A tönk szélén a brit pub-ok

Nagy-Britanniában tönkre mehet a legendás pubok nagy része, ha a kiskocsmák nem kapnak sürgősen állami segítséget a túléléshez. A brit sör- és pubszövetség, a vendéglők szakmai szervezete olyan támogatást kér, amely már nem is válságkezelés, hanem felér a csődöt követő újraindítással.

Szabályos gazdasági mészárlás vár a legendás brit pubokra: tízből négy nem tudja kihúzni szeptemberig, amikor várhatóan újra teljes fogadhatják sörivó vendégeiket - írta a Guardian. A British Beer and Pubs Association (BBPA), a sörözők szakmai szervezete felmérést készített, amelyben azt találta, hogy az Egyesült Királyság 47 ezer kiskocsmájából 19 ezer tulajdonosa látja úgy, hogy kénytelen lesz lehúzni a rolót, ha nem jön sürgősen segítség a kormánytól. Ez 320 ezer munkahely megszűnésével fenyeget.

A kormány arra készül, hogy bejelenti a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások lazítását, ám ez hosszú folyamat lesz, ami azt jelenti, hogy a pubok csak ősszel nyithatnak ki ismét, és akkor sem teljes kapacitásukkal. A BBPA felmérése alapján úgy látja, hogy ez mindegyik cégnél komoly gondokat okoz, egy hajszálon fog múlni, hogy kibírják-e addig, és az említett 40 százalék várhatóan kifut a tartalékaiból.

Segélykiáltás

A helyi közösségek és a munkahelyek megmentése érdekében, nem beszélve a nemes brit hagyomány védelméről, a kormány nem nyugodhat bele a pubok majdnem felének eltűnésébe - mondta Emma McClarkin, a BBPA igazgatója. A szervezet véleménye szerint nem csupán a jelenleg bezárás idejére kell segítséget nyújtani a vendéglőknek, hanem arra az időszakra is, amikor a távolságtartási szabály miatt kevesebb vendéget fogadhatnak, mint korábban. Enélkül elvesznek a munkahelyek, mert kevesebb pincérre, szállító munkásra lesz szükség. A kiskocsmák forgalma hosszú ideje folyamatosan gyengült, leszámítva a járvány kitörése előtti három hónapot, amikor némi javulást mutatott, ezért a csapás nagyon rosszkor jött. A szervezet azt javasolja, hogy a vendéglátást segítő kormányzati programot a nagyobb pubokra is terjesszék ki, ami 10 ezerrel növelné a támogatásra jogosult cégek számát. Összességében a Guardian értékelése szerint a BBPA gyakorlatilag arra kéri a kormány, hogy húzza ki a csődből a kiskocsmaipart.

Pénz, pénz, pénz

Ami a konkrét intézkedéseket illeti, a BBPA egyebek mellett azt kéri, hogy a pubok esetén hosszabbítsák meg június utánra is a munkahely-megmentési programot, azaz a bértámogatást, továbbá hosszabb távon mérsékeljék a szolgáltatásuk után fizetendő áfát. Emellett a sört, a sörfőzést terhelő adókat is csökkenteni kellene. McClarkin szerint a kormánynak meg kell értenie, hogy amit eddig adott, az kevés. A cégek hamarosan kifutnak a pénzükből a hosszúra nyúló bezárás idején, és utána is csak csökkentett kapacitással nyithatnak majd meg. A BBPA vezetője gyöngéden meg is fenyegette az ország vezetését, jelezve, hogy ha nem segítenek, akkor bezárnak a pubok, amit a helyi közösségek, lakosság, a választók nem fog elfelejteni, amikor legközelebb a szavazóurnákhoz járul.

Forrás: napi.hu


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.