Ismét eltávozott egy legenda

Megrendülten állunk a hír előtt, hogy idősebb Dózsa Gyuri bácsi immáron nincsen közöttünk. Ő, aki szívből és oly nagy alázattal szerette és művelte "munkáját", tanította a fiatalokat és tette hozzá tudását a magyar gasztronómiához.

Névjegy:

Dózsa György Oscar-díjas mesterszakács és szakoktató 1921. május 12-én született Budapesten. 1935-ben a Gellért Hotelben lett szakácstanuló a legendás konyhafőnöknél, Rákóczi Jánosnál. 1939-ben végzett, majd hamarosan a zágrábi Magyar Nagykövetség konyháját vezette. Az I. Világháborút követően előbb a Szövetséges Ellenörző Bizottságnál, majd az UNRA nevezetű segélyező szervezetnél volt konyhafőnök. 1953-ban A Gellért Hotel, 1955 körül a Béke, azután pedig a Margitszigeti Nagyszálló konyhafőnöke lett. 1958-ban a brüsszeli Világkiállítás magyar konyhájának a hidegkonyháját vezette, ahonnan hazatérve 1959 nyarán a keszthelyi Halászcsárda vezetője,1960-ban az Asoria Szálló éttermi igazgatója, majd 1961-ben a Gundel-étterem konyhafőnöke lett. 1962-ben Rotterdamba, az Engels étteremlánchoz szegődött, innen hazatérve 1963-ban konyhafőnökként nyitotta meg az Alabárdos éttermet, ahogy 1968-ban a holland Eindhoven magyaros éttermét is. 1970-ben a Tihanyi Motel-és étteremnek, majd 3 év elteltével az újra megnyitó Hungária kávéháznak, végül pedig a bécsi Mátyás-pincének lett az igazgatója. Hazatérve a Hungar Hotels szaktanácsadójaként tevékenykedett, a Szakács Szövetségben huszonnégy évig volt a Mesterbizottság vezetője, a Mesterkurzusok szervezője és felkészítője. A műveletek a vendég asztalánál tanfolyam szülőatyja. 1981-ben ment nyugdijba, ekkor kezdte oktatni a fiatalokat a Huba utcai szakiskolában, amit csak 2003-ban hagyott abba.

Versenyen elért eredményei:

1972 frankfurti Szakács Olimpia Oscar-díj a csapattal és 3 egyéni aranyérem. Ugyancsak aranyérem a kalsruhei Szakácsversenyen – itt a legjobbnak járó nagy aranyérmet is megszerezte -, majd Luxemburgban is aranyérem, ahogyan Bécsben, az osztrák Szakács Szövetség megalakulásának 70. éves jubileumára rendezett nemzetközi versenyen is.

Főbb elismerései:

1959 Elnöki Tanács Munkaérdemérem I. fokozata. 1972 Mesterszakács. 1974 Kiváló Éttermi szakember kitüntetés. 1981 Hungar Hotels Aranydiploma. 1981 Minisztertanács Kiváló Munkáért érdemérem. 1985 Vendéglősök Szövetsége Aranydiploma. 1990 Venesz-díj. 2005 a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Életműdíjjal tüntetett ki, akárcsak a Vendéglősök Ipartestülete Elnöki Tanácsa. 2008 Az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend nagy aranykeresztje.

Forrás: mngsz.hu


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.