ht Mit csináltak a Szántók Battonyán?
– A családi legendárium szerint a Szánthók – akkor még th-val –, amolyan hétszilvafás kisnemesek voltak. Nagyvárad környékéről költöztek a déli országrészbe, a török dúlás után idetelepített szerbekkel együtt. Nagyon jó földek voltak errefelé, s igen hamar, az 1870-es években megépült a Szeged, illetve az Arad felé menő vasút is: a nulláról indult település hamar benépesült. A városnak hetilapja volt, nagyapám testvére a battonyai vonósnégyesben játszott, legényegyletek, középiskola működött.
ht És mit csinált a nagybácsi, amikor letette a vonót?
– A család, mondhatni, különbözőségében volt egységes: okleveles bába, védőnő, asztalos, fakereskedő, postás. Apám 16 éves korától kezdve dolgozott: téglagyári csilletologatóból lett középiskolai tanár. Egyik nagyapám postavonal-felvigyázó volt, híres, nagy utazó. Egyszer, szinte nem is hittük, de eljutott egészen Tolna megyéig. Sokat mesélt kalandjairól. És megvolt neki a Világjáró Sorozat, s abban a Kínai kalózvizeken című könyv. Ez volt gyerekkorom legizgalmasabb olvasmánya. Esténként elképzeltem, hogyan támadják meg a Malakka szoroson áthajózókat a kalózok. Kell-e mondanom, mit éreztem, amikor három évvel ezelőtt eljutottam Malakkába?
ht És miért hajóztál át Szegedre?
– Kicsi lett Battonya, s féltem, hogy nem vesznek fel egy rendes egyetemre. Nem vagyok egy kapkodós típus, ezért talán augusztus 29-e is volt már, amikor megosztottam gondjaimat apámmal, akivel aztán másnap felszálltunk a fél hatos vonatra, hogy szeptember elsejére gimnáziumot keressünk Szegeden. A trolival bementünk a városba, s megkérdeztük: merre van a legközelebbi gimnázium. Ott meg szembejön egy ember, mondjuk, nem tudja-e... Tudta, ő volt az igazgató.
ht És Pécsre?
– Ott indult angol–magyar szak. Viszont megdöbbentett, mennyire mások a dunántúli emberek. Az Alföldön minden és mindenki egyenes. Battonyát ráadásul hadmérnökök építették, párhuzamos és merőleges utak keresztezik egymást, mindent belátni. Az itt élő szerbeknek, románoknak és magyaroknak nem kellett megtanulniuk, mi az, hogy tolerancia, ők eszerint éltek. De a Dunántúl egy dombos táj, bonyolult emberekkel. Hat évig voltam egyetemista; gyönyörű lányok, jó büfé, fél évig ösztöndíjjal „cserediák” lehettem Washington DC-ben – szóval remekül éreztem magam.
ht Ehhez képest várt a talán kevésbé szórakoztató „munka világa”. Kitörési pontok?
– Szeretek utazni. Ázsia a szívem csücske. Thaiföldön voltam, Laoszt teherautón jártam be. A Mekong mentén kis falvakban éjszakáztunk, ahol estefelé kikapcsolják az aggregátot, s minden sötétbe borul. A világ varázslatos vége. S eljutottam Hongkongba, Burmába, Malayziába, Kambodzsába és a Fülöp-szigetekre is.
ht Ahogy így végignézem utadat, az a Mikes Lapoknál mondott „nem volt szándékom, hogy újságíró legyek” mintha nem jött volna be.
– Nem, hál’ isten. Ma már tudom, hogy valójában mindig is valami ilyesmit szerettem volna. Itt minden együtt van: kell némi intellektus, íráskészség, kreativitás, ráadásul ennél a lapnál az utazáshoz is közel kerültem – azt hiszem, megérkeztem.