Menetrend szerinti járat Debrecenből 

Májusban elindulhat az első menetrend szerinti járat a debreceni repülőtérről, jelentették be tegnap délelőtt az OLT (Ostfriesische Lufttransport GmbH), a Debreceni Vagyonkezelő Rt. és az Airport Debrecen Kft. közös sajtótájékoztatóján az Aquaticum Termál és Wellness Hotelben.

Sikeres „Vakáció” Kiállítás Nyíregyházán    

2005. március 4–6. között immár 10. alkalommal került megrendezésre Nyíregyházán a X. Vakáció Nemzetközi Utazási, Idegenforgalmi és Szabadidő Kiállítás és Vásár, amely az eltelt évek alatt az egyik legjelentősebb vidéki utazási kiállítássá nőtte ki magát. Az idei kiállításon 9 országból 76 kiállítói standon 107 kiállító képviseltette magát.

ITB Berlin – mérleg    

Vége a nemzetközi turisztikai szektort sújtó recessziónak, hangoztatta Christian Göke, a Messe Berlin vezérigazgatója az idei ITB Berlin zárásakor.

Takarékos repülőgépek   

A most készülő új repülőgéptípusokat az üzemanyag-takarékosság jegyében tervezték. A Boeing B 7E7 kóddal látta el közeli célpontokra repülő, eddigi leghatékonyabb, most épülő, maximum 300 üléses „álom-jet” típusát.

„Ausztria 2005” katalógus 

Bemutatták a szakmai közönségnek az „Ausztria 2005” című katalógust, amelyben 13 utazási iroda hirdeti ausztriai ajánlatait.

MISZ közgyűlés    

Diplomához, felsőfokú nyelvvizsgához kötött egységesített elméleti, gyakorlati képzésre lenne szükségük az idegenvezetőknek – mondta Bálint Zoltán, a Magyar Idegenvezetők Szövetségének elnöke 130 idegenvezető előtt az év eleji közgyűlésen, amelyen a tizenhét állam tagszervezeteit képviselő Európai Idegenvezetők Szövetsége (FEG) elnöke, Annie Passot-Tomianka is részt vett.

Sajátos idegenforgalmi iroda Pécsett    

Egyházmegyei Rendezvényszervező és Programiroda nyílt a Pécsett a Káptalan utcában Martyn Ferenc festő egykori házában. Az iroda elsődleges feladata zarándoklatok szervezése, az egyházmegyében található tábor- és zarándokhelyek bemutatása, valamint konferenciák, előadások, találkozók rendezése.

Lovas Világtalálkozó Szarvason    

Július 21–24. között Szarvason az Erzsébet-ligeti Sportpályán rendezik a harmadik Lovas Világtalálkozót.

Balatoni nyár   

Balaton vízminőségének javulásával, a vízszint megnyugtató emelkedésével arányosan nő az optimizmus a turisztikai szakemberek körében. A régió idegenforgalmában a tavalyihoz képest 3-5 százalékos növekedést prognosztizálnak ez évre a szakértők.

Tolsztoj nyomában    

A Szentpétervárt és Moszkvát összekötő 700 kilométeres autóút száz híres orosz zeneszerző, író és más művész egykori lakó- és alkotóháza mellett vezet.

Német városmarketing    

Historic Highlights néven tucatnyi német történelmi város közös marketing szervezettel és 350 ezer euró évi büdzsével sikeres eredményeket mutat fel a turizmusban.

A MÁV nagyszabású tervei    

Nagy ívű tervekben utazik idén a MÁV Rt. Az elképzelések között pályarekonstrukció, új vonatok vásárlása, az elővárosi közlekedés fejlesztése és a szolgáltatások színvonalának emelése szerepel.

Fürdőfejlesztés Miskolctapolcán    

A miskolctapolcai barlangfürdőben 861 millió forintos program keretében bővítik a gyógyászati szárnyat, valamint az élményfürdőt. Új napozóterületeket viszont csak ideiglenesen tudnak kialakítani, mivel meg kell majd oldani az itt felszínre került Árpád-kori apátság bemutatását.

New York újra    

2001. szeptember 11-ét követően rekordszámú turista érkezett az amerikai nagyvárosba, a bevételek 15 százalékkal nőttek.

Csehország sikere    

Rekordsebességgel nő Csehországban a külföldi turisták száma. 2004 első félévében 12 százalékkal többet költöttek a vendégek az országban, mint 2003-ban.

Több lábon állás, üdülési csekk, útadó    

Közepes, belső szerkezetében egyenetlen évnek nevezte Somogyi Zoltán, a Magyar Turisztikai Hivatal vezetője az elmúlt évet. A kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált vendégéjszakák száma (18 429 000) szinten maradt; 4 százalékkal nőtt a külföldi és ugyanennyivel csökkent a belföldi vendégéjszakaszám.

Debrecenbe kéne menni    

Debrecenben tovább folytatódnak a fejlesztések, hangzott el a város márciusi sajtótájékoztatóján. A város nagyütemű fejlődésének egyik oka, hogy minden évben a költségvetés 10-15 százalékát fejlesztésekre fordítják. Idén a városépítésre, felújításokra, fejlesztésre szánt összeg 11,8 milliárd forint, beruházásokra pedig 8,3 milliárdot fordítanak, mondta el Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere.

Kína az olimpiára készül    

A 2008-as olimpiára készülődve Peking 16 milliárd euró értékben társbefektetőket keres 376, a sporteseménnyel kapcsolatos beruházásra.

Új stratégia és adófelhasználás    

Kiegészítésekkel, módosításokkal, javításokkal fogadta el a Fővárosi Közgyűlés Kereskedelmi és Turisztikai Bizottsága a „Budapest turisztikai stratégiája és 2010-ig szóló fejlesztési programja” című tanulmányt.

Ujjé, a Ligetben…   

Március elején bemutatták a Budapesti Művelődési Központ új fejlesztésű honlapját (www.kirándul.hu).

Operafesztivál Miskolcon    

Idén ötödik alkalommal rendezik meg a Bartók + Nemzetközi Operafesztivált Miskolcon. Világhírű zeneszerzőnk művei mellett a bel canto képviselői, Bellini, Donizetti és Rossini muzsikái csendülnek fel.

Periférián a vendéglátóipar?   

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége által rendezett sajtóbeszélgetésen a vendéglátóiparban bevezetendő újabb szigorító rendelettervezet (dohányfüst-mentesség) kapcsán ismét előkerültek a szakma sérelmei.

Indul a magyar Octopustravel   

A Tensi-csoport új termékkel gazdagította portfólióját: március elején indult az octopustravel.com internetes turisztikai foglalási rendszer magyar nyelvű változata, amelyet a Tensi egyik leányvállalata üzemeltet.

Oneworld szülinap   

A Oneworld légiszövetség februárban ünnepelte fennállásának hatodik évfordulóját.

Világszervezetek az üzleti turizmusért   

Az üzleti turizmus gazdasági jelentőségére hívja fel a kormányok figyelmét a World Tourism Organisation (WTO), a Meeting Professionals International (MPI), az International Congress and Convention Assotiation (ICCA) és az EIBTM között létrejött megállapodás.

Óriási pénzek az Európa Tervben   

Magyarországnak 2004 és 2006 között összesen 28 milliárd forint áll rendelkezésére turisztikai fejlesztésekre, ebből 20 milliárdot tesznek ki az uniós, nyolcat a hazai források. 2007-től azonban ennél is több juthat az ágazatnak, mivel a II. Európa Terv keretei között az EU évente a magyar nemzeti össztermék 4 százalékával megegyező összeget bocsát a magyar államháztartás rendelkezésére, amelyhez ugyanekkora összegű társfinanszírozást vár.

Ajánló   

Egy piacvezető touroperátor cég irányításában elengedhetetlen tényező a naprakész tájékozottság a szakmában, ebben segít a szakma egyik legnívósabb lapja, a Turizmus Trend.

Ígéretes szezonkezdet, kérdőjelekkel   

Több szempontból is tanulságos összeállítást találnak olvasóink lapunk Reflektor rovatában. Az utazásszervezők nyári kiutazási ajánlatai alapján próbáltunk átfogó képet adni az idei kínálatról, terjedelmi okok miatt természetesen a teljesség igénye nélkül.

Információ II. János Pál lengyel emlékhelyeiről   

A Lengyel Idegenforgalmi Szervezet több információs anyagot, útvonalat állított össze II. János Pál (Karol Wojtyla) lengyelországi emlékhelyeiről.

Az év turisztikai témájú szakdolgozata 

Idén 10 felsőoktatási intézmény összesen 35 diák szakdolgozatát jutatta el a Magyar Turizmus Rt. immár negyedik alkalommal kiírt, „Az év turisztikai témájú szakdolgozata” elnevezést viselő pályázatára. Az rt. két kategóriában összesen hat nyertest hirdetett, további 2 pályázót pedig különdíjjal jutalmazott.

Jogsi turizmus 

Egyre gyakrabban utaznak hozzánk külföldiek, hogy itt vizsgázzanak le autóvezetésből. Főképp német állampolgárok jelentkeznek a magyar kurzusokra, írja a Népszabadság.

Lezárult a foci VB jegyeladásainak első szakasza 

A 2006-os németországi Labdarúgó Világbajnokság első jegyeladási szakasza március 31-én lezárult. Mivel a beérkezett megrendelések száma többszöröse volt a rendelkezésre álló keretnek (812 ezer jegy), április 15-én sorsoláson választják ki azokat a szerencséseket, akik megvehetik a jegyeket.

Csak horvát zászló alatt lehet chartereztetni az Adrián    

A 2004. december 21-étől hatályos új Tengeri szabályzat értelmében nem végezhetnek charter tevékenységet a külföldi zászló alatt futó hajók Horvátországban, ilyen tevékenységet kizárólag horvát zászló alatt futó hajók végezhetnek, tájékoztatta lapunkat a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete.

Kínaiul is vezet a Program Centrum 

A mai naptól érvényes a Program Centrum Utazásszervező Kft. 2005/2006-os ajánlatait tartalmazó katalógus. Az önálló cégként 5 éve működő társaság a külföldi egyéni turistákat és csoportokat célozza meg 25 programot tartalmazó kínálatával.

Ciprust is árul a Malév Air Tours 

A Malév Air Tours tegnap mutatta be partnereinek 2005-ös nyári programfüzetét. A társaság kibővített árualapját tavalyi, vagy még kedvezőbb áron kapja meg az utas.

Egyre több online üzleti utazás az USA-ban 

Az Accenture’s Transportation & Travel Services által az Egyesült Államokban megkérdezett több mint 550 üzleti utazó 71 százaléka hivatásos utazásait elsődlegesen az interneten keresztül foglalja le.

Együtt a tiszta természetért 

A „Tiszta Magyarországért” program keretében a Magyar Turizmus Rt., az Országos Magyar Vadászkamara és az Országos Magyar Vadászati Védegylet április 2-9. között országos akciót hirdet az erdők megtisztítására.

Magyar Sommelier Bajnokság 

A Magyar Sommelier Szövetség immár tizenharmadik alkalommal rendezte meg a Magyar Sommelier Bajnokságot az UTAZÁS kiállítás idején, március 19-én a „Gasztrorandevú Magyarországon– A magyarok fehér asztala” rendezvény keretében.

Rádiófrekvenciás azonosítás a sípályákon 

A rádiófrekvenciás azonosítási (RFID) technológián alapuló síbérletrendszert dolgoztak ki a Dolomitok tizenkét völgyének síparadicsomában, amely lehetővé teszi, hogy sorban állás nélkül, szabadon mozoghassanak a síelők a sípályák között, írja a FigyelőNet az Oracle közleményére hivatkozva.

II. Megyei Turisztikai Workshop 

Március 31-én, a miskolci „Menjünk világgá” turisztikai kiállítás nyitónapján, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala ismét megszervezi a Megyei Turisztikai Workshopot, amelyen Borsod-Abaúj-Zemplén megye legjelentősebb fesztiváljairól és rendezvényeiről kaphatnak információt a szakmai érdeklődők.

Különleges ajánlatokkal lehet megnyerni az amerikaiak szívét 

A Magyar Turizmus Rt. (MT Rt.) „Hónap Küldőországa” rendezvénysorozatában tegnap az Egyesült Államok mutatkozott be stílusosan egy amerikai mozihálózat budapesti vetítőtermében.

Kedvezményes áfakulcs a szállodáknak? 

Az Országgyűlés Idegenforgalmi Bizottsága előtt tartott beszámolójában dr. Somogyi Zoltán, a Magyar Turisztikai Hivatal elnöke közepes, belső szerkezetében egyenetlen évnek ítélte a tavalyit.

BOR-ART Klub a Hotel Tavernában                

A Hotel Tavernában megalakult a BOR-ART Klub, jelentette be Nádas Gábor, a szálloda ügyvezető igazgatója, a március 17-én tartott Vyvyan borest zárásaként.

Írország: egyre nagyobb érdeklődés 

Az Aer Lingus fapados légitársaság tavaly őszi járatindításához kapcsolódóan az idei évtől erősíti magyarországi marketingtevékenységét a Tourism Ireland, az Ír Köztársaság és Észak-Írország turisztikai marketingért felelős szervezete.

Mosollyal csábítják a turistákat a spanyolok    

A Spanyol Idegenforgalmi Hivatal, a Turespana az UTAZÁS Kiállításhoz kapcsolódóan idén is ünnepélyes vacsorára és sajtótájékoztatóra hívta a spanyol kiutazásban fontos szerepet játszó magyar túraszervezőket és a sajtó képviselőit.

Új fejlesztés az Amadeusnál    

Az Amadeus Magyarország Kft. az UTAZÁS kiállításon ismertette meg a szakmával legújabb fejlesztését, az Y-Travel névre keresztelt túradisztribúciós rendszert, amelynek segítségével a touroperátorok költséghatékonyan, gyorsan, automatizált módon, akár a nap 24 órájában tudják kiszolgálni viszonteladóikat.

Rekorddal zárt a kiállítás 

Nagy érdeklődés kísérte a vasárnap zárult UTAZÁS 2005 kiállítást. A szombati munkanap ellenére hetvenezren keresték fel a Hungexpo budapesti vásárközpontot, ahol összesen 46 ország mutatkozott be, 19 ezer négyzetméteren.

V4: sikeres észak-amerikai road show 

Közel ötven neves észak-amerikai szakmai- és nagyközönségi médium képviselőjének mutatta be turisztikai együttműködését a négy közép-európai ország: Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Csehország február 24. és március 2. között Észak-Amerikában.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!