Ismét kínai pályaudvaron történt késelés

Ismét kínai pályaudvaron történt késelés 

Hat embert késsel megsebesítettek kedden a dél-kínai Kuangcsou (Kanton) város pályaudvarán, amelyik az egyik legforgalmasabb az országban - közölte a helyi rendőrség saját honlapján.

Közelgő lejárat: 2,7 milliárd forintnyi 2012-es juttatás áll elköltetlenül a SZÉP kártyákon 

A Nemzetgazdasági Minisztérium ismét felhívja az érintett kártyabirtokosok figyelmét a 2012-ben utalt és még el nem költött juttatás felhasználásának közelgő, május végi határidejére. A szabályozás értelmében a pihenőkártyákra tavalyelőtt utalt pénzt május 31-ig lehet elkölteni, ezt követően a kártyán lévő felhasználatlan összeget a kártyakibocsátó bankok visszautalják a munkáltatóknak, vagyis azok a kártyabirtokosok számára elvesznek.
Az Amadeus új, globális megállapodást kötött a United Airlines-szal

Az Amadeus új, globális megállapodást kötött a United Airlines-szal 

Az Amadeus előfizetői folyamatos hozzáférést kapnak a légitársaság minden ajánlatához, beleértve az Economy Plus® extra lábhellyel rendelkező ülések foglalását is.

Íme a Balaton legjobb fagyija 2014-ben 

Első alkalommal választották meg a Balaton Fagyiját a hétvégén, a Nyitott Balaton programsorozat keretében. A győztes fagylalt - pezsgős marcipán szamócával - a balatonmáriafürdői Florida Fagylaltozóból került ki.

Íme legutóbbi nyereményjátékaink nyertesei 

A helyes választ beküldök között a Kolping Hotelbe szóló hétvégét, illetve az ARAZ étterembe szóló vacsorát sorsoltunk ki. A szerencsések neve kattintás után olvasható. 

Heti körkép a nagybanin 

A héten a nagybani piac termelői szektorában a primőrkínálat túlsúlya volt jellemző. A felhozatal – különösen a több napos munkaszünetet követően – felülmúlta a korábbi hetek átlagát.

Gigapark lett a magasvasútból 

Világszerte nagy kihívást jelent az építészeknek, hogy a sok használaton kívüli ipari területbe és építménybe valamiféle életet leheljenek. A barnamezős beruházások egyik legismertebb példája a New York-i magasvasút-projekt.
Tömeges rosszullét az A380-as fedélzetén

Tömeges rosszullét az A380-as fedélzetén 

60 gyerek lett rosszul az Emirates Dubaj-London járatán, többeket kórházba szállítottak.

Nincs több haladék a Citadella jogtalan használóinak 

Az állam hétfő reggel visszavette jogos tulajdonát, az UNESCO által a Világörökség részének nyilvánított Citadellát. Az ingatlan vagyonkezelője, az MNV Zrt. a rendőrség segítségét kérte, mert korábban több alkalommal sem sikerült megegyeznie a jogtalan használókkal a terület visszaadásáról. 
A balatoni turizmus legnagyobb ellensége a rossz idő

A balatoni turizmus legnagyobb ellensége a rossz idő 

Legalább húszezren vendégeskedtek négy napon át azokon az ingyenes rendezvényeken, amelyeket azért szerveztek, hogy az eddigieknél is több turistát csaljanak a tó partjára.

Szaunafesztivállal ünnepelte megújulását a termálfürdő 

Uniós támogatással újították fel a debreceni Aquaticum Gyógyfürdő Szaunavilágát.

Elhunyt az Express utazási iroda egykori vezetője 

Megrendüléssel fogadta az utazási szakma Völgyi István halálhírét.

Néphagyomány a turizmusban 

Stílszerűen a Hagyományok Házában rendezték meg április 29-én a Néphagyomány a turizmusban című sajtótájékoztatót. Szalay-Zala Andrea, a Falusi Turizmus Országos Szövetségének (FATOSZ) titkára és egyben a Vidékjáró programszervezője moderálta a rendezvényt.

Sikerfesztivál műemléki környezetben 

Az idei pécsi Zsolnay Fesztivál és Egyetemi Napok első napján már elérték a tavalyi összlátogatószámot: mintegy 10.000 ember volt részese a Zsolnay Negyedben zajló forgatagnak.

Új látványosságokkal csalogatja Észak-Korea a kínaiakat 

A beutazási engedélyek kiadatásának könnyítésével és új látnivalók feltárásával csalogatna be a korábbinál több kínai turistát Észak-Korea, hogy fellendítse idegenforgalmi iparát.

Fura formájú múzeum nyílik Dubajban 

Rendőrsapka-formájú új rendőrmúzeumot kap Dubaj.

