Lengyel Márton nevét a szakmában mind az idősebbek, mind a fiatalok ismerik. Ki az Országos Idegenforgalmi Hivatalból, ki a Turisztikai Világszervezet (WTO) egykori munkatársaként, a fiatalabbak a Turizmus általános elmélete című, többször utánnyomott tankönyvéből és egyetemi-főiskolai előadásaiból. Sokan a Budapesti Tavaszi Fesztivál létrehozása vagy éppen a Matur két évtizedes tevékenysége kapcsán emlékeznek rá. Közgazdásznak tanult, majd 1968-ban az Országos Idegenforgalmi Tanács (OIT) titkárságvezetője, dr. Tamás György mellé került. „Neki szüksége volt egy fiatal, nyelveket beszélő közgazdászra, én pedig rengeteget tanultam tőle” – emlékszik vissza a kezdeti évekre a professzor. 1973-ban tartalékos tisztként behívták egy évre Vietnamba, a nemzetközi békemisszióba – francia-, orosz- és angolnyelv-tudása ismét csak fontos tényezőnek bizonyult –, ahol magyar, kanadai, indiai és lengyel tisztekkel ügyelték a békét.

Fejlesztési koncepció politikai korlátok nélkül

Hazatérése után megbízták az OIT nemzetközi osztályának vezetésével, de néhány év múlva, egy szakmai vita után, 1978-ban felmondott, és elvállalta az akkor éppen nemzetközi terjeszkedésben lévő IBUSZ felkérését, hogy készítse elő az utazási iroda madridi képviseletét. Egy hónap után dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter hazahívta, mert közben az ő felügyelete alá került a turizmus, és megbízta, hogy dr. Tamás Györggyel közösen dolgozzák ki a turizmus távlati fejlesztési koncepcióját. „Ma már hihetetlennek tűnik, de igaz: semmilyen politikai korlátot nem állítottak elénk, szigorúan szakmai alapon dolgozhattunk” – állítja Lengyel Márton. (Aki kíváncsi a koncepcióra, elolvashatja a professzor által írott Turizmus általános elmélete című tankönyvben.) A miniszter a koncepciót elfogadtatta, és annak alapján első ízben valósult meg az ún. „tudatos fejlesztés” a szakmában 1979 és 1983 között. Ennek eredményeit mutatja, hogy az osztrák hitelkonstrukció segítségével a főváros szállodakapacitása jelentősen megnőtt, és első ízben haladta meg a világháború előtti szintet. A turizmusban is megvalósult a piaci nyitás, és létrejöhettek az első magánvállalkozások, a „propaganda” helyett egyre nagyobb elismerést kapott a marketing, és megszülethetett a Budapesti Tavaszi Fesztivál. Ez utóbbit Lengyel Márton már régebben kezdeményezte, de az előző vezetés elutasította, mondván, az a kultúra kompetenciájába tartozik. Ezúttal is jóvá kellett hagyatni még a legfőbb kulturális korifeussal, de ezúttal sikerült. „Ha a turizmusnak van rá pénze, hát legyen!” – idézi az Aczél Györgytol kapott áldást Lengyel, akit közben a miniszter az újonnan létrehozott Országos Idegenforgalmi Hivatal helyettes vezetőjévé nevezett ki, feladata a koncepció megvalósításának szakmai irányítása volt.

Elindul a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Végül 1981-ben indult az első fesztivál, Bartók Béla születésének 100. évfordulóján. „Páratlan volt az alkalom, annál rövidebb idő jutott az előkészítésre” – emlékszik vissza az ötletgazda. Ekkor már ismert volt, hogy az ország eladósodott, ezért a fesztivállal a nyugati közönséget is meg kellett célozni. „Tudtuk, hogy akkor lesz sikeres a rendezvény, ha sikerül Budapestre csábítanunk a vezető nyugati sajtóorgánumok tudósítóit. Kellett egy mézesmadzag, valami pikantéria: szerencsére Lékay László bíboros vállalta, hogy Esztergomban fogadja az újságírókat. A szocialista állam és az egyház viszonya akkoriban az egyik legkényesebb téma volt. Meghívásunkra az újságírókkal tele lett a busz, hálából a másnapi pesti sajtótájékoztató a fesztiválról szintén jó nemzetközi sajtóvisszhangot kapott.” A fesztivál – amely a magyar kultúra sokszínű keresztmetszetét mutatta be, és amelyre olyan nagynevű művészeket is sikerült hazacsábítani, mint Cziffra György, Amerigo Tot vagy Victor Vasarely – szép sikert aratott. Az indulás lendülete 1983-ig tartott, addig a politika nem szólt bele az eseményekbe. Ekkor azonban „szerveztünk egy folklórtanácskozást arról, mit tehet a turizmus a népművészet egészséges, giccstől mentes fennmaradásáért. Ezzel a programmal sikerült felkelteni íróink és költőink érdeklődését is, akik a nyelvi korlátok miatt addig a programból kinn rekedtek. A határon túli magyarságot is érintő rendezvény felett Csoóri Sándor vállalta a védnökséget.” Nagy sikert aratott Szervátiusz Tibor első magyarországi kiállításának megnyitója a Nemzeti Galériában, a minden előzőt meghaladó méretű népművészközösség részvétele a Sportcsarnokban rendezett táncháztalálkozón, és a programba bevont vidéki rendezvények is népszerűnek bizonyultak a hazai és külföldi közönség kör ében. Intő jel volt ugyanakkor, hogy az egyik szereplésre felkért erdélyi író bejelentette, nem mer eljönni, mert fél a retorziótól. Erre már a politika is felfigyelt: a fesztivál fórumot adott az ellenzéknek – vádolták meg Lengyelt, aki a politikai tisztaság mellőzéséért figyelmeztetést kapott, és védnökséget ültettek a fejére. Ő erre ismét távozott, meg sem állt Madridig.

Madridban, a turisztikai világszervezetnél

1975 óta itt működött a ma már 140 országot tömörítő turisztikai világszervezet, a WTO központja. „Főtitkára, Robert C. Lonati már régebben hívott, menjek ki hozzájuk dolgozni a kutatási részlegre. Első nekifutásra csak egy évig maradtam, de mivel hazahívtak a régi posztomra, hazajöttem. Nagy volt a kihívás: ötéves turizmusfejlesztési tervet kellett készíteni. Itthon kidolgoztam a terv koncepcióját, de közölték, hogy fejlesztési forrásokra nem számíthatunk, bár a koncepció két nehézipari rekonstrukció költségéből olyan turizmusfejlesztést ígért, amelynek eredményeként a tervidőszak végére a turisztikai bevételek fedezték volna a külföldi adósság kamatterheit. Az anyagot a minisztérium letiltotta, de én kiadtam a sajtónak, erre fel kirúgtak.” Újra Madridba vezetett az útja, ahol 1986– 1990 között a WTO turizmusoktatási és -szakképzési vezetője volt. 2000 egyetemen végeztek felmérést a szakterület oktatásáról, s kiderült, hogy a turizmus általában csak kiegészítő tantárgy egy hagyományos diszciplína, a földrajz vagy a közgazdaságtan mellett, és alig van szaktanár. A diákok így nem kaphattak teljes képet a szakterületről. Ez adta Lengyelnek a Turizmus általános elmélete tankönyv ötletét, amelyet eredetileg szeretett volna nemzetközi együttműködéssel megvalósítani, de itthon kitört a rendszerváltás, és ismét hazajött. „A rendszerváltás miatt jöttem haza Madridból. Hívtak is, vegyem át az OIH vezetését, amely akkor a minisztérium egyik főosztálya volt. Mondtam Bod Péter Ákos miniszternek, hogy a turizmust nem lehet főosztályi rangban egy ekkora monstrumból sikeresen irányítani. Javasoltam, hogy vagy országos hatáskörű szerv, vagy önálló minisztérium foglalkozzon a turizmussal! De az apparátus megfúrta az ötletet, ezért elmentem a Budapesti Közgazdasági Egyetemre tanítani, ahol a turizmus-kutatócsoportot vezettem.” Ez csaknem tíz évig tartott. Az egyetemen írta meg tankönyvét, és hallgatóival több kutatást végzett, illetve regionális turizmusfejlesztési koncepciót és turizmusfejlesztési programot dolgozott ki (például 1993, 1998 és 2005 Balaton, 2000 Tisza-tó és Észak-Alföld stb.).

A Matur születése

„1993-ban alapítottuk meg a Maturt. Az Ut azás kiállításon merült fel, a szakma lehetetlen helyzetét látva, az összefogás szükségességének gondolata. Először az is felmerült, hogy politikai pártot csinálunk, végül szerencsére maradt a szakmai szerveződés” – emlékszik vissza a hőskorra. A Matur igazi közösséget teremtett, magas színvonalú tanfolyamokat, konferenciákat szervezett országszerte, aktívan részt vett a turizmust érintő fórumokon, és a választási időszakokban aktívan lobbizott a szakma elismeréséért a komolyabb pártok körében. A Matur érdeme, hogy míg a turizmus 1990-ben egyik párt programjában sem szerepelt, a lobbizás eredményeként már 1994-ben minden parlamenti párt programjába bekerült. Az összefogás eredményei között szerepel 1995-ben az első parlamenti nyílt nap a turizmusról, amelyben minden hazai szakmai szervezetünk közreműködött. „Itt az eredmény kissé lehangoló volt: az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium nevébe (IKM) bekerült az idegenforgalom szó (IKIM), majd – amikor méltatlankodtunk – kormányhatározat született az idegenforgalmi hozzájárulás bevezetéséről, amelynek lényege, hogy amennyi bevétel ebből a szakmától befolyik, ugyanannyit ad hozzá a költségvetés. De ez sosem valósult meg teljesen.”

A Széchenyi-tervtől az OIB leépítéséig

A Matur szervezte meg 1997-ben Szántódpusztán a Balaton-konferenciát, amelyen előadott Orbán Viktor is mint a parlament integrációs bizottságának elnöke, és elvállalta, hogy a turizmus a Fidesz programjában méltó helyet kap, illetve igyekeznek a szakmai igényeket munkájukban figyelembe venni.

„A miniszterelnök a választások után tartotta ígéretét, létrejött az önálló turizmusbizottság a parlamentben, a Széchenyi-tervben pedig a turizmus a kiemelt ágazatok között szerepelt, és javaslatunknak megfelelően 30 milliárdos ösztönzési keretet kapott, amiből mintegy 120 milliárdos fejlesztés valósult meg, döntően a termál- és gyógyturizmus területén. 1990 után ez volt az első komoly tudatos turizmusfejlesztés Magyarországon, amelyben részt vett az állam is.” A 2002-es választások előtt tárgyalt Kiss Elemérrel és Pál Bélával, akik „egyetértettek a Széchenyi-tervben szereplő turizmusfejlesztés fenntartásának fontosságával, valamint egy hosszú távra szóló turizmusstratégia és a turizmustörvény szükségességével. Mindebből – kissé keservesen – a stratégia készült el.” 2002-től Lengyel a Matur képviseletében az OIB tagja volt, több előterjesztést nyújtott be (egyebek mellett a nemzeti turisztikai termékről, a felsőszintű turizmusképzésről, a falusi turizmus szabályozásáról, a Liszt-útról és az európai kulturális utakról, több esetben a TDM szervezeti rendszer kiépítéséről), amelyeket ugyan az OIB szakmailag elfogadott, de a gyakorlatban nem tudott arra hatni, hogy meg is valósuljanak. Az OIB papíron ma is létezik, de a kormányváltás óta nem működik, és nincs is helyette más.

Oktatás, kutatás, integráció

2000-ben meghívták főigazgatónak a Heller Farkas Főiskolára, amelynek 2004-től rektorává nevezték ki, és ahol végig aktívan oktatott. „Az oktatásban arra törekedtem, hogy a diákok átfogó képet kapjanak a szakmáról, és egy emberközpontú szemléletet. Fájlaltam, hogy a gyakorlatra kevés a lehetőség, ezért hoztam létre a turizmus-kutatóműhelyt, és igyekeztem bevonni diákjaimat a külső szakmai munkákba is, hogy ismerjék meg v alós gondjainkat. Mindig vallottam, a turizmust csak a t erületfejlesztésbe integráltan szabad fejleszteni. Fő gondunk, hogy a turizmusmarketingben mindent leredukálunk promócióra, termékfejlesztéssel alig foglalkozunk. Az adottságaink jók, de hiányoznak a sajátos, exkluzív termékek. A Heller Farkas Főiskolán már 2001-től elindítottuk a térségi turizmusmenedzsment képzést. Időben voltunk, hiszen az első komoly munka ebben a témában angolul is csak 2003-ban jelent meg. A főiskolánkról csaknem száz TDM-menedzser került ki, fájdalmam viszont, hogy TDM-szervezetnél közülük talán egy dolgozik. Pedig elengedhetetlen lenne, hogy minden mikrorégióban legyen olyan szakember, aki nemcsak a promócióhoz, hanem a tervezéshez és a termékfejlesztéshez is ért. Az Új Magyarország fejlesztési tervben eredetileg fantasztikus összeg, 8 milliárd forint volt elkülönítve a TDM-rendszer kialakítására. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 18-szor ígérte meg, hogy kiírja a pályázatot, mégis csak két év után került erre sor. Sajnos a pályázati feltételek is csak torz és kezdetleges rendszer kialakulását segítették elő, a turizmus állami irányítása túlságosan gyenge volt és az ma is a szigorú szakmai kritériumok kialakításához, elfogadtatásához és érvényesítéséhez.” 2010-ben a főiskolát megvásárolta a BKF, ahol a Heller Farkas Kar dékánjaként még egy évet oktatott, de az új tulajdonos túlságosan profitközpontú szemléletével nem tudott megbarátkozni, visszavonult.

Epilógus

Miután a Matur tevékenysége is ellehetetlenült, és nem akadt utód sem, javasolta annak megszüntetését. Ezt a Matur XX. közgyűlése idén május 5-én elfogadta, és felkérte őt a végelszámolás végigvitelére. (Lásd keretes beszámolónkat a közgyűlésről.) „Ezt megcsinálom, és szervezek még egy utolsó Maturkongresszust is, hogy volt tagtársaimmal összegyűjtsük azokat a tapasztalatokat és ismereteket, amelyek az utókornak és főleg a mai fiataloknak hasznosak lehetnek. Megvitatjuk a hasznosítás lehetőségeit is. Abban bízom, hogy ezzel hozzájárulhatunk még ahhoz, hogy a most formálódó új világban mindezt ők sikeresen felhasználják majd. És talán új, kedvezőbb feltételekhez igazodva teremtenek sikeresebb turizmust, benne egy új Maturt. Ehhez – ha igénylik – boldogan hozzájárulok én is, amíg tudok.”