A Lidl német egységeiben alaposan megemelik a béreket

A Lidl és a Kaufland közös tulajdonosa, a Schwarz Group úgy kalkulál, hogy hosszabb távon csak akkor van esélyük piaci sikerre, ha megtartják a legjobb szakembereket. Ennek szellemében emelik a béreket, számol be a béremelésről Klasszis Csoport-beli laptársunk, a Privátbankár.

Mint írják,

2025. április 1-től 1250 eurótól indul a fizetési lista.

A gyakornokok, a munka mellett gimnáziumba járók és felsőoktatási képzésben részt vevők bruttó 150 euróval (ez jelenlegi árfolyamon 62 ezer forint) kapnak többet majd ettől kezdve.


Fotó: Lidl

Ennek eredményeként a gyakornokok bére az első évben 1250 euróra, a Privátbankár élő árfolyamfigyelője szerint péntek reggeli árfolyamon 515 ezer forintra –, a másodikban 1350 euróra, a harmadikban 1500 euróra megy fel, ami 556 és 618 ezres összeget jelent forintban. A levelező gimnáziumi tanulmányokat végzők 1350 euróra számíthatnak az első és 1500 euróra a második évben.

A felsőfokú képzésben részt vevőknél a három évben 1650 euró (680 ezer forint), 1750 euró (720 ezer forint) és 1950 euró (800 ezer forint) lesz a fizetés

– ismertette a vállalat új tervének konkrét számait az ESM Magazin kiskereskedelmi szakportál. 

A vállalat ezenfelül továbbra is fizet ezeknek az alkalmazottainak is szabadságra járó és karácsonyi bónuszokat is. A cég HR-vezetői azzal magyarázzák a béremelést, hogy ha a csoporthoz tartozó áruházak hosszú távon sikeresek akarnak lenni, akkor fontos, hogy alkalmazottaik képzettsége minél jobb színvonalú legyen.

A béremeléssel világos üzenetet akarnak küldeni a fiataloknak, hogy érdemes bővíteniük a tudásukat.

A Lidl 2024-ben 15 euróra (6200 forint) emelte dolgozói minimális órabérét Németországban. Ez meghaladja az ottani kötelező minimális keresetet, ami 12,41 euró (több mint 5100 forint), derül ki a írásból.


Tojásválság az USA-ban

Tojásválság az USA-ban 

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának adatai alapján a tojás ára soha nem látott magasságokba emelkedett az elmúlt hónapokban.
Idén is megtartják a Budafoki Pincejárat borral, pezsgővel bélelt programjait

Idén is megtartják a Budafoki Pincejárat borral, pezsgővel bélelt programjait 

Idén bemutatják Budapest Bornegyedének gazdag hagyományait, művészeti értékeit és a pezsgő- és borkultúra új irányvonalait.
Leáldozóban a fine dining népszerűsége, feljövőben a cukrászdák rangja

Leáldozóban a fine dining népszerűsége, feljövőben a cukrászdák rangja 

Sok minden kiderült az egyik vendéglátással, rendezvényszervezéssel és hotelüzemeltetéssel foglalkozó cég megbízására  2024 őszén elkészült kutatásból.
Kávé, költészet, képzőművészet

Kávé, költészet, képzőművészet 

Rendhagyó italbemutató a pesti Dorottya utcai Edison & Jupiter speciality kávézóban.
A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori

A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori 

Van egy családi alapítású olasz cég, amelyik professzionális, egyedi tervezésű konyhai rendszereket tervez, és le is gyártja saját tervezésű konyháit, konyhaszigeteit.
Százféle fánk a Fánkfesztiválon

Százféle fánk a Fánkfesztiválon 

Karneváli programokkal várják idén is a résztvevőket.
Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón

Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón 

Több mint nyolcvan pincészet kétszáznál is több, furmintból készült borával találkozhat a közönség a 15. Furmint Február Nagy Kóstolón csütörtökön Budapesten, a Hagyományok Házában.
Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe

Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe 

Egy 193 éves olasz malom, hagyományok, innováció és egy jó adag magyar szenvedély.
Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt

Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt 

Az a biztos, ami már a tárolókban van.
Valentin-nap a város felett

Valentin-nap a város felett 

Valentin-napi élmények a Matild Palotában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.