Darwinnal a természettudományok szentélyében 

A finoman díszített, neoromán stílusú, monumentális épület méretei és szépsége hamar megragadják a Londonban járó vendégeket. A belváros közelében emelkedő Természettudományi Múzeum hatalmas palotája ámulatba ejtő és szemet gyönyörködtető látványt nyújt a turistáknak.

Nemzetközi workshop a Balkán jóllétről 

A BKF Turizmus, Szabadidő és Vendéglátás Intézete és az INFOTA közös szervezésében második alkalommal gyűltek össze hazai és nemzetközi kutatók és szakértők a Balkán jóllét koncepciókat elemző és fejlesztésüket támogató projekt kapcsán.

Tiszta útvonalon túrázhatunk 

Önálló eseménnyel csatlakozott a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióhoz a Magyar Természetjáró Szövetség: az országos szemétgyűjtési akció keretében május 9-11. között megtisztítják a szeméttől az Országos Kékkör több mint 2500 km hosszú túraútvonalát azért, hogy minden kirándulót, túrázót tiszta környezet fogadjon.

Pisztolyt találtak a budapesti repülőtéren 

A pénzügyőrök egy antik pisztolyt és egy antik fűszertartót rejtő csomagra bukkantak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér postaforgalmában.

Ismét eltávozott egy legenda 

Megrendülten állunk a hír előtt, hogy idősebb Dózsa Gyuri bácsi immáron nincsen közöttünk. Ő, aki szívből és oly nagy alázattal szerette és művelte "munkáját", tanította a fiatalokat és tette hozzá tudását a magyar gasztronómiához.

Ők reklámoztak tavaly a legtöbbet 

Kevesebbet költöttek reklámra tavaly a turisztikai cégek tavaly, mint egy évvel korábban, pedig akadt olyan vállalkozás, amely megnégyszerezte reklámkiadásait.

Május végére elkészül az FTC új stadionja 

Május végére elkészül az FTC új stadionja - jelentette be Kubatov Gábor, az egyesület elnöke, valamint Fürjes Balázs, a budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kedden sajtótájékoztatón.

A világ legmagasabb kilátói 

Ki ne ismerné az égig érő paszuly meséjét? A felhők feletti misztikus kirándulásra, gyönyörű kilátással. A világ fejlődésével úgy néz ki, ez többé már nem csak egy mese. A világ legmagasabb kilátóit skywalk-nak nevezik, hiszen egy igazi égi sétára invitálnak minket. Zavartalan kilátások, ameddig a szemeink elláthatnak.

Átadták a megújult gemenci kiállításokat 

Átadták szerdán a Gemenc Zrt. megújult, interaktív kiállításait és tanösvényét, amelyek a Gemenc területén négy helyszínen, Pörbölyön, Nagyrezétben, Lassiban és Malomtelelőnél várják a természetbarátokat.

A turistaparadicsomokban sem minden fenékig tejfel 

Meglepő módon több klasszikus turistaparadicsom is negatívan szerepelt azon az amerikai Cato Institute által publikált listán, amely jóléti-indexük alapján rangsorolta a világ országait fordított sorrendben. Magyarország a középmezőnyben végzett.

Kerékpárszállító hajójárat indul a Balatonon 

Május 1- június 6. illetve szeptember 13 – 28. között hétvégenként, a Balatongyörök – Balatonmáriafürdő – Szigliget útvonalon.

Magyar rocklegendák a Matrica Múzeumban 

Május 5-én 17 órakor nyílik meg a „Magyar rocklegendák” című vándorkiállítás a Matrica Múzeumban. A különleges megnyitón a vendégeket Vicze Magdolna PhD múzeumigazgató köszönti. A kiállítást megnyitja és közreműködik Németh Nyiba Sándor olimpikon, költő, zenész, aki egyébként a gyűjtemény tulajdonosa.

Napenergiával csökkentették a költségeket 

Számos a nagyközönségnek szóló beruházás után a Gránit Gyógyfürdő Zrt. ezúttal olyan fejlesztést valósított meg, amelynek köszönhetően megújuló energia hasznosításával csökkenthetők a fürdő működési költségei.

A kulturális turizmus sokszínűsége 

A XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében mutatta be a Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó által megjelentetett kötetet a szerkesztő, Jászberényi Melinda, a Budapesti Corvinus Egyetem docense. Az Millenárison megrendezett eseményre a szerzők közül többen is eljöttek, sőt izgalmas mini-előadásokkal fokozták az érdeklődést a témák iránt, amelyek a kulturális turizmus jelenségeit és lehetőségeit elemezték.

Tisztújítás a Turisztikai Tanácsadók Szövetségénél 

Új tisztségviselőket választott április 29-i kögyűlésén a Turisztikai Tanácsadók Szövetsége (TUTSZ). Első ízben van női elnöke a szervezetnek dr. Jandala Csilla személyében.

