Állandó forgalom kevesebb kikötővel

Jóllehet Budapest továbbra is a szállodahajó-forgalom egyik európai központja, a számok is meggyőzőek, a kikötési lehetőségek a főváros területén már nem a régiek.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Budapest az utóbbi években az egyik, ha nem a legfontosabb dunai kikötőállomássá vált. Sokszor utak kiindulópontja, vagy itt végződnek a túrák. 2011-ben Budapesten 2495 szállodahajó fordult meg a BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányságának tájékoztatása szerint. 2012 nyarának végéig 1651, de még hátravan az őszi szezon. Az utasok száma hajónként 140-150 volt. 30% volt a németek, 30% az amerikaiak, 15% az ausztrálok, 15% a nyugat-európaiak és 10% az egyéb földrészekről érkezők aránya. Ha a forgalom állandónak tűnik is, a budapesti kiszolgáló infrastruktúra semmiképpen sem az. Idén hattal kevesebb ponton szolgálta ki a fővárosban kikötő hajókat. Budapest I. kerülete visszavonta a Magyar Kikötő Zrt. (MK) által a Lánchíd és az Erzsébet híd között üzemeltetett hat pontonból négy kikötői engedélyét; üzem azonban egyiken sem folyik. A hivatkozott ok, hogy az áramellátással nem rendelkező kikötőkben álló hajók a fedélzeti áramellátását biztosító segédmotorok túl zajosak voltak, a lakók panaszkodtak. Ahogy az sem aratott osztatlan sikert, hogy szerintük a buszok a zajokozás mellett utasfelvételkor feltartották az alsó rakpart forgalmát.

Az eset nagy visszhangot váltott ki a szakmában. Az engedélyek visszavonása ideiglenes, a Budavári Önkormányzat 2012. január l-jétől 2013. december 31-ig nem járult hozzá a közforgalmú kikötőkhöz kapcsolódó közterület használatához. Az is valószínű, hogy a visszavonás lejártát követően az eddigi üzemeltető aligha tér vissza. Hogy mi történik jövőre, azt az első kerülettől nem sikerült megtudni. Írásban feltett kérdéseinkre szűkszavúan annyit árultak csak el, hogy évek óta folyamatos a lakossági panasz. Az önkormányzat azért most „jutott el az intézkedésig”, mert a kikötő üzemeltetőjének ötéves szerződése volt, amely 2011 decemberében járt le. Hozzátették még, „az a tény, hogy az ügyfél korábban rendelkezett közterület-használati hozzájárulással, nem jelent számára alanyi jogot a közterület további használatára”. Nagy Gábor Tamással, a kerület polgármesterével Varga Istvánnak, a MK ügyvezetőjének a korábbi rendszeres személyes kapcsolata egy éve megszakadt.

Az első kerületben évente több tízezer vendég szállt partra. A MK évi 12 milliót csengetett ki közterület-használatért. Tekintettel a forgalom állandóságára, idén is nagyjából ennyi utast és az őket szállító hajókat kellett elrendezni megnyugtató módon – valahol máshol. A hajók részben átmentek a pesti oldalt domináló Mahart PassNave Kft. pontonjaira, illetve a Bravo Dock Kft.-hez, részben pedig a XI. kerületbe. Utóbbiak a város megközelítése szempontjából kevésbé szerencsés helyen vannak.

A Mahart PassNave közlése szerint a hajóstársaságok jelentős része tisztában volt a Magyar Kikötő Zrt. kikötőinek helyzetével, és már 2011 végén biztosította hajói számára a biztos szolgáltatási szerződés megkötését a céggel. Spányik Gábor ügyvezető igazgató azt is elárulta, hogy forgalmukat jelentős mértékben nem dobta meg az elmondása szerint 15%-os piaci részesedésű MK kiesése; két hajó a XI. kerület osztrák tulajdonú, míg hat a Bravo Dock Kft. pontonjaihoz ment át. „Az sem járja, hogy hármasával állnak egymás mellett a hajók” – háborognak a hajóstársaságokkal dolgozó beutaztatók, katasztrofálisnak tartva a Belgrád rakparton kialakult helyzetet. Egyfelől a vendégnek kell olykor három hajón is átmásznia, mire a partra jut, a parton pedig a garantált programok kezdete előtt a budainál sokkalta kaotikusabb forgalmi helyzetek alakulnak ki, mivel az ottani buszparkolók száma kisebb. A kilenc busznak helyet adó öbölben ráadásul gyakorta várakoznak – többnyire – taxisok a huncut fajtából. A Belgrád rakpart az engedélyt visszavonó I. kerület érintett partszakaszánál jóval sűrűbben beépített, a lakók még közelebb vannak a hajókhoz. Igaz, hogy itt van hálózati áramellátás. A Mahart PassNave a Dunán Budapest mellett jelenleg kilenc helyen – Komárom, Esztergom, Visegrád, Vác, Százhalombatta, Solt, Kalocsa, Baja, Mohács – üzemeltet kikötőt, de további, nemzetközi hajók fogadására is alkalmas kikötők nyitását tervezi Kalocsán és a komáromi Monostori Erőd mellett. A vállalat 2012 végéig összesen csaknem 1800 kikötést és 120 ezer utast regisztrált a Dunán. Lapzártánk környékén készül a főváros közgyűlése áldását adni a Mahart PassNave 51 százalékának felvásárlására. Értesülések szerint a tranzakciónak a városi és regionális hajóforgalomban lenne jelentősége. Kormánykörökben merült fel szeptember végén az ötlet, hogy létrehozzák a Mahart Holdingot, amely a kormány szerint a Duna vezető hajózási társaságává válhatna, ők alakítanák ki és üzemeltetnék a szállodahajókat kiszolgáló kikötőket. Az elképzelés része, hogy a csepeli szabadkikötőben jelölnék ki a szállodahajók helyét és alakítanák át az igényeknek megfelelően. Azt talán kevésbé vették figyelembe, hogy az egy-egy dunai útért kemény valutában igen sokat kifizető utas igénye nem az, hogy egy ipari negyedből küzdje be magát abba a belvárosba, amelyet drága pénzért megnézni jött.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.