5,3 millió lakos, öt operaház, nyolc zenekar, 120 múzeum és 3500 ipari műemlék: a Ruhr-vidék ország az országban. Ez a sűrűn lakott környék néhány évtizede még Németország gazdaságának motorja, Európa egyik nehézipari központja volt, azonban a 70-es években elkezdődött a szénbányászat és az acéltermelés hanyatlása, majd egy évtizeddel később beköszöntött az igazi krach a gyárbezárásokkal és a tömeges elbocsátásokkal. Ezzel párhuzamosan két másik tendencia is megfigyelhető volt: a környezettudatos élet, valamint az aktív turizmus térnyerése, ami kapóra jött a Ruhr-vidéknek. A hajdani rozsdaövezet helyén ma lélegzetelállító ipari műemlékekkel találkozhatunk: ezek a posztmodern katedrálisok birtokba vehetők, megmászhatók és bejárhatók, belsejükben többnyire a kísérleti művészet és építészet installációi leltek otthonra. Az ipari létesítmények hosszú távú kulturális célú újrahasznosításának eredménye az esseni Zeche Zollverein és a hozzátartozó kokszüzem UNESCO-világörökségi listára felvétele 2001-ben, amit az „Európa kulturális fővárosa” címért benyújtott sikeres pályázat követett.
A lista élén
Programunkat a közeli Kölnben kezdtük, amely ugyan nem a projekt része, de bármely németországi kiruccanásnak kiváló kezdete. Németország legismertebb és legkedveltebb turisztikai látványossága található itt, a legelső német UNESCO-világörökség-díjas épület, a Dóm, amely évi hatmillió látogatójával még mindig az ország leglátogatottabb attrakciója. A sétálózóna szélén magasló Dóm impozáns épületében akár órákat is tölthetünk bámészkodással, elmélkedéssel, hogy aztán az onnan induló bevásárlóutcákon barangolva, némi kávézással és vásárlással egybekötve a szakrális élményt könnyebben feldolgozhassuk. A németek is hasonlóan gondolkodhattak, amikor az egyik ilyen utcácskát, a Schildergassét Németország legjobb bevásárlóutcájának szavazták meg 2007- ben. A számos múzeum közül a Szent Kolumba-templom romjaira épült, 4500 négyzetméteren elterülő Kolumba a legújabb. A második világháborúban lebombázott templom alatt a régészek római kori maradványokat is találtak, s ezekre épített a szó szoros és átvitt értelmében is Peter Zumthor svájci építész, és kombinálta mindezt a modernizmussal. A kultúra után megtörtént első találkozásunk a tradicionális német gasztronómiával. Az esti csülköt a város emblematikus, Rajna menti éttermében, a Haxenhausban fogyasztottuk el, némi Kölsch sörrel leöblítve.
A projekt jelképe
Az igazi tematikus program másnap az esseni látogatással kezdődött. A Zollverein épülete (Bányaüzemi Vámegylet) a Ruhr-vidék egyik fő jelképe. A bánya termelése 1953-ban elérte az évi 2,4 millió tonnát, amivel a legnagyobb nyugatnémet kőszénbánya volt. A termelést 1986-ban állították le, a kokszolómű 1993-ig üzemelt. Az 1995-ben alapított Ipari Emlékművédelem és Történelemkultúra Alapítványnak köszönhető az épület és a 12-es, 1/2/8- as és a 3/10-es aknák berendezésének megóvása, amelyeket mind megtartottak ipari műemlékként. Az átalakítási terveket Fritz Schupp és Martin Kemmer készítette, akiknek virtuóz építészeti megoldásokkal sikerült két célt is megvalósítaniuk: a bányászati hagyományok átmentését a jövő generációi számára olyan modern formanyelven, amely a mai generációk számára is érdekes és érthető. A hatalmas területen kiállítások, installációk, éttermek és egy nagy park terül el. Mi a „Red Dot Design” kiállítást tekintettük meg, amelyen nyertes ipari és formatervezők munkáit láthattuk a hely szellemének megfelelő elrendezésben. Ebédünket a hajdani kokszolóban kialakított étteremben költöttük el, ahol tipikus „bányászmenüket” is felszolgáltak.
