Uniós forrásból építene konferenciaközpontot a kormány

November 22-i határozatában a kormány többmilliárd forintos beruházás keretében új budapesti konferenciaközpont építésének előkészületeit indítványozta. Évek óta szükség lenne egy ilyen létesítményre, hiánya miatt a 4-5000 fős megakonferenciák elkerülnek minket.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat az előkészítéssel kapcsolatos intézkedésekről, valamint a szükséges források biztosításáról szól.

A konferenciaközpont helyszíne egyelőre kérdéses, a határozat első pontjában a legalkalmasabbnak ítélt ingatlan javaslatára hívják fel a nemzeti fejlesztési minisztert a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. útján. Az épület teljes mértékben az állam tulajdonát képezné, az ezt biztosító jogi és pénzügyi konstrukció kidolgozására szintén felhívták a nemzeti fejlesztési minisztert, ezeknek azonnali határidőt adva. A megvalósítás pénzügyi konstrukciójának előterjesztése 2014. február 15-én lesz esedékes.

Az állam kiemelt kormányzati fejlesztésként kezeli a konferenciaközpont felépítését, ezért az Európai Unió 2014-2020-as fejlesztési programjának keretében folyamodik az unió támogatásához.

A szakmának régóta igénye lenne egy nagy befogadóképességű budapesti kongresszusi központra, az évek folyamán a kormányzat többször is jelezte, hogy támogatna egy ilyen beruházást. Elsőként a Nemzeti Színház melletti területen készültek fejleszteni, a beruházás PPP-konstrukcióban épült volna fel. Később a Tüskecsarnok funkcióváltását tervezték, de ez utóbbi egy friss kormánydöntés nyomán eredeti működésének megfelelően sportcsarnokként üzemel tovább.

Fellendülne a budapesti turizmus

A pozitívumok ellenére Budapest sokkal jobban is szerepelhetne a globális versenyben. Hátrányunk elsősorban a megfelelő méretű, legalább 5000 főt befogadni képes kongreszszusi központ hiányából fakad. Emiatt évente 5-6 nagy rendezvényt kell lemondani Budapesten. A verseny éles, a résztvevői létszámot érdemes növelni, így a konferenciaturizmusból származó bevételek is jelentősen növekedhetnek. Ez már évek óta tudott, mégis hosszú ideje húzódik a nagy befogadóképességű helyszín megépítése. Ezzel a témával foglalkozott 2009. decemberi anyagunk, amit ide kattintva érhet el.

Horváth Viktória, az NGM turizmusért felelős helyettes államtitkára a Napi.hu-nak elmondta, hogy a konferenciaközpont megépítésével fellendülhetne a turizmus Budapesten, és az olcsónak számító városban az árakat is emelni lehetne.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.