Tény a tízmillió eurós önkormányzati beruházással épült élményfürdő az elmúlt évek egyetlen, említésre méltó fürdőfejlesztése Erdélyben, de sajnos magán viseli a romániai fürdőturizmus, általában a turizmus összes negatív jegyét: szép terv, gyatra, összecsapott kivitelezés, amely négy évig húzódott, megnyitás után műszaki hibák miatt négy napra bezárták, az önkormányzat magának adta koncesszióba az üzemeltetést mindössze évi 600 ezer forintnak megfelelő lejért, a nyújtott szolgáltatások nincsenek összhangban a borsos, 2600 forintot kóstáló napijegy árával. Ráadásul a három órára szóló fürdőjegy bevezetésével – 1500 forintba kerül – önmagát kuszálta össze az üzemeltető. Ennek ellenére átutazóban megér egy élményt, de nyáron senki se készüljön napozós programra, mert az Aqualandhez nem kapcsolódik pázsitos, szabadtéri terület, ahol a medencék, jakuzzi, szaunák, pakolások kipróbálását követően pihenni lehet, nincs az élményfürdőhöz csatolt szálloda, amely kedvezményes családi programcsomagot kínálna egyéb látnivalókkal – például a dévai várral – összekapcsolva. Tehát biztosra vehető, hogy a Déva környékiek, akik legalább egyszer már jártak Szegeden, Gyopárosfürdőn, Gyulán vagy Hajdúszoboszlón, amikor tehetik, továbbra is bevállalják a 150-200 kilométeres autókázást. Erdélyt tekintve a dévaihoz hasonló, de sokkal kiterjedtebb élményfürdő csak Brassóban épült még 2007-ben, ám ezt hol bezárják, hol kinyitják, a tisztasággal pedig komoly gondok adódnak. Továbbiak pedig csak papíron léteznek: egyet a Nagyvárad melletti Félix-fürdőre terveznek, egy másikat Kolozsvárra, de egyelőre megoldatlan a helyszín és a finanszírozás is.
Elhibázott stratégia
Erdélyben vagy a Bánságban azonban nem az élményfürdőket kellene erőltetni, hanem a meglévő, európai hírű gyógyfürdőket újjáépíteni, fejleszteni.
A gyógyfürdők azonban, a rendszerváltás utáni hibás privatizáció miatt, egy-két kivételtől eltekintve szó szerint romokban hevernek. A tőkeerős külföldi befektetők érdeklődését szándékosan nem keltették fel a kormánypártok, az üdülőket, fürdőket házon belül romániai újgazdagoknak passzolták el, akik a lefölözésen kívül máshoz nem értettek, és senki sem kényszerítette őket fejlesztésekre.
Erdélyben, de egész Romániában is a gyógyfürdőkínálat rendkívül heterogén, sosem készült céltudatos, egységes rekonstrukciós terv. Politikai érdekből mai napig birtokolhatnak fürdőhelyeket a nagy szakszervezeti tömörülések, a társadalombiztosítás, az egészségügyi vagy a turisztikai minisztérium, s közéjük-köréjük próbált éket verni néhány magánbefektető. A kilencven évek végén megkezdődött gyógyfürdőprivatizáció során eladták a szállodákat, s habár a szálláshelyekre még költöttek némi pénzt, a fürdő- vagy gyógykezelő központok szép lassan leépültek, tönkrementek. Az egyetlen pozitív kivétel a Marosvásárhelytől 65 kilométerre, a Görgényi-havasok lábánál található, sós vizű tavairól híres Szováta fürdő, amelynek legnagyobb szállodája és kezelőközpontja a magyar Danubiusé lett. Felújították az egész komplexumot, így nem véletlen, hogy gomba módra szaporodtak el a panziók, szállók, s mára Szováta szép lassan visszanyerte régi hírnevét.
Herkulesfürdői emlék
A többi fürdő agonizálását azonban a mai napig késlelteti a nyugdíjas- és szakszervezeti üdültetés ingyenes vagy résztérítéses rendszerének fenntartása, mert ez a fajta állami szubvenció nem kényszeríti a szállodatulajdonosokat fejlesztésre, mizerábilis körülmények között „pihentetik” a kedvezményes beutalóhoz jutókat, akiknek a jelek szerint mindez megfelel.
A két, talán legfájóbb lepukkant ilyen hely: Herkulesfürdő és Tusnádfürdő.
Egykoron, az Osztrák–Magyar Monarchia idejében Herkulesfürdőre Ferenc József is gyakran ellátogatott feleségével, Sissivel. A sós és kénes gyógyforrásokra az első fürdőket a rómaiak építették, „Ad aquis Herculi sacerdos” (Herkules szent vizeihez) vagy „Thermae Hercului ad Mehadiam” (Herkules mehádiai hévizei) néven vált híressé, de virágkorát élte a XIX. században is, amikor sorra épültek a fürdők, gyógycsarnokok, villák, szállók. Sajnos mára mindezekből gyakorlatilag semmi sem maradt, pedig a románok szívesen emlegetik magukat a rómaiaktól (is) származóknak. Az ország nem akarja kihasználni a rendelkezésére álló, örökölt fürdőket, s ez nem csupán Erdélyre vagy a Bánságra, a Partiumra érvényes, hanem a Kárpátokon túli megyékre is.
Visszatérve Herkulesfürdőre, ha a dévai Aqualand magán viseli a romániai fürdőturizmus összes negatív jelét, akkor a korábban említett elhibázott gyógyfürdő-privatizáció összes negatívuma fellelhető a monarchia egykori ékkövének eladásában. A privatizációra 2000-ben került sor, ekkor a hatalmon lévő szociáldemokraták a kabinet egyik tagjának, az élelmiszer-kereskedelemben, dohányban, alkoholban utazó Iosif Armasnak adták el a herkulesfürdői komplexumot üzemeltető állami vállalatot, aki nem értett hozzá, nem költött rá, pénzügyi botrányokba süllyedt, így tíz év alatt a gyógyüdülőből halott település lett, a fürdők, épületek, régi szállók, sétányok romokban hevernek.
Biztató jelek Tusnádon
Tusnádfürdőt azért érdemes párhuzamba vonni, mert habár pont olyan „örökséggel” indult az 1989-es rendszerváltás után, mint Herkulesfürdő, de az elmúlt években mind a Hargita Megyei Önkormányzat, mind a román kormány megpróbálja beruházásokkal visszaadni régi rangját, hírnevét, színvonalát.
Persze a kormány vélhetően alig törődne a magyar gyógyfürdővel, ha az RMDSZ nem lenne koalíciós partner, így a turisztikai minisztérium új wellnessközpontot építtet, de a régi épületek, fürdők rekonstrukciója, az infrastruktúra korszerűsítése is elkezdődött, s hamarosan talán nem csupán a csodálatos tájért lesz érdemes odalátogatni.
Buziás és Kisiratos
Herkulesfürdővel ellentétben feljövőben van a Temes megyei Buziásfürdő, ahol a gyógyfürdő igazgatójává kinevezett Sorin Munteanu, a Transilvania Pénzügyi Befektetési Társaság vezetője 2005 óta több millió eurót fektetett a fürdő és szállodák rendbehozatalára, s drasztikusan csökkentette a szakszervezeti vagy nyugdíjas-beutalóval érkezők számát, helyüket pedig teljes összeget fizető turistákkal töltötte fel, de a gyógykezelés mellett hangsúlyt fektet az üzleti turizmusra, csapatépítő hétvégékre is.
Buziásfürdőt 1811-ben kezdték kiépíteni, és 1839-ben nyilvánították gyógyfürdőnek, ám ahhoz, hogy régi patináját, hírnevét visszaállítsák, még nagy befektetésekre lesz szükség.
A Bánságban és annak északi határán túl léteznek apróbb, elfelejtett vagy alig kihasznált fürdők is, hisz az egész térség alatt, országhatártól függetlenül, óriási termálvízkészlet lapul, Magyarországgal ellentétben a romániai oldalon ennek századát sem aknázzák ki. Próbálkozások voltak, például az Arad megyei Kisiratoson, ahol magyarországi befektető is próbálkozott, de a területet birtokló, az egymedencés „strandot” üzemeltető helyi termelőszövetkezet enyhén szólva nem mutat készséget a nyitásra. Az Arad és Kürtös között található Sofronyán a Purglykastély (Horthy Miklós 1901-ben Aradon Purgly János sofronyai földbirtokos lányát, Magdolnát vette feleségül) mellett szintén egymedencés, termálvizes strand működik egy neoprotestáns egyház kezelésében, de Aradon is most fúrnak újabb kutakat a vár oldalában található strandon. A probléma tehát, hogy romániai oldalon (is) hiába adott a termálvíz számtalan település alatt, végig a határ mentén a Bánságtól Biharig, a kihasználási szándék a nullához közelít.
Tervek papíron A turisztikai minisztérium egy évvel ezelőtt elkészítette a gyógyfürdők fejlesztési tervét, koncepcióját, ám elegendő pénzforrást már nem mellékelt a rekonstrukciós elképzelésekhez, a recesszió mélyülése pedig azt a kevés pénzt is elvonja. A listán olyan, egykoron patinás üdülők szerepelnek, mint Parajd, Borszék vagy Kovászna, de kérdés, hogy ezekből a tervekből mikor lesz valóság. A romániai gyógyturizmust belülről ismerő szakemberek szerint az államnak kizárólag a fürdők, gyógykezelő központok újjáépítésében, az infrastruktúrában kellene szerepet vállalnia, mert a magánszféra aztán gondoskodik elegendő szállás- és étkezési lehetőségről. Csakhogy jelenleg a gyógyvízforrások, ásványvízforrások tulajdonjoga, koncessziója körüli viszonyok is rendezetlenek. A szaktárca szeretné, hogy a koncessziót elnyerő magáncégek mindenki számára korlátlan hozzáférést biztosítsanak a csordogáló gyógyvizekhez, ugyanakkor feleljenek a kutak állapotáért, a víz minőségéért. Más vélemények szerint a helyi önkormányzatoknak kellene nagyobb szerepet adni a források kiaknázásában, a közérdek megvalósításában. Amíg azonban nem vágnak rendet a kusza törvények, rendelkezések sűrűjében, nem lesz egyértelmű a tulajdonosi viszony, addig magánbefektető nem fog fürdőt építeni a forrásokhoz, az értékes gyógyvíz jelentős része továbbra is hasznosítatlanul elfolyik. A romániai fürdők, gyógyfürdők pedig még jó ideig nem szívják el a Magyarországot választó erdélyi, bánsági vendégeket, akik hétvégeken tízezerszámra lepik el a keleti országrészben található fürdőhelyeket. |