A márciusban Davosban kiadott versenyképességi jelentésből azt olvashatjuk ki –akár tetszik, akár nem –, hogyan látják a magyar idegenforgalmat az elemzők. A tanulmány készítői a magyar gazdaság nyilvánosan hozzáférhető adatait használták fel az összehasonlításhoz, illetve egy szűk, külföldi cégvezetőkből álló minta véleményét kérték ki. Ezek alapján állt össze egy érdekes kép a magyar turizmus versenyképességéről is, amelyet sokan idéztek és sokan támadtak. Mivel érzésem szerint sokan úgy alkottak véleményt a kérdésről, hogy az 500 oldalas tanulmányt nem olvasták végig, úgy gondoltuk, érdemes részletesebben is foglalkozni a kérdéssel. Reflektor rovatunkban olvashatják a kutatás legfontosabb eredményeit, két, egymástól gyökeresen eltérő szakmai vélemény kíséretében. Érdemes néhány dolgot kiemelni: a külföldi szakértők szerint hatékonyabb lehetne a turisztikai marketingünk, kevés a repülőterünk, és azok infrastruktúrája sem túl jó. A hazai úthálózatot is lepontozták. Túl magasnak találták a kutatók a hazai üzemanyagárakat, az adórendszer és a befektetésösztönzés sem érdemelt jó jegyet. Alacsony a hazai vásárlóerő-paritás. Kritikát kaptunk az alapfokú oktatásban résztvevők alacsony aránya és a foglalkoztatás munkavállalókra nézve hátrányos szabályozása miatt. És ott a megdöbbentően hangzó 100. hely a vendégszeretet szempontjából. A részletekből persze kiderül, hogy ez a helyezés a szoros pontversenyből fakadóan nem tekinthető tragikusnak. Keveset teszünk a szakértők szerint azért, hogy az üzleti utazók tovább maradjanak nálunk. Kevés itthon a védett terület és túl magas a szén-dioxid-kibocsátásunk. Lehet, hogy turizmusunk a jelenlegi szabályozási keretek között is „sikerre van ítélve”, de érzésem szerint a kutatóknak akadt jó néhány olyan felvetése, amelyet az ágazat tartós növekedési pályára állítása érdekében a döntéshozóknak meg kellene hallaniuk.