A pécsiek megfőzték a világot

Izgalmas projektbe fogott a Pécsi Tudományegyetem: 50 étel a nagyvilágból címmel olyan szakácskönyvet jelentetett meg, amely a földgolyó távoli pontjairól érkezett hallgatók receptjeit gyűjti kötetbe.

„Jóval többről van szó, mint pusztán szakácskönyvről, ez a kiadvány ugyanis arról szól, hogy mi történik egy közösséggel, amikor megnyitja kapuit a különböző kultúrák előtt” – mondta a kiadvány bemutatóján Tarrósy István egyetemi docens, a PTE külügyi igazgatója, hozzátéve: „Ezek vagyunk mi: sokszínűek, változatosak, izgalmasak.” Az ötletgazda Berta Anikó, a PTE orvosi karának EGSC (külföldi hallgatókkal foglalkozó) irodavezetője volt, aki egyben a projektet is összefogta. Kezdeményezése nyomán az egyetemen tanuló mintegy 4600 külföldi diák körében tavaly felhívást tettek közzé, s arra kérték őket, osszanak meg a családjukból, hazájukból származó autentikus recepteket. Az eredmény 46 országból ötven, jellemzően hétköznapi, „népi” ételleírás lett, ezek alapján született meg az 50 delicacies on Earth, avagy 50 étel a nagyvilágból című, 236 oldalas, kétnyelvű szakácskönyv, amely május közepétől országos terjesztésben, a Líra hálózatában is elérhető.

A diákok a Konyhafőnök című műsorból is ismert Lokodi Ákos séffel minden ételt elkészítettek, a főzést Kalmár Lajos fotózta végig. Lokodi Ákos „nagy utazásnak” nevezte a közös munkát, és lapunknak elmondta, megerősítést nyert abban, hogy mint mindenhez, a főzéshez is maximális nyitottsággal és alázattal érdemes hozzáállni, mert az ember csak így képes a tiszta befogadásra. A könyvben a különleges alapanyagokat és fűszereket felsorakoztató receptek mellett röviden a hallgatók is bemutatkoznak: személyes történeteiken keresztül az olvasó a skót felföldtől belső Afrikáig és a Karib-tengerig a különböző kultúrákba és családokba is bepillantást nyer. A kötet bemutatóján a diákok részéről is elhangzott, hogy sosem felejtik el a közös projektet, amelyen keresztül nemcsak egymást, de egymás kultúráját is jobban megismerték.

A termékenyítő keveredés jegyében a nemzetközi fogásokhoz magyar borok társulnak: Győrffy Zoltán (Pécsi Borozó, PTE), Hevér László borász (PTE) és Sue Tolson nemzetközi borszakíró a Pannon Borrégió, illetve a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének borait ajánlja a receptek mellé.

Forrás: Turizmus Online


Van az az étel, ami még a koreai influenszeren is kifog

Van az az étel, ami még a koreai influenszeren is kifog 

A dél-koreai mokpang influenszer, aki napjainkban Budapesten hódít hatalmas étvágyával, úgy tűnik, legyőzőre talált néhány kolbász és hurka képében.
Magyar siker a Bocuse d'Or-on

Magyar siker a Bocuse d'Or-on 

Ismét bizonyított a magyar csapat a gasztronómiai világbajnokságon.
 Nagy Szabolcs: Egy szalontüdő és egy töltött káposzta is lehet izgalmas

Nagy Szabolcs: Egy szalontüdő és egy töltött káposzta is lehet izgalmas 

A tradíciók tisztelete és a kreativitás ötvözése áll Nagy Szabolcs séf konyhájának középpontjában.
Halleluja! – ilyen a szentév fagylaltja

Halleluja! – ilyen a szentév fagylaltja 

A 2025-ös szentév fagylaltjának alapját a gianduja, a mogyoró és a csokoládé adja.
Majka videójában emlegetett Bindzsisztán nevet kapott desszert lázában ég Hódmezővásárhely

Majka videójában emlegetett Bindzsisztán nevet kapott desszert lázában ég Hódmezővásárhely 

Az egyik magyar rapper legújabb dala ihlette sütemény született egy hódmezővásárhelyi cukrászdában.
Egy kávéfőzőben nyugszik az olasz kávéfőzők királya

Egy kávéfőzőben nyugszik az olasz kávéfőzők királya 

Bialetti Renato, a híres Moka Expressz kávéfőzőjének másolatában nyugszik.
Úgy tűnik, nem akarnak az emberek pezsgőmámorban ünnepelni

Úgy tűnik, nem akarnak az emberek pezsgőmámorban ünnepelni 

Jelentősen csökkent a vásárlók érdeklődése a pezsgő iránt 2024-ben is a világ minden táján.
Molnár Ferenc álma teljesül: márciustól 0/24-ben nyitva a New York Café

Molnár Ferenc álma teljesül: márciustól 0/24-ben nyitva a New York Café 

Újabb mérföldkőhöz érkezett a világ legszebb kávéházaként számon tartott 130 éves New York Café.
Debrecen borai az idén a következők...

Debrecen borai az idén a következők... 

Hét borvidék hét kiemelkedő pincészete kapta meg a Debrecen Város Bora címet.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.