Planetárium nyílik a Zsolnay negyedben

A szórakoztatást és oktatást egyaránt szolgálja Pécs pénteken nyíló új planetáriuma, amely szombattól várja a látogatókat a Zsolnay Kulturális Negyedben.

 A működtető Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa program keretében kialakított létesítményben egyszerre 45 érdeklődő élvezheti az égbolt látványát, amelyet egy 20 millió forintért vásárolt, csúcstechnológiát képviselő, számítógép vezérelt  vetítőberendezés 165 fokban jelenít meg a 8 méter átmérőjű kupolán.


    Nagyváradi László, a Pécsi Tudományegyetem docense, planetáriumi csillagász elmondta: hat tematikus előadás készült az óvodásoktól a középiskolásokig különböző korosztályok csillagászati és más tudományok csillagászati vonatkozású ismereteinek bővítésére. Emellett a csillagászati földrajzot tanuló felsőoktatási hallgatókat is várják, lehetőséget adva tudásuk elmélyítésére. A tervek szerint az inkább szórakozni, kikapcsolódni vágyó nagyközönségnek aktuális, az évszakokhoz, csillagászati eseményekhez köthető bemutatókat tartanak.
    A docens utalt arra, hogy Magyarország első planetáriumát 1975-ben, Pécsen adták át, ám az egykor évi több ezer érdeklődőt fogadó mecsekoldali épület a nehéz megközelíthetőség és a fejlesztések elmaradása miatt idővel elvesztette vonzerejét, a kétezres évek közepén pedig végleg bezárt. Az új planetárium megnyitására a kulturális fővárosi beruházások keretében nyílt mód.
    A régi épület 1960-ban készült, kizárólag tudományos bemutatókra alkalmas vetítőberendezése helyett azonban egy olyan eszköz beszerzése vált szükségessé, amely a mai közönség igényeit kielégítve háromdimenziós látványelemekkel fűszerezett vetítéssel képes az ismeretterjesztésre.
    Nagyváradi László emlékeztetett arra, hogy Magyarországon jelenleg Budapesten, a Népligetben és Kecskeméten van nyilvánosan látogatható digitális planetárium. Az érdeklődők a pécsivel és a szombaton nyíló bakonybéli Pannon Csillagdával együtt már négy közül választhatnak. A docens úgy tudja: a jövőben Debrecen, Szombathely és Mosonmagyaróvár is tervezi planetárium kialakítását.
    Úgy vélte, az "égbolt színházai" fontosak, a tapasztalatok szerint ugyanis bár az embereket érdekli a csillagászat, azt bonyolultnak, misztikusnak tartják, ezért az égboltról is keveset tudnak. A megfelelő szemléltető eszközökkel felszerelt, térélményt nyújtó planetáriumok segítenek az alapismeretek megszerzésében.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.