Akasztói ponty a Hagyomány és Evolúció versenytémája

A Magyar Gasztronómiai Egyesület (MGE) hatodik alkalommal hirdeti meg a Hagyomány és Evolúciót (H&E), melyre szeptember 15-ig lehet jelentkezni.

A tizenkét éve rendszeresen megrendezett H&E szakácsverseny célja a kulináris intelligencia és a technológiai tudatosság fejlesztése, repertoárbővítés, ízléscsiszolás, tehetségkutatás, mindez a szakmai és a nagy nyilvánosság bevonásával. Összességében az éttermi kultúra, az ország étkezési kultúrájának fejlesztése a cél, ahogy az az MGE 2004-es alapító okiratában szerepel. Az első három helyen végző versenyzők ösztöndíjakban részesülnek, továbbképzés céljára, továbbá tárgyi jutalmakban.

A két versenytéma idén az Akasztói ponty tetszőleges garnírunggal és mártással, étteremszerű tálalásban. A második főelemet a verseny előtti napon hozzák nyilvánosságra, garnírungjait meglepetéskosárból kell elkészíteni. Mindkét versenytányért 4 adagban kell elkészíteni, melyre legkevesebb 4 óra áll rendelkezésre, de a meglepetéskosár függvényében ez lehet hosszabb is. A pontos időkeretet egy nappal a verseny előtt közlik a szervezők, a második főelem ismertetésekor.

A beküldendő pályázat az akasztói ponty témájának receptje technológiai leírással és fényképpel,  jelentkező önéletrajzával. A versenyen mind a két témát elkészítik a versenyzők. A döntőre az akasztói pontyot (versenyzőként egy egész hal) és a másik versenytányér alapanyagait a Magyar Gasztronómiai Egyesület biztosítja. A ponty szabadon választott kísérőelemeinek alapanyagait (zöldségek, fűszernövények, alaplevek, fűszerek, fűszernövények, ecetek stb.) a versenyzők hozzák magukkal.

Részletes információk a az MGE versenykiírásáról a  a www.gaultmillau.hu oldalon találhatók. 

Forrás: www.gaultmillau.hu

Forrás: Vendég&Hotel Online


Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát

Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát 

Friss, laza és pimasz gasztronómia. Tavalyi nyitása óta ez jellemző a Bíró Dani vezette, Kopaszi-öböl partján nyitva lévő Zazie-ra.
Ki lett az ország legjobb felszolgálója?

Ki lett az ország legjobb felszolgálója? 

A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen a győztes Kóródi Béla lett, a Mátészalkai Szakképzési Centrum Kállay Rudolf Szakképző Iskola diákja.
Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt 

Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.