Garantáltan hízunk a szomszéd ordításától

Ha a hangoskodó szomszédok nem lennének már egyébként is elég idegesítőek, egy új tanulmány értelmében még jól meg is hízunk tőlük – olvasható sajnos a Foodbeast írásában. Az anyagcsere hatásairól végzett svéd kutatás tudvalevőleg kapcsolatot fedezett fel a környezet hanghatásai és a súlygyarapodás között.

A vizsgálatokat Stockholmban 5000 ember bevonásával végezték el. Az eredmények szerint a repülőterekhez, vasúti sínekhez és hangos háztömbökhöz közel lakó emberek „husibbak” csendes területeken lakó társaiknál.

A nagy lárma alváshiányhoz, és mint ilyen, megnövekedett stresszhez vezethet. A kutatók mindamellett azt is feltételezik, hogy a környezeti zajok a szervezet kortizolszintjét is megemelhetik, márpedig ez a hormon arról híres, hogy stimulálja a testzsírmennyiség növekedését.

A vizsgálatok alapján a forgalmas utak mellett lakó emberek 0,21 cm-rel „vaskosabbak”. A vasúti pályák mellett élők 0,46 cm-es többletet tudhattak magukénak, az életüket nyüzsgő légifolyosók alatt tengető állampolgárokon viszont már 0,99 cm-es volt a ráadás.  

Bár a metropoliszokban „tanyázó” emberek úgyse tehetnek ellene semmit, azért ez az egész hasznos információ lehet, ha a környezet ricsajai miatt nem jön álom a szemünkre.


Fordítás/szerkesztés: Zamaróczy Ádám


Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.