Jövőre megújul a ProWein

A borok és a szeszes italok teljes világa képviselteti magát Düsseldorfban. Az exkluzív kísérőprogramok kínálata még vonzóbbá válik a megújult, még magasabb színvonalú „ProWein Forum” -nak köszönhetően, amely aktuális üzleti témákat érint, és elősegíti az ágazaton belüli eszmecserét.

A ProWein 2025-ben is a nemzetközi bor- és szeszesital ágazat csúcstalálkozója lesz. A kiállítói oldalon több, mint 60 nemzet képviselteti magát borokkal és szeszes italokkal. Központi szerepet játszik a rendezvényen a „Business Forum”. Az eddigi „ProWein Forum” bővítésével a magas színvonalú mesterkurzusok mellett további, az ágazat szempontjából releváns aktuális kérdésekről szóló szakértői előadások széles kínálata is elérhető lesz. 

Peter Schmitz, a ProWein igazgatója:

„Annak ellenére, vagy éppen azért, mert a mostani idők kihívást jelentenek, nagy az érdeklődés a ProWein szakvásár felé. Jelentős energiát fordítunk a fejlesztésre, kínálatunk és szolgáltatásaink bővítésére azért, hogy pontosan azt a támogatást nyújtsuk az ágazatnak, amire most nagy szüksége van.”

A borok és szeszes italok teljes világa

A „Discover the Taste of Tomorrow” mottó jegyében most 11 csarnokban fedezhető fel a borok és a szeszesitalok teljes világa.


Fotó: ProWein

Németország ismét erőteljesen képviselteti magát az 1-es és 4-es csarnokban. Természetesen ott van az összes borvidék, a VDP, a MUNDUS VINI kóstolózóna és a Gastro-Lounge „urban gastronomy by #asktoni & ProWein” is. Az egyéni kiállítókat és szövetségeket felvonultató nagy bioszekció, az Organic World különbemutató, és a Fair and Green CARLO fenntarthatósági díj bemutatója számos új impulzust ígér. A no/low szegmens iránti kereslet jelenleg rendkívül magas, így a ProWein Zero területe másfélszeresére növekedett. Az új struktúrához igazodva a 4. csarnokba költözik a „Concept Store”, mely a bor- és szeszesital eladáshelyi marketingeszközeit mutatja be, de itt található majd a „Packaging & Design“ különbemutató is, italcsomagolási módok széles választékával.

Olaszország a világ legnagyobb bortermelője, emellett pedig Európa egyik legszélesebb szőlőfajta-választékával is büszkélkedhet.

A „Bella Italia” jelenléte a ProWein szakvásáron a 15 és 16-os csarnokban ennek megfelelően igen impozáns. A résztvevő cégek köre a kis butikpincészetektől, a nemzetközi színtéren még újoncoktól, a hagyományokban gazdag, exporterős cégekig terjed. Emellett ismét mind a 20 régió képviselteti magát, köztük az olasz külkereskedelmi ügynökség (Italian Trade Agency – ITA/ICE) is, amely ingyenes kóstolókkal és mesterkurzusokkal készül.

Franciaország kiemelt kínálatát a 10-es csarnokban mutatja be, amely többek között magában foglalja az exkluzív Champagne Lounge-ot, a „Union des Grands Crus de Bordeaux” nagykóstolót a hétfői vásárnapon, és a France Forum-ot, a Business France ügynökség szervezésében. Minden borvidék képviselteti magát, számos piacvezető borászattal, mint például Castel Frères, Albert Bichot, Boisset vagy Gerard Bertrand. A „Champagne Lounge“ mellett neves pezsgőházak, mint a Nicolas Feuillatte, a Champagne Pannier, a Laurent Lequart, a Champagne Lallier és a Champagne Mailly is bejelentették részvételüket.


Fotó: ProWein

A spanyol csarnokban igazi nagy nevek lesznek jelen, mint Miguel Torres, Codorniu, Marques de Caceres, Garcia Carrion, Spanish Fine Wines, Pere Ventura vagy Felix Solis. Ehhez számos, régiós megjelenés is csatlakozik, ilyenek például: Valenciana és Castilla y León, emellett fontos résztvevő még az ICEX és La Rioja.

Az Újvilág is teljes sokszínűségében mutatkozik be új helyszínén, a 12. csarnokban. Az USA-t Oregon, Kalifornia és Washington fogja képviselni. Dél-Amerikából Chile, Argentína, Brazília és Uruguay csatlakozik, kiegészülve számos dél-afrikai termelővel. Óceániát Ausztrália és Új-Zéland, Ázsiát pedig Japán, Korea és Kína képviseli, többek között.

A nemzetközi szakmai látogatók Portugália teljes borkínálatát új helyszínen, a 9. csarnokban találhatják, ahol a közép- és kelet-európai országok is erőteljes jelenléttel képviseltetik magukat, várhatóan 15 országstanddal, köztük a magyar közösségi stand is. Görögország szintén új helyre költözik, a jövőben Ausztriával együtt, a 17. pavilonban mutatják be boraikat.

Szeszes italok a reflektorfényben


Fotó: prowein

A 2024-ben sikeresen debütált „ProSpirits” márkavilág folytatja sikersorozatát, és visszatér az 5. pavilonba. A klasszikus italok mellett olyan trendtémák kerülnek a középpontba, mint a whisk(e)y, az alacsony alkoholtartalmú italok, a rum, és a gyümölcspárlatok. Külön szeszes italos kóstolózónát, és egy bárt is tervez ezen a területen az ISW (Meininger’s International Spirit Award). A 7. csarnokban, a „ProSpirits” közvetlen szomszédságában ismét a „same but different” különbemutató kapott helyet, amely a városi bárszcéna világát mutatja be. A kézműves szeszes italok, a kézműves sörök és a cider folyamatosan növekvő szegmenseinek fontos szereplőit találhatják itt a látogatók.

Magyar kiállítók

A hagyományokhoz híven 2025-ben is több magyar kiállítót üdvözölhetünk a ProWein szakvásáron. A főbejárat melletti, 9. pavilonban kap helyet a Magyar Bormarketing Ügynökség több, mint 300 m2-es közösségi standja.
A borászatok mellett 2025-ben is szerveznek mesterkurzusokat és kóstolókat a borágazat nemzetközileg elismert képviselőinek részvételével.

Évek óta visszatérő egyéni kiállító a Grand Tokaj pincészet és a Heritage Hungarian Wines kereskedői stand több kiváló borászat képviseletében.

A ProSpirit pavilonban szintén évek óta biztosít közösségi megjelenést magyar pálinkafőzdéknek a Pálinka Nemzeti Tanács, de visszatérő kiállító itt a Tokaj Spirit is, likőrjeikkel. A „same but different” különbemutató keretében pedig a Kunságszesz mutatja be a Mátyás és Pilvax likőröket.

 

 


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.