Lassan nincs olyan budapesti négy-, de inkább ötcsillagos szálloda, ahol ne számolnának mostanában egyre többen a szovjet utódállamokból érkező vendégkörrel. „Az orosz jó vendég, sosem garasoskodik – fogalmaz diplomatikusan az egyik pesti luxushotel alkalmazottja –, de tudomásul kell venni, hogy más az ízlésvilága, más kultúrából érkezik, és nem ő alkalmazkodik hozzánk, hanem elvárja, hogy ez épp fordítva legyen.” Étkezésnél mindent a tányérjára halmoz – húsra húst, zöldséget, köretet, főzeléket –, lassan, komótosan eszik, megadva a módját, és nagyon nem szereti, ha evés, ivás közben zavarják. Bármilyen városnéző vagy más programra szívesen befizet, sosem alkudozik, de a legjobban shoppingolni szeret, ott is a legdrágább üzleteket keresi fel, és megvesz mindent, amit csak megkíván.

Nemrégiben Tenerifén jártam, ott mesélték, egy orosz vendég a kikötő végén meglátta, hogy épp kifut az óceánra egy gyönyörű jacht, tele utassal. Kiabált mindenkivel, hogy ő azzal a hajóval akar utazni, fordítsák rögvest vissza. Hiába magyarázták neki, hogy nem lehet, majd másnap jön vissza a hajó, akkor felszállhat rá. Azt kérdezte, mekkora az az összeg, amennyiért azonnal visszafordulna a kapitány. Ugye, kitalálják a történetét végét? Igen: megfordult a hajó, leszállítottak mindenkit, és az orosz a barátaival egy-két órára vígan kihajókázott, mert ehhez volt kedve, és kész.

Hévízen sem más a helyzet: a város hoteljei tele vannak orosz vendégekkel, a feliratok mindenütt cirill betűvel is írottak, az éttermek étlapjainál lassan fontosabb a cirill változat, mint a német fordítás. Pravoszláv istentiszteleteket tartanak a helyi templomokban, sőt a helyi kulturális központban idén télen a januári időszakban már egyhetes pravoszláv karácsonyi ünnepeket is szerveztek. Április közepétől két charter közlekedik Moszkva és Sármellék között, de úgy tűnik, ez is kevés: még egy hétfői járatot is beillesztettek, annyi volt a foglalás. Tavaly 63 ezren – oroszok, ukránok, kazahok, azerbajdzsánok és fehéroroszok – érkeztek hozzánk, idén a 15-20 százalékos vendégszám-növekedés biztosra mondható.

Apám húsz évig élt oroszhonban, amikor hazatért, tudott üzbégül, oroszul, románul, franciául, magyarul azonban elfelejtett. Az első mondat, amelyet újra megtanult az anyanyelvén, és ezt hallottam tőle mindig: „Oda nem mehetsz, az nem neked való.” Azt azonban sosem tette hozzá, hogy az oroszok ne jöhetnének hozzánk...