A sikeres New York-i vállalkozó, Danny Meyer tizenhárom éttermében függeszti fel a borravalón alapuló fizetési rendszert jövő év végéig. Az 1800 manhattani dolgozót érintő intézkedés a borravalón alapuló rendszer miatt fennálló jövedelemegyenlőtlenséget hivatott megoldani. A borravaló miatt a legtöbb New York-i pincér ötdolláros órabérrel dolgozik, azonban egy jobb étteremben évente könnyen öt számjegyű fizetést érhetnek el, míg egy kezdő szakács nem keres többet évi 35 ezer dollárnál.
Meyer, aki a Union Square Hospitality Group és a Shake Shack alapító vezetője, húsz éve már egyszer megkísérelte a fizetési rendszer megreformálását, de a szakszervezetek nyomására kénytelen volt meghátrálni. Idén egyik éttermében, a Modernben kezdi először tesztelni a rendszert, amely korábban már számos egyéb felső kategóriás étteremnél sikerrel debütált: az első hónap után megháromszorozta a bevételeket.
A borravaló eltörlésével járó magasabb felszolgálói díjakat a vendégre hárítják át, ez 20-25 százalékos áremelést jelent. Ez a korábbi, borravalóval kalkulált éttermi étkezés esetében tízszázalékos drágulást jelenthet egy átlagos vendég számára.
Forrás: The New York Times