Világszerte élénkül a turizmus – kiemelkedő a növekedés Ázsiában és a Közel-Keleten

2010 első felében világszerte 7%-kal nőtt a nemzetközi turistaérkezések száma a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) legfrissebb jelentése szerint.

Ez az adat alátámasztja azt a feltételezést, hogy 2009 utolsó negyedévében elkezdődött a világturizmus lassú kilábalása a válságból. A világszervezet várakozásai szerint az idén, a második félévben folytatódik a forgalom bővülése, némi lassulás mellett.

Az előzetes adatok szerint áprilisban minimális volt a növekedés az európai légtérzár miatt, ezzel szemben májusban 10, júniusban pedig 8%-os bővülést regisztráltak a globális turistaérkezések terén. A világ összes régiójában növekedést regisztráltak, kiugróan jól teljesített viszont Ázsia és a Csendes-óceán térsége (+14%), továbbá a Közel-Kelet (+20%).

Az ázsiai desztinációk többsége kétszámjegyű növekedést könyvelhetett el: Sri Lanka (+49%), Japán (+36%), Vietnám (+35%), Myanmar (+35%), Hong Kong (+23%), Macao (+23%), Szingapúr (+23%), Fiji (+22%) és a Maldív-szigetek (+21%). Thaiföldre a politikai bizonytalanság ellenére 14%-kal több turista érkezett ebben az évben, mint egy évvel korábban.

Az amerikai földrész +7%-os növekedést könyvelhetett el, míg a legkisebb növekedés (+2%) Európában volt. Afrika – az egyetlen földrész, ahol nem volt visszaesés 2009-ben – tartan tudta fejlődési ütemét az idén is (+7%). A világszervezet elemzői ugyanakkor arra is emlékeztetnek, hogy az utazók számának növekedése – a korábbi krízishelyzetekhez (ázsiai gazdasági krízis, szeptember 11-i terrortámadás) hasonlóan – nem jár együtt a bevételek növekedésével. Ez is bekövetkezik majd, csak némi késéssel.

Emlékezetes, hogy 2009 kemény év volt a turizmusban világszerte: a nemzetközi turistaérkezések globálisan 4,2%-kal csökkentek, a turizmusból származó bevételek 5,7%-kal zuhantak. 2008-ban ellenben rekordot ért a világturizmus. Vannak olyan desztinációk, amelyek az idén még a 2008-as rekordév forgalmát is túl fogják szárnyalni. 2008 első feléhez képest hat region teljesített kiemelkedően: szubszaharai Afrika (+16%), Észak-Afrika (+12%), Északkelet-Ázsia (+7%), Dél-Ázsia (+7%), Délkelet-Ázsia (+5%) és Dél-Amerika (+4%).

2010-re az UNWTO továbbra is 3-4%-os turistaszám-növekedést prognosztizál, bár megjegyzik az elemzők, hogy javuló gazdasági környezet esetén ennél magasabb is lehet a növekedés. Taleb Rifai, az UNWTO főtitkára arra is figyelmeztetett ugyanakkor, hogy több európai országban és az USA-ban még erősödnie kell a gazdasági fellendülésnek. Ráadásul több országban új adókat vezettek be, vagy emeltek meg, amelyek hátrányosan érintik a turizmus ágazatot.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.