Szia, kedvesem. Te aztán igazán tudod, mennyire irtózom a repüléstől, de a Budapestről Rigába tartó Air Baltic közvetlen járatra még én sem tudok mondani egy rossz szót se. Percre pontosan indultunk, a Bombardier gép kicsi ugyan, de minden kényelemmel felszerelt, és az utaskísérőktől nem kérhettem olyat, amit mosolyogva ne teljesítettek volna szinte azonnal. Nézegettem a fedélzeten a magazint, merrefelé repül a lett légitársaság, kiderült, Riga irányából Európában szinte mindenhová. 

Üdv nektek Riga látképével. Az ország össznépességének egyharmada, mintegy 700 ezren lakják ezt az emberi léptékű, színes kis várost. Lettország egész területét sem népesítik be túl sokan: mindössze 1 millió 950 ezren élnek errefelé (a mi 10 milliós lakosságszámunkhoz képest ez elég kevés). Abban viszont közösek vagyunk, hogy mind ők, mind mi voltunk német és orosz befolyás alatt. Riga eredetileg az északnémet kereskedők által létrehozott, dúsgazdag Hanza-város volt, és ennek nyomai máig felfedezhetők az épületek stílusában és a város pedáns tisztaságában. Oroszul meg ma is szinte mindenki beszél errefelé, bár a lettek 1990-ben kikiáltották függetlenségüket, és azóta az egész országban látványos a fejlődés.

Hahó, fiúk, küldöm nektek ezt a képet, mert látnotok kell. Riga főterén, árnyas fák között bolyongva találtam ezt óriási szobrot, először azt hittem, vicc az egész. Mint kiderült, 12 méter magas ez az izé, ami tulajdonképpen egy űrhajós majmot ábrázol, és egy orosz művész adományozta a városnak azzal, hogy így tiszteleg az űrben életüket vesztő állatokért. Persze ez igazából fricska az orosz–amerikai űrversenyzést ismerve, hiszen az oroszok kutyákat lőttek ki előszeretettel az űrbe, majmot inkább az amcsik a hidegháborús időszak idején.

Drága anyuka, tudom, mennyire szeretsz piacra járni, ez itt a Rigai Központi Vásárcsarnok. Képzeld, ez az öt óriási, egymáshoz kapcsolódó, tágas, világos hangárból álló, neoklasszicista és art deco elemekben gazdag építmény, amely a Daugava folyó partján áll, eredetileg az első világháború idején készült vásárcsarnoknak, és két monumentális tömbből állt. De a németek a második világháború idején einstandolták, mert szerintük tökéletes hely volt imádott zeppelinjeik építéséhez, javításához. A háború végén a két óriási épületet szétválasztották, az egyik monstrum nagykereskedésként és húsüzemként funkcionál, a többiben zöldséget, gyümölcsöt, tejet, tejterméket, pékárut, húsárut, a folyóhoz legközelebb esőben pedig annyira friss halakat kínálnak a kofák, hogy a legtöbb még ott tátog a vevő szeme láttára. 

Ezt most fel kell tennem Instagramra is, mert különben senki nem hiszi el a szakács haverjaim közül, hogy amit Riga belvárosában kóstoltam az ottlétem alatt, mennyire tökéletesen összerakott ételsor – a világ legtrendibb stílusának tartott skandináv vonallal megalkotva, Michelin-csillagért kiáltó ízvilággal. Séfként, amint néhány napnyi szabadságot sikerül összehoznom, járatokat böngészek, és elutazom valahová, hogy megismerjem az adott ország ízeit, étkezési kultúráját, feltöltődjek, inspirálódjak, hazahozzak ötleteket az ott kóstoltak alapján. Így kerültem Rigába. Összehaverkodtam a Le Dome séfjével, Szergej Sziporovval, (ő van a képen) akinél egy ebédet kóstoltam végig étterme tetőteraszán. Azt, hogy mindent ott helyben készített vagy fejezett be, előttem, talán mondanom sem kell. De olyan északias és a hazájára jellemző ízorgiát tálalt piros bogyós gyümölcsökkel, saját fűszerkertjéből való növényekkel, ehető virágokkal, és a halat annyira szakszerűen, mégis egyszerűen és magától értetődően készítette el, hogy minden pontját felvettem, és azóta itthon gyakorlom, hogy valami hasonlót alkothassak.

A teljes cikk a Turizmus Trend/Vendég & Hotel októberi lapszámában olvasható.