Csíki Sör gyártását 

Betiltotta a marosvásárhelyi táblabíróság az Igazi Csíki Sör gyártását és újra a Heinekennek kedvezett – adta hírül a sörmanufaktúra a Facebook-oldalán. A hírt a cég jogi képviselője, Hajdu Gábor ügyvéd is megerősítette a Maszolnak.

Betiltotta a táblabíróság az Igazi Csíki Sör gyártását 

Betiltotta a marosvásárhelyi táblabíróság az Igazi Csíki Sör gyártását és újra a Heinekennek kedvezett – adta hírül a sörmanufaktúra a Facebook-oldalán. A hírt a cég jogi képviselője, Hajdu Gábor ügyvéd is megerősítette a Maszolnak.

Csokifüstölővel árasztják el a világot a japánok 

Bálint-nap közeledtével már csak üzleti szempontból is indokolt a lépés.

A Henkel a világ legfenntarthatóbb vállalatai között 

A Henkel négy fenntarthatósági elismeréssel indította a 2017-es évet. A vállalat a 15. helyen szerepel a világ 100 legfenntarthatóbb vállalatát listázó indexben (Global 100 index), a saját iparágában a legmagasabb pontszámot kapta a Sustainalyticstől, illetve RobecoSAM Gold Class és Industry Mover kitüntetéssel is jutalmazták fenntarthatósági tevékenységét. Továbbá idén tizenhatodik éve megszakítás nélkül részese a Henkel a FTSE4Good etikai indexének. 

Két év alatt bejárta a Földet a kerekesszékes kínai férfi 

Film készült egy kerekesszékes kínai férfi nem mindennapi világkörüli utazásáról. Készítette az Alibaba utazási leányvállalata, az Alitravel.

Nemzetközi lesz a párlatfőzőverseny Gyulán 

Nemzetközivé bővítik a Bérfőzetők és Magánfőzők Nemzetközi Párlatversenyét a 18. Gyulai Pálinkafesztiválon.

Prémium vizet dob piacra a Pepsi Co. 

A dizájnpalackokat feltörekvő művészek tervezték.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!