Marokkó négy teljesen különböző jellegű királyi várossal büszkélkedhet: Meknes autentikus, Rabat kozmopolita, Marakesh a leginkább a turistákra szakosodott, Fez pedig a legősibb. Úti célom ez utóbbi volt, nem utolsósorban az évente megrendezett nemzetközi szakrális világzenei fesztivál miatt. A világ öszszes nagyágyúja fellépett már itt, az ódon medina falai csak úgy zengtek Jessye Norman és Salif Keita énekétől. A világ számos pontján léteznek hasonló jellegű fesztiválok, de Fezbe még New Orleansból is zarándokolnak profik és zenekedvelők.

Nem kirakat

Marokkó negyedik legnagyobb városában, Fezben semmi sem a turistákért van, semmi sem kirakat. A mentatea úgy van árazva, hogy a helybeliek is megfizethessék, az éttermek nyitva tartása is a marokkóiak biológiai órájához igazodik, a tempó ráérős. Sokak szerint a világ legnagyobb és legszövevényesebb medinája (Fes el Bali) van itt, amit cáfolni én sem tudok. Részletes térképem nincs, nem is működne, hiszen az utcanevek csak arabul vannak feltüntetve, amelyek számunkra inkább kalligrafikus műremekek, mint értelmes szavak. Az előrelátók valahol a Bab Boujloud közelében keresnek szállást, ez a tér impozáns kapujával a medina alfája és ómegája s nem utolsósorban az ingyenes koncertek és a piac helyszíne. Idáig jöhetnek az autók és a „petit taxik”, két oldalát teázók szegélyezik, amelyek teraszán mint a színházban, tömött sorokban székek tucatjai sorakoznak. Mi is választunk magunknak törzshelyet, reggeli és esti mentateánkat itt fogyasztjuk el. Eltévedt turistáknak elég a „Boujloud” szót mantraként ismételni, és a helyiek visszaterelik a helyes útra. A medinában a turisták számára hat különböző tematikájú sétát dolgoztak ki, s amint az ember megérti a logikát, a dolog egyszer csak működni kezd. A lényeg, hogy ha egy kereszteződésnél nem találjuk meg a sétánkat jelölő színes táblát, ne menjünk egyenesen tovább, hanem kukkantsunk be a mellékutcákba, mert ott lehet elrejtve a jelünk. A séták mindkét irányból elkezdhetők, így a tábla színe nem elég irányadó, a feliratot is figyelni kell. Ha végképp elveszítettük az irányt, segítség némi baksisért mindig van, de a legegyszerűbb lefelé haladni, a végén úgyis elérünk egy kijárathoz, ahol taxiba szállva a várfal mentén visszajuthatunk kiinduló- vagy éppen célpontunkhoz. Kényelmesen napi kettő, feszített tempóban akár három tematikus út is bejárható. A narancsszínű út a 10 kilométer hosszú várfal mentén kalauzol végig, és csak gépkocsival járható. A lila az új Fezt mutatja be a hajdani zsidó negyeddel. Itt található a Bab Makina is, amely a zenei fesztivál fő helyszíne. A világoskék az andalúz negyedbe, míg a zöld a palotákhoz (Ryad) és az andalúz kertekbe kalauzol minket, ez utóbbiakban pihenés közben ölünkbe hullik a narancs. A sötétkék a mecsetek és medreszek útja, amely hosszában vágja ketté a medinát, az összes fontos muszlim mecsetet és iskolát érintve. A rózsaszínű út Marokkó híres kézműves hagyományaiba enged betekintést, ezért a bevásárlónapunkra érdemes betervezni.

Ryad, tagine és pita

A medinai szállások nagy része az óváros egy-egy kijárata közelében található, ez lényegesen megkönnyíti a vendégek tájékozódását. Az autentikus, helyi szállásokat ryadnak vagy darnak nevezik, az előbbinek a belső udvara kertnek van kialakítva. A több százéves főúri házakat többnyire Nyugat-Európából ide költözők újítják fel, és alakítják át szállodának. Többségük tagja a medina felújítását koordináló szervezetnek, amelyhez a szállásbevétel bizonyos százaléka is befut. Mindegyik szállásnak van tetőkertje, amely a franciás reggelik helyszíne, de esti ejtőzésre is kiváló. Aki eme madártávlatból már hallotta, sohasem felejti a 10 órás esti imára hívogató müezzinek cifrázó énekét. A helyi ételekhez óvatosan közelítünk. Először egy jó csirkés tagine (tipikus marokkói kőedény) éttermi körülmények között, majd a 10 dirhamos utcai szendvics, a végén elégedetten majszoljuk a kétdirhamos piaci pitát. Az utcán facsart narancs illatának végképp nem tudunk ellenállni. A medinán kívül a modern városrész két központú: egyik fele a „Nouvelle Ville”, amely, ahogy a francia neve is jelzi, sugárútjaival és kávézóival jellegzetesen franciás, míg az új Fez (Fes-Jdid) igazi arabos, észak-afrikai városközpont.

Távol a turistákról

A Rabat és Fez között fekvő, csaknem milliós lakosú Meknest többnyire csak érintik az átutazók, ezért itt sokkal kevesebb a külföldi, néha még rá is csodálkoznak az idegenre. A központ csinos és rendezett, de a nap úgy éget, hogy bemenekülünk a medina hűs falai közé. Az óvárost egy hatalmas téren keresztül közelítjük meg, amelynek egyik oldalán áll a csodálatos Bab Mansour, Afrika legnagyobb kapuja. Átszelni a teret épp annyi idő, hogy ráhangolódjunk az óváros hangulatára. Körben éttermek, középen piaci árusok, az asztaloknál többnyire helyiek ülnek. A szúkban sem szuveníreket, hanem a mindennapi léthez szükséges dolgokat árulnak. A város Fezből klímás vonattal nincs egy óra, ezért ideális egynapos kiruccanás. A pályaudvarok tiszták és rendezettek, a peronok csak érvényes jeggyel közelíthetők meg. A vonatok modernek és halálpontosak. Az utolsó nap kaliforniai szomszédunkkal cseréltük ki medinás tapasztalatainkat. „Életem legnagyobb bulijaként gondolok vissza arra az ötórás bolyongásra, amelyet a marrakeshi medinában töltöttem” – mondja az amerikai hölgy. „Marrakesh” – hasít belénk Michael Cretu dala, amelyet akkor ki nem állhattam, de most müezzineket meghazudtoló módon több szólamban közösen énekeljük, én közben már a jövő évi zenei fesztivál és a másik két királyi város kombinációját tervezgetem.