New York város tanácsa 1847-ben engedélyezte az utcaszinti vasúti pályák kiépítését Alsó-Manhattan nyugati oldalán. A járókelők és a személygépkocsik biztonsága érdekében a New York-i Central Railroad vasúttársaság ekkortól kezdett el olyan lovasokat is alkalmazni, akik a mozdonyok előtt zászlóval a kezükben biztosították a vonatok zavartalan haladását. Őket hívták a West Side-i cowboyoknak. A „vadnyugati” városi hősöktől függetlenül azonban pár évtized alatt számos olyan tragikus kimenetelű baleset következett be a 10. sugárút mentén, amely miatt a helybeliek joggal nevezeték ezt a közlekedési korridort a halál sugárútjának.

A problémák ellenére a városi tanács, New York állam vezetősége, illetve a közlekedési társaság igazgatósága csak 1929-ben határozta el, hogy a veszélyes útszakaszon a magasba emelteti a vasútvonalat. Anyagi okok miatt a West Side Improvement-projekt néven megszületett vállalkozás építésébe azonban csak 1934-ben vágott bele a három hivatali szerv, amelynek első, a 34. úttól a Spring utcáig terjedő szakaszát 1936-ban adták át a forgalomnak.

Érdemes itt megemlíteni, hogy valóban világraszóló technikai érdekességnek számított ekkoriban a konstrukció Washington utca és 18. utca közötti szakasza. A vasútvonalat ugyanis ezen a közel 1 kilométeres távon nemcsak több tej-, hús- és konzervgyár területén vezették végig a mérnökök, hanem a mozdonyok az üzemek kisebb-nagyobb méretű toronyházaiba is behajthattak az első, vagy pedig a második emelet magasságában, ahol az adott üzem teherpályaudvarát alakították ki. Ez a műszaki megoldás azért volt briliáns a korabeli szakértők szerint, mert a nyers vagy a feldolgozott ételek be- és kirakodása egyrészt nem zavarta a magasvasút alatt húzódó városi forgalmat, másrészt pedig a kétemeletnyi magasság miatt jelentősen visszaestek a vagonokat ért lopások és árudézsmálások száma is.

Az USA belföldi közúti teherforgalmának bővülésével az olcsó vasúti szállítás az 1950-es években annyira visszaesett, hogy az 1960-as évek elején a West Side vonal legdélebbi részét lebontották a Gansevoort és a Washington utcák közötti szakaszon. A megmaradt szakaszt 1980-ig használta a Conrail nevű társaság, akik ez év augusztusában gyorsan még háromvagonnyi fagyasztott pulykát szállítottak át New York déli végéből az északiba. A magasvasút pályaszerkezete csakhamar a rozsda, a hajléktalanok, a drogosok és az éjszaka pillangóinak birodalmává vált, amelynek teljes bontását már 1982-ben elkezdte követelni egy csoportnyi ingatlantulajdonos és a romló közbiztonság miatt aggódó helyi lakosság.

Peter Obletz városi aktivista, helytörténész azonban a bíróságon jogilag annyira eredményesen védte a pályaszerkezetet, hogy a vonalnak csak a kisebbik részét bontatta le a hatóság, a többit Rudy Giuliani polgármesternek (is) köszönhetően, New York állam 2004-től 2011-ig folyamatosan újítgatta, csinosítgatta, hogy a pályán egy magaslati szabadidős parkot alakíthasson ki. James Corner tájépítész és Diller Scofidio építész ezt a 2,33 kilométer hosszú, a nyugati 34. utcától a Gansevoort utcáig nyújtózó 1,6 négyzetkilométer összterületű ligetet egyébként úgy tervezte meg, hogy azt a mozgáskorlátozottak is igénybe vehessék a négy lift bármelyikével.

A futópályával, mesterséges tavakkal tagolt parkba 210 fajta masszív réti növényt, csomóképző füvet ültettek el a kertészek, amelyek fölött vagy nyírfák, vagy cserszömörcék virágzanak. A reggel 7-től este 10-ig nyitva tartó ligetben természetesen nemcsak kultúrát (pódiumok, amatőrszínház, bábszínház) lehet majszolni, hanem ennivalót (éttermek, kávéházak) is.

Az újrahasznosításnak köszönhetőn nemcsak a magasvasút szerkezete menekült meg az enyészettől, hanem a Nagy Alma lakói is egy hatalmas kiterjedésű zöldfelülettel gazdagodtak. A parkosításnak hála a környéken jelentősen emelkedtek az ingatlanárak, amelynek köszönhetően 2009-ben 30 toronyház építését kezdték el, és ugyancsak a parkosítás eredményeként drasztikusan visszaesett a környék bűnözési rátája, a helybeliek legnagyobb örömére. A New York-i magasvasút sikere ráadásul Chicago, Philadelphia és St. Louis vezetőségét is arra késztette, hogy rozsdásodó, lebontásra ítélt ipari műtárgyait ne lebontsa, hanem hasonló jelleggel töltse meg.