8 év, 8 étterem és 800 forintos sajtburger

Az esemény híre mellé itt a sajtburger receptje is.

A Bamba Marha 2015-ben nyitotta meg első éttermét az Oktogonon, és a nyolcas szám idén több szempontból is visszatér. 8 éve van nyitva a burgerező, és a Corvin sétányon megnyílt étterem pedig a 8. a sorban. Innen jött az ötlet, hogy a sajtburger is 8-assal kezdődően, 800 forintos áron legyen kapható a nyitónapon.

“Ezzel a nyitási akcióval szeretnénk kifejezni a szeretetünket minden régi és új Bamba Marha rajongónak” - mondta el Jancsa Jani a hely egyik megálmodója, és kulináris vezetője. “Úgy gondoljuk, a mai folyamatosan dráguló környezetben fontos egy kicsit megállni, és visszatekinteni, honnan is indultunk - ennek szimbolikus jele pedig a minden egyes napon legtöbbet eladott hamburgerünk, a klasszikus sajtburger”.

Az akció nem várt sorban állást eredményezett - ennek ellenére több százan vártak akár 2 órát is a sajtburgerükre - így a nyitónapon több, mint 1500 burgert értékesítettek.

 

Bamba Marha Sajtburger 

Hozzávalók 4 személyre:

600 g darált marhahús

4 db hamburgerzsömle

4 szelet cheddar sajt

Só - bors

1 evőkanál napraforgó olaj

80 gramm római saláta, szeletelve

8 szelet paradicsom

1 kisebb fej lilahagyma, felkarikázva

A szószhoz:

80 g ketchup

80 g majonéz

1 tk folyékony füst

Elkészítés:

Elkészítjük a házi hamburgerszószt: összekeverjük a ketchupot, a majonézt és a folyékony füstöt.

A darált marhahúsból 4 pogácsát formálunk, kívülről sózzuk, borsozzuk, majd kevés olajon oldalanként 3-5 perc alatt közepes lángon meggrillezzük. Fordítás után cheddar sajtot olvasztunk rá. Amikor kész, a húsból kisülő szaftokon megpirítjuk a félbevágott zsömléket. 

A zsömle mindkét oldalát megkenjük a házi hambiszósszal, majd az aljára jön a saláta és a lilahagyma. Erre tesszük a húspogácsát a ráolvasztott sajttal, a tetejére pedig a paradicsom kerül, rá tető, és kész is van a sajtburger!

Forrás: Bamba Marha Burger Bár


Bajban a hazai sertéstenyésztő ágazat

Bajban a hazai sertéstenyésztő ágazat 

A gazdák több százezer sertést nem tudnak értékesíteni, miközben a vidéki térségeket csődhullám fenyegeti.
Argentin borok Budapesten

Argentin borok Budapesten  

Idén is bemutatkozott Budapesten a Malbec, e világhírű argentin borfajta, az egyik legnagyobb hazai borkereskedésben.
Innováció: gombabetegségeknek ellenálló szőlőfajták

Innováció: gombabetegségeknek ellenálló szőlőfajták 

A legjellemzőbb gombabetegségekkel szemben ellenálló szőlőfajtákat, valamint magas hozzáadott értékkel rendelkező borászati termékeket fejlesztett ki a Varga Pincészet Kft. és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) konzorciuma. 
Friss kutatás: a Z- és Y-generáció tudatos borfogyasztásáról

Friss kutatás: a Z- és Y-generáció tudatos borfogyasztásáról 

A fiatalabb felnőttek számára a borfogyasztás már nem csupán hagyomány vagy gasztronómiai kiegészítő, hanem értékválasztás is.
Új helyszín, bővülő választék – nyit a Gin Market

Új helyszín, bővülő választék – nyit a Gin Market 

A gin nemcsak az egyik legnépszerűbb ital és longdrink alapanyag a fővárosban, hanem az egyik legnagyobb ginfesztivál főszereplője is.
Tej Terméktanács: mindenki egyen több trappista sajtot!

Tej Terméktanács: mindenki egyen több trappista sajtot! 

A Tej Terméktanács országos marketingkampányt indított a hazai előállítású trappista sajt fogyasztásának ösztönzésére.
Hajnali 1-ig nyitva minden brit pub – győzelmet ünnepelnek

Hajnali 1-ig nyitva minden brit pub – győzelmet ünnepelnek 

Hajnali 1-ig nyitva tarthatnak a pubok a brit győzelem 80. évfordulóján.
Tízéves a budapesti topétterem, legendás túrógombócuk maradt az étlapon

Tízéves a budapesti topétterem, legendás túrógombócuk maradt az étlapon 

Tízéves az egerszalóki St. Andrea Szőlőbirtok értékeit továbbgondoló, 2015-ben az Eiffel Palace épületében megnyitott St. Andrea Restaurant.
A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert

A hely, ahol pezseg az élet, jó a hangulat és remek közösség van: Evezős Sörkert 

A Római-part legendás sörkertje 1983 óta a budapesti nyár kihagyhatatlan része.
Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester

Vétett az egyik alkalmazott – lépett Wang Mester  

A Mozium étterem vezetősége hivatalos közleményben tájékoztatta vendégeit a közelmúltban történt jelentős belső változásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.