Idén is várják a virágos települések jelentkezését

A Virágos Magyarországért verseny immár csaknem két évtizede Magyarország legsikeresebb környezetszépítő versenye, és talán ennél is több: mozgalom, amelyet a Magyar Turizmus Zrt. saját projektjeként kezel, biztosítva annak szervezeti és finanszírozási kereteit. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az országos mellett ma már helyi – városi, megyei, régiós – versenyeket is rendeznek, amelyek évente közel kétmillió embert mozgósítanak a kulturált, rendezett, tiszta, virággal díszített környezet megteremtése, megőrzése érdekében. A megmérettetést huszadik alkalommal hirdetik meg - tájékoztatott Prutkay János, a Virágos Magyarországért Szervező Bizottságának elnöke. A feltételek a korábbiakhoz hasonlók: önkormányzatok nevezhetnek, a jelentkezési lap megtalálható az interneten, a mozgalom megújult honlapján, a www.viragosmagyarorszag.hu címen. A Virágos Magyarországért versenynek minden évben vannak kiemelt témái, melyek 2013-ban a helyi természeti értékek, tájérték, kiemelten a növény és állatvilág megőrzése.

A jelentkezési határidő: 2013. május 15.

A verseny rangját mutatja, hogy Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor ebben az évben is két települést, egy várost és egy falut részesít elismerésében. A verseny fődíja Magyarország képviselete a 2014. évi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében /Entente Florale Europe/.

A verseny szervezéséhez a Magyar Turizmus Zrt. továbbra is biztosítja a működési hátteret. Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turizmus Zrt. belföldi igazgatója hangsúlyozta, hogy a nemzeti turisztikai marketingszervezet kiemelt projektként kezeli a „Virágos Magyarországért” mozgalmat. A versenyt a turizmus indította útjára, és két évtizede töretlen támogatója. A Magyar Turizmus Zrt. a marketing területén még hatékonyabban kívánja segíteni a versenyt, konkrét promóciós együttműködést is biztosítva regionális marketing igazgatóságai bevonásával. A kulturált vendégfogadás és a vendégbarát szemlélet elengedhetetlen tartozéka az ápolt környezet, a települések rendezett utcaképe, átgondolt fejlesztései, irányítótábláinak rendszere. Egyfajta tükröt is tart ez a verseny a résztvevő községek elé, hiszen a kertészeti és turisztikai szakemberekből álló zsűri értékelése iránymutatást, javaslatot, szakmai értékelést is tartalmaz, segítendő a települések további erőfeszítéseit.

A mozgalom fontos összekötő kapocs Európával, mivel a magyar megmérettetés, része a 12 európai országot átfogó Európai Virágos Városok és Falvak versenyének / Entente Florale Europe/. Az elmúlt két évtized alatt közel 50 magyar település vett részt az európai versenyben igen szép eredménnyel: 7 arany-, 19 ezüst-, 10 bronz- és 10 európai érmet nyerve – foglalta össze a nemzetközi szereplést Kunczené Fellegi Katalin, a verseny fővédnöke.

2013-ban Hévíz /város kategóriában/ és Csopak /falu kategóriában/ képviseli Magyarországot az Entente Florale Europe versenyben.

Papp Gábor, Hévíz polgármestere elmondta: Hévíz már az elmúlt évi eredményhirdetést követően megkezdte a felkészülést az európai versenyre. Ez a folyamat az önkormányzat, a városüzemeltetés, az intézmények, az itt élő polgárok, valamint az itt működő civil szervezetek hatékony együttműködését is megköveteli.

Tekintettel arra, hogy Budapest után Hévíz a leglátogatottabb hazai város, s a világon egyedülálló természeti kinccsel rendelkezik, a gondozott, rendezett, virágos környezet alapvető elvárása a városvezetésnek, ahogyan a Hévízi gyógytó védelme is.

Amellett, hogy a virágosítás, a zöldfelületek gondozása folyamatosan zajlik, a város számos olyan beruházást indított és indít útjára, melyek eredményeként a tóvédelem felé újabb, komoly lépéseket tehet. Megvalósult a város északnyugati része csatornahálózatának kiépítése, felújítása, s beadásra került a város közösségi közlekedését alapjaiban megújítani kívánó pályázat is. Utóbbival lehetővé válna a ma a tó közelében lévő buszpályaudvar áttelepítése, a tó körüli közlekedési utak átrendezése, ezáltal a tó tehermentesítése.

Egy heteken belül induló beruházásnak köszönhetően pedig Hévíz egregyi városrésze újulhat meg, a fejlesztésre 480 millió forintot fordíthat a város.

Az intézmények közül a város általános iskolája az Ökoiskola cím elnyerésére pályázik, amiben a város támogatását is bírja. Az óvodában is elkezdődik már a gyerekek szemléletformálása: a szelektív hulladékgyűjtés alapjait már itt elsajátítják, s füvészkert kialakításával a gyerekek közelebbről is megismerhetik a gyógynövényeket, azok fontosságát, a növénygondozás alapjait.

A városban működő városvédő egyesület a lakosságot utcaszépítő versenyre invitálja, a növények kiültetése a következő hetekben már el is kezdődik.

Hévíz városvezetése számára kiemelt feladat, hogy a fürdőváros a tetszetős városkép, a virágosítás, a zöldfelületek rendezése mellett olyan beruházásokat és lakossági, intézményi összefogást tudjon megvalósítani, melyek a hosszú távú környezeti fenntarthatóságot és védelmet segíthetik.

Ambrus Tibor, Csopak polgármestere beszédében hangsúlyozta, hogy a község vezetése és a nagyszámú civil szervezet egyaránt elkötelezett a környezettudatosság mellett.

Csopak a Balaton-partján fekvő 2000 lelkes település. Különleges szépségét a nádasokkal övezett két parti öböl, a kiépített gyerekbarát strand, a dombokra felfutó szőlősorok, a köztük megbúvó régi pincék és az északról határoló Csákány és Öreg-hegy adja.

A település lankáin már a rómaiak is szőlőt termesztettek, a csopaki borászat azóta is meghatározó. A közel száz éves múltra visszatekintő fürdőkultúra által mára a Balaton egyik legkedveltebb fürdőhelyévé vált. A hazánkban ritka mediterrán klímának köszönhetően a kertekben, közterületeken virágzik a levendula, a rozmaring, többször beérik a füge, a mandulafa és a szőlő jellemzi a község hangulatát, arculatát.

Az önkormányzat a borászokkal a szőlő- és borkultúra, valamint a csopaki bor jó hírnevének és minőségének védelme érdekében levédette a csopaki szőlőterületeket és létrehozta a Csopaki Kódexet.
Az elmúlt években több ezer mandulafa csemetét, sok ezer levendulát ültettek és több száz madárodút helyeztek ki. Minden család komposztáló edényt kapott, a gyűjtőszigeteken pedig lehetőség van a szelektív hulladék elhelyezésére. A nyírt és csonkolt fák helyett virágzó fasorokat (madár berkenye, galagonya) ültettek és a nyírt sövényeket folyamatosan virágzó cserjékkel váltották fel. A gyermek és családbarát szemlélet eredményeként szinte minden parkban új játszóterek létesültek, homokos fövenyt alakítottak ki.

Az európai Entente Florale versenyen való megmérettetésre készülve két új parkot alakítanak ki. Több száz fát, 1500 cserjét, 7000 tő levendulát ültetnek ki. 150 madárodút, fecskefészkeket, denevérodúkat és a hasznos rovarok védelmére szolgáló ún. rovar-hoteleket építenek.
A Virágos Csopakért környezetszépítő program elindításával a magánkertek, közterületek magas színvonalú megjelenését szeretnék elősegíteni.

A Virágos Magyarországért verseny operatív megszervezését a kezdetektől fogva minisztériumok, szakmai és civil szervezetek összefogása teszi lehetővé. Szintén a kezdetektől támogatja a mozgalmat a Belügyminisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Turizmus Zrt., Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Önkormányzati Főkertész Szövetség, a Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány és még számos civil szervezet.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.