Amerika hadat üzen a hamburgernek

A gyorsételek bölcsőjének számító USA-ban is – bár kicsi a valószínűsége, hogy a magyar „chipsadó” hatására – kiújult a vita, amely már egészen a kormányzati szintig gyűrűzik. A Time az Amerikában dúló „chips-csatának” járt utána.

„Egy család sem dönthet az egészséges vagy a megfizethető ételek között” – jelentette ki Bill Simon, a világ legnagyobb kiskereskedelmi láncának elnöke. A Walmart vezetője a first ladyvel karöltve üzent hadat az egészségtelen táplálkozásnak. Michelle Obama férje beiktatása óta egy táplálkozási reform élén kardoskodik, amely többek között az úgynevezett ételsivatagok (szegény városrészek, ahol nem szerezhetők be egészséges ételek) felszámolását tűzte ki célul, évi 400 millió dollárból. A cégóriás pedig a sótartalom 20, a cukortartalom 10 százalékkal csökkentetésére tett ígéretet, a transz-zsírokat pedig teljesen száműzné polcairól 2015-ig – írja a Guardian.

Amerikában egyre több város dönt úgy, hogy korlátokat szab az egészségtelen ételeknek, hogy kemény dollármilliókat takarítsanak meg az egészségügyi kiadásokon. New York városa még 2006-ban üzent hadat a transz-zsíroknak, emellett arra kötelezte a gyorsétterem-láncokat, hogy áruikon tüntessék fel a kalóriamennyiséget. Baltimore 2009-ben követte ezt a példát, és szintén kitiltotta a transz-zsírsavakat a városból. San Francisco a tavalyi év során száműzte a Happy Mealst, pontosabban fogalmazva olyan törvényt hozott, mely nem engedi, hogy játékokat adjanak olyan ételekhez, melyek átlépik a megengedett zsír-, só- és kalóriaszintet. Baltimore városának egészségügyi hivatala tavaly osztotta ki az első, ilyen jellegű 100 dolláros bírságot egy visszaesőnek, aki a húsokat a város által tiltott margarinban sütötte. De ahogy „terjedt a kór”, úgy lettek egyre hangosabbak a különutas települések kritikusai is, akik mögött természetesen részben az élelmiszerlobbi áll.

Cleveland az idei évben állt volna be a sorba, azonban Ohio állam vezetése közbelépett. A The New York Times tudósított arról, hogy Alabama és Florida is olyan törvényeket hozott, melyek megkötik az önkormányzatok kezét abban, hogy egészségtelen ételeket tegyenek tiltólistára. Arizona például az „árukapcsolás”-t korlátozó San Francisco-ihoz hasonló törvényeket semmisített meg.

A vita során kialakult törésvonal egyik oldalán az egészséges ételek szószólói állnak, míg a túloldalon a törvénykezés túlhatalma miatt aggódók, akik szerint a városi tiltólisták a szabad választás szentségét sértik. Az egyik főszereplőt, a transz-zsírt, mely a szív- és érrendszeri megbetegedésekért felelős, könnyedén lehet egészségesebb anyagokkal helyettesíteni. A tiltások mellett kardoskodók talán legszilárdabb érve, hogy Amerikában a szívhez köthető megbetegedések vezetik a halállistákat, nem mellesleg pedig a kórházszámlát is komolyan megdobják az ilyen betegségek. (Hazánkban is hasonlóan kiábrándító ez az adat, a halálesetek 51 százaléka mögött áll valamilyen szívbetegség – olvasható a Magyar Nemzeti Szívalapítvány honlapján.) A tiltás mellett a másik fegyver a tájékoztatás. Az USA híres arról, hogy termékeihez lexikon nagyságú használati utasításokat mellékel (például ne szárítsd a macskát a mikróban), ugyanakkor a táplálékok csomagolásán nem kötelező feltüntetni az adatokat.

Az „ellenzék” szerint már a csomagolás megváltoztatása is felesleges terheket ró a gyártókra, ami komoly áremelkedést vonhat maga után. Véleményük szerint a tiltások az üzleti hátrányok mellett egyenesen a szabad döntés jogát sértik. Többek között azzal érvelnek, ha valaki transz-zsírban sült krumplit enne, vagy azt szeretné, hogy gyermeke a hamburger mellé játékot kapjon, akkor kaphassa meg. A tiltásokkal a törvényhozás hülyének nézi az embereket, s olyan színben tünteti fel a polgárokat, mint akik nem képesek helyes döntést hozni – hangzanak az érveik. A kérdés valójában az, hogy ki hozza meg a döntést. Amerikában tradicionálisan gyengébbek a városok, míg az állami hatalom erős. Az önkormányzás szószólói amellett érvelnek, hogy a helyi vezetés jobban belelát az emberek problémáiba. Egyesek a kísérleti nyúl szerepétől sem riadnak vissza: bizonyos törvények kifutását helyi szinten lehetne tesztelni, mielőtt államilag hatályba lépnek. Az ellentábor az uniformizálás fontosságát hangoztatja. A mamutcégek szempontjait szem előtt tartva állnak az ügyhöz, mivel egy város súlyosan megsértheti egy vállalat üzleti érdekeit, ha a térségtől eltérő kritériumokat állít.

Érdekes módon az ügyben érintett mindkét oldal egyre nagyobb lendülettel küzd. Egyre több város hoz tiltó rendeleteket, amiket aztán hasonlóan nagy számú állam korlátoz. Nem valószínű tehát, hogy a kajacsata, azaz a Food Wars a közeljövőben eldől. (forrás: MNO / Élelmiszer) 


Friss adatok a kávé árának emelkedéséről és a vásárlási szokások alakulásáról

Friss adatok a kávé árának emelkedéséről és a vásárlási szokások alakulásáról 

Egy év leforgása alatt az értékesített őrölt kávé mennyisége 3,7 százalékkal csökkent, míg a szemes kávé 1,9 százalékkal, a kapszulás kávék kategóriája pedig volumenben 5,1 százalékkal nőtt.
Andy Warhol és az Absolut vodka

Andy Warhol és az Absolut vodka 

Limitált kiadású Andy Warhol palackkal ünnepli az Absolut a művész újra felfedezett kék festményét.
Vörösborfesztivál-nyitány Villányban

Vörösborfesztivál-nyitány Villányban 

A koncertek mellett lesz szüreti felvonulás és bemutatkoznak a borrendek is...
Norvég sztárséf Budaörsön: különleges ételsor a magyar Bocuse-bajnokkal

Norvég sztárséf Budaörsön: különleges ételsor a magyar Bocuse-bajnokkal 

Christian André Pettersen és Dalnoki Bence együtt főztek a METRO Gasztroakadémia konyháján.
Egy szegedi kávézó menő minősítést söpört be

Egy szegedi kávézó menő minősítést söpört be 

A Kék Elefánt Kávézó nyerte el Magyarország első vendéglátóhelyeként a Good Travel Seal fenntarthatósági minősítést.
Indulnak a badacsonyi tematikus gasztrohétvégék

Indulnak a badacsonyi tematikus gasztrohétvégék  

Mostantól magasabb fokozatra kapcsolnak a Gasztrohegy lakói: május végéig más és más programokkal várják a vendégeket.
Elkezdődött az Ifjúsági Szakács Világbajnokság

Elkezdődött az Ifjúsági Szakács Világbajnokság 

A Magyarországon megrendezésre kerülő világversenyen hazánkat idén Nyirkos Patrik képviseli.
Ünnepi rendezvény a Vámház körúton

Ünnepi rendezvény a Vámház körúton 

A mozgó éttermek a Vámház körúton ünneplik a századik rendezvényt.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Jön az OktoBeerfest: négy napig minden a sörről szól

Jön az OktoBeerfest: négy napