Hellaszhoz tartoznak és punktum, ezt ember nem vitatja Krétán. Bár az is igaz, olyanoknak vallják magukat, akik kicsit mások, mint a görögországi félszigetlakók. Itt aztán – a nagy melegre való tekintettel – tényleg nem siet senki. Az pedig szinte istenkáromlással felér, ha valaki étkezőhelynek mondjuk egy gyorséttermet emleget. Hiszen enni csak nyugodtan, szépen, jó bor kíséretében, lágy zeneszóval, nagy társaságban érdemes. A krétainál vendégszeretőbb nép különben a világon kevés akad, ami azért is nagy szó, mert hazájukat évente a turisták tömegesen keresik fel.
Maga a sziget olyan nagy, hogy egyetlen nyaralás alatt képtelenség bejárni, ebben is rejlik tehát Kréta titka: aki egyszer ideérkezik, következő nyáron vagy azután ismét felkerekedik, hogy meghódítsa magának ismét.
Lehet Kelet- vagy Nyugat- Krétán nyaralni, egyben azonban biztosak lehetünk: az ég mindenütt szinte bántóan kék, a víz meseszerűen tiszta, a hófehér házak pedig fehér palástjukkal koronázzák meg e királyi látványt. Krétán négy hegyvonulat különböztethető meg, valamennyi látható a tenger felől, köztük a víztől elzárt izgalmas fennsíkok bújnak meg. A sziget partvonala éppoly változatos, mint a belseje: meredek sziklás partok váltakoznak parti fövenyes résszel.
Aki azonban az igazi, az ősi Krétát keresi, jobban teszi, ha a sziget belseje felé veszi az útját. Mert a hegyi falvak legtöbbjében ma is ugyanúgy zajlik az élet, ahogy sok száz éve: azaz sehogy. Néha egy-egy helybéli feltűnik ugyan szamár- vagy öszvérháton a tavernák előtt rakit kortyolgató helybéli rokonok, barátok elismerő kurjongatása, barátságos üdvözlése kíséretében, tán még egy aprócska gyerek is átszalad a téren almát vagy diót majszolva, más egyéb azonban hosszú órákon át nem történik. És ez így van jól. Aki Krétára érkezik, szinte azonnal átveszi a ritmust, vagyis pihentetőleg nem csinál semmit. Távol kerülnek a nagyváros, az európai lét fontos kellékei. Nincs stressz, rohanás, hiszen senki nem késik el sehonnan. Szieszta idején nem illik zavarni a másikat, este azonban késő éjszakáig, akár hajnalig szinte mindent szabad. Itt a gyerekek órája is átáll Krétán, ők ugyanúgy kukorékolnak éjfélkor még nagyvidáman szüleik oldalán, nincs tehát azzal gond, hogy „uramisten, nem tudunk elmenni sehová, mert alszik a gyerek”.
És most röviden tekintsük át a látnivalókat. Nincs könnyű dolgunk, mert Krétán ebből van bőven. Például lépten-nyomon bizánci emlékekbe ütközünk. Bizánci korból (az 500-as évekből!) származó templomokat, falfestményeket, ikonokat, várromokat, város- és falmaradványokat láthatunk akár a legeldugottabb településen is. Chaniában, amely Kréta második legnagyobb városa, szintén találunk bizánci emlékeket.
Rethimnon Nyugat-Krétán fekszik, itt a sziget 30 km széles. A 20 ezer lakosú kisváros szűk utcái, tágas terei minaretekkel és mecsetekkel tűzdeltek, a török és a velencei idők emlékei keverednek itt. Iraklion, Kréta legsűrűbben lakott városa (130 ezer lakossal) már a minószi időkben is fontos település volt. Itt épültek a leggazdagabb helyiek és hódítók villái, palotái, amelyeknek jó része szerencsére ma is látható. Egyik közülük a világ hét csodájából a híres knósszoszi minósz időkben épült palota, amelyet megtekinteni kellemes kötelesség. Kincseskamrák, kápolnák kriptával, 140 titokzatos helyiség hosszú folyosókkal összekötve. A város ikonmúzeuma szintén világhírű.
De nem beszéltünk még a Mirabello-öböl képeslapokra kívánkozó szépségéről vagy a már kicsit Afrikára emlékeztető Ierapetráról, amely télen is nyári melegben fürdik, avagy Szitia pálmafáktól, citromfáktól beborított, balzsamos levegőt árasztó vidékéről. Krétáról mesélni tehát sok mindent lehet. De inkább látni, élvezni, vele együtt élni, együtt lélegezni érdemes.