Vásárlás felsőfokon
Oberhausen neve jobbára ismeretlenül cseng sokunk számára, pedig 220 ezer lakosával közepes nagyságú városnak számít. A német városfejlesztők számára a nehézipar-alapú gazdaságról a szolgáltatásalapúvá alakítás mintapéldája. 1992-ben zárt be az utolsó szénbánya, és egyszerre 50 ezer ember veszítette el a megélhetését. Azóta a város rozsdanegyede jelentős átalakuláson esett át. A „Neue Mitte Oberhausen” napjainkban a környék rekreációs és bevásárlóközpontjaként határozza meg magát. Itt található a vidék egyik csúcslátványossága, a 117 méter magas, 68 méter átmérőjű gáztartály (gasometer) észbontó méreteivel kiállítások és rendezvények kedvelt helyszíne. Ottjártunkkor fotósok egy csoportja próbálta lencsevégre kapni a különleges fényhatásokat. Belsejében jelenleg az „Égi szemekkel” kiállítás látható. A földről készített tudományos célú légi felvételeknek a szokatlan, nagyvonalú helyszín egészen más dimenziót kölcsönöz. Szomszédságában található a 70 ezer m2-es bevásárlóközpont, a CentrO, amely körül sétányok és hidak vezetnek a számos étteremhez és kávézóhoz. A szórakoztató központ évente 20 millió látogatót fogad, és közelsége miatt népszerű a Benelux államokból érkező turisták körében is. A közeli Mülheimben az Aquarius vízi múzeum interaktív kiállítását nézhetjük meg, a 14 emeleten kialakított harminc állomáson játékok, kisfilmek és komputerszimulációk okítják a látogatókat. A vidéknek nevet adó Ruhr folyón hajókirándulásra is mehetünk.
A mesterhármas
Duisburgban és Dortmundban ismét a kultúráé és a modern dizájné a főszerep. Dortmund a térség legnagyobb városa, és talán a legjobban érintette a nehézipar válsága következtében kialakult munkanélküliség, amely jelenleg is 14 százalékos. Napjainkban a logisztika, a kultúra és a turizmus a három fő irány, amelytől a felfutást várják. A város legnagyobb projektje és egyben új jelképe az épülő U torony, a hajdani sörfőzdéből kialakított művészeti és médiaközpont. Duisburgban a kikötői rész lett teljesen átszabva. A világ legnagyobb városi kikötője ma a kreatív építészet fellegvára, átalakított silói ismert világcégek székhelyei. Az irodaházak tövében a part mentén éttermek, kávézók és múzeumok sorakoznak. Itt található a Küppersmühle (MKM), a háború utáni német és nemzetközi művészeteket bemutató múzeuma is. Az 1999-ben megnyíló múzeum mára az ország jelentős művészeti központjává nőtte ki magát. A kiállításokon kívül a fahatású, szinte organikus stílusú beton csigalépcső már magában is látványosság; kontrasztja kiemeli a belső terek egyszerűségét és a bemutatott művek olykor meghökkentő újszerűségét. A minimalista belső térnek köszönhetően minden figyelem a kiállított tárgyakra és azok kölcsönhatására összpontosulhat. A város másik látványossága a rekreációs park, a közepén álló hatalmas acélkonstrukció kiválóan alkalmas nappali vagy éjszakai túrákra, bár a szédítő magasság, az acéllépcsők és -korlátok és a rőt fény komoly kihívást jelent. A területen található volt gáztartály most búvárközpontként szolgál. A mélyben elhelyezett tárgyak és roncsok teszik az élményt valósághűvé. Bochumban a „Jahrhunderthalle”, azaz az Évszázad csarnoka az egyik legizgalmasabb látnivaló. Az épület 1902-ben a düsseldorfi ipari kiállításra épült. 100 évvel később alakították át, ma a RuhrTriennale fesztivál egyik helyszíne. A közel 9000 m2-es csarnokban klasszikus koncerteket és kísérleti jellegű színházi produkciókat egyaránt tartanak.
Maxi bevásárló utca
Az elegáns és trendi Düsseldorf a Ruhr-vidék íróasztala. Központjában Európa híres bevásárlóutcája, az egy kilométer hosszú Königshalle, a helyieknek csak Kő, amelynek egyik oldalán bankok, a másikon üzletek sorakoznak, és teszik a vásárlást ideálissá. Ha anyagilag megszorulnánk, az átjárás kis hidakon abszolút akadálymentes. A Rajna partja egy hatalmas gasztroés pubnegyed, mintegy 260 egységgel. Utolsó vacsoránk zárószáma a Killepitsche nevű keserűlikőr 42%- os alkoholtartalommal, amelyet az igazán profik az óváros kultikus pubjában, az utcai magas asztaloknál támaszkodva fogyasztanak el. A Rajna túloldalán fekvő, Jugendstil stílusban épült városnegyedben eredeti pompájukban renovált házak százai szegélyezik az utat. Érdemes ellátogatni a Benrath kastélyba is, amelynek nemcsak a parkja, de kertművészeti kiállítása is egyedülálló.