Középkori időutazást tehetünk Sümegen 

A középkorba tehetnek időutazást azok, akik ellátogatnak a Sümegi vár közelmúltban átadott, több mint 80 milliós beruházással létrejövő kiállítóközpontjába.

Új látnivalókkal növelnék Bács-Kiskun megye turisztikai vonzerejét 

Új látnivalókra, szolgáltatásokra és a szakmában dolgozók összefogására van szükség Bács-Kiskun megye turizmusának további fejlődéséhez - hangzott el a témában tartott keddi szakmai konferencián, Kiskunhalason.

Itt a Marriott Hotels új rendezvényes honlapja 

A Marriott Hotels bemutatta új, rendezvényajánlatokat tartalmazó honlapjának beta verzióját, amely a Meetings Imagined névre hallgat. 

Megnyílik az új Nagyerdei Stadion Debrecenben 

Május 1-én nyitja meg kapuit – ünnepélyes keretek között – az új Nagyerdei Stadion.

Információs iroda nyílt a lillafüredi ökoturisztikai centrumban 

Húsvétkor nyitott a lillafüredi ökoturisztikai központban a TDM szervezet szezonális információs irodája az ÉSZAKERDŐ Zrt.-vel szoros együttműködésben.

Nyílik a kalandpark Szegeden 

150 akadályos kötélpályával, játszóvárral, mászófalakkal és lövészpályával várja a vendégeket a szegedi Laposon május 10-én nyíló kalandpark. Tavaly az árvíz miatt nem készülhetett el teljesen.  

Új vizeken a Duna-menti turisztikai együttműködés 

2014. április 24-én, ezúttal Pozsonyban tartotta éves közgyűlését a nemzetközi Császárok és Királyok Útja elnevezésű turisztikai egyesület. 

Veszprémi magánszemélyt büntetett a hivatal feketeszervezés miatt 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Kereskedelmi Hatóság (MKEH) Idegenforgalmi Osztálya pénzbírságot szabott ki egy veszprémi férfira.

Megnyitott a Holnemvolt Park 

Megnyitott és kedden délutántól már látogatókat is fogad a Holnemvolt Park az egykori budapesti vidámpark területén. Az új családi élményparkban állatok, műemléki játékok és szórakoztató programok várják a látogatókat.

Itt a nyár, nyitnak a budapesti strandok! 

Az idei strandszezonban elsőként a Dagály és Palatinus Strandfürdő nyitják meg kapuikat a budapesti strandok sorában, a Gellért fürdőben, ahol már április közepétől nyitva van a strandterület, elindul a hullámszolgáltatás. Változatlan jegyárakkal, számos kedvezménnyel, családi jegyekkel, Strandváró nappal várják idén is a nap és a víz szerelmeseit a budapesti strandok.

Feloldják a zárlatot a debreceni állatkertben 

Csaknem három hét után kedden ismét fogadhat látogatókat a debreceni állatkert - jelezték az intézmény vezetői hétfőn közleményben az MTI-vel.

Kezdődik a pécsi állatkert fejlesztése 

Megkezdődik a napokban a pécsi állatkert ökoturisztikai élményparkká alakítása, a több mint ötven éve működő intézmény május 1. és 4. között szórakoztató programsorozattal egy évre elbúcsúzik a nagyközönségtől - mondta el a baranyai megyeszékhely fideszes alpolgármestere hétfőn.

Elképesztői utcai videók világvárosokról 

Az ügyes világvárosok az utcai élet bemutatásával próbálják a magukhoz csábítani az utazókat. Most tíz ilyen videót mutatunk be a skift.com összeállítása alapján.

Békés megyei turisztikai fejlesztések 

Békés megyében az utóbbi egy évben számtalan turisztikai fejlesztés valósult meg, több projekt pedig az idén készül el – tudtuk meg a Tourinform Békés megyei irodavezetőjétől, Glózik Klárától.

Levágták a hajó orrát, hogy olcsóbb legyen a kikötőbérlés 

A Vanyolai hajóstársaság szerint az utóbbi években folyamatosan nőttek a kikötőhasználatáért fizetett terheik.

Felnőtt játszótér Sárváron 

"A sárvári TDM szervezet fejlesztése” című, pályázatának ezen részprojektje közel 8 millió forintból valósult meg és 12 eszközt foglal magából, amelyből 4-et a mozgássérült vendégek is igénybe tudnak venni.

A Tienanmen téri eseményekre emlékező múzeum nyílt meg Hongkongban 

A szárazföldi Kína területén a mai napig érzékeny témának számító, 1989-es Tienanmen téri eseményekre emlékező múzeum nyílt meg Hongkongban - adta hírül a The Standard hongkongi napilap.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!