Szigetvár kénytelen eladni gyógyfürdőjét

Nagy valószínűséggel meg kell válnia egyre népszerűbb gyógyfürdőjétől Szigetvárnak. A vendégkörét folyamatosan bővítő létesítmény ugyan nem veszteséges, de az építésére felvett hiteleket csak nagy nehézségek árán tudja törleszteni az önkormányzat.

Egyelőre nem tisztázottak a kényszerű áruba bocsátás részletei, az azonban biztos, hogy az adósságrendezési eljáráson most túljutott város önmagában képtelen kigazdálkodni a beruházás hiteleinek terheit, nem is beszélve a hosszú távú versenyképességet biztosító élményberuházásról és szállodafejlesztésről.

Pedig sokan járnak

A gyógyfürdő létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, már az első teljes naptári évben, 2008-ban 130.000 fürdővendég kereste fel, tavaly pedig már ez a szám meghaladta a százötvenezret, ami csak a nullszaldós működéshez volt elegendő. Hiába nem veszteséges, mégis könnyen eladásra kerülhet, várhatóan jövő év elején kerülhet rá sor, addigra végez ugyanis az önkormányzat az értékesítés részleteinek kidolgozásával. Egyelőre még nem eldöntött, hogy tulajdonrészt, vagy a teljes létesítményt adja el a város azzal a kikötéssel, hogy a leendő vevőnek a tervezett fejlesztéseknek is meg kell valósítani. a további fejlesztések kikötésével.

De nagy a hitel

A 870 millió forintra tervezett – mintegy 200 millió forintos állami támogatást elnyert – beruházás teljes költsége végelszámoláskor elérte az 1,3 milliárdot. A fürdő befejezéshez szükséges pénzt – a fennmaradó 400 milliót - hitelből teremtette elő a létesítményt kezdetek óta üzemeltető, önkormányzati tulajdonú Szigetvíz Kft. A fejlesztési hiteleket azonban rövidesen törleszteni kell, amely egy jó pénzügyi helyzetben lévő településnek is komoly gondot jelentene, Szigetvár pedig éppen csak megmenekült, s vészelte át a vele szemben indított adósságrendezési eljárást. Jelenleg szigorú költséggazdálkodás, minden szinten takarékosságot előíró reorganizációs terv mentén építi ki a város gazdálkodási rendszerét.

Máshol sem fenékig tejfel

A baranyai fürdők közül a sikondai gyógy- és wellnessfürdő, illetve a harkányi gyógyfürdő is működési nehézségekkel küzd. Sikondán a megnyitása óta veszteséges strandot nem zárták be, irányítását a felszámolási eljárás során új működtető vette át. Azonban ez is csak átmeneti megoldás csupán, jelenleg is folyik az új tőkeerős tulajdonos-befektető keresése.

Harkányban a fürdőfelújításra nyert uniós pályázathoz szükséges önrész előteremtéséhez kellett haladékot kérnie a városvezetésnek. Négy évvel ezelőtt nagy áldozatok árán – mintegy 17 millió svájci frankos hitel formájában –, került a létesítmény a harkányi önkormányzat száz százalékos tulajdonába, a kamatok mellett 2011. májustól már a tőketörlesztés is esedékessé válik. A gyógyfürdő működési veszteségeit sikerült ugyan csökkenteni, de a vendéglétszám növeléséhez az élményfürdő továbbfejlesztése elengedhetetlen. (Pécsi munkatársunktól)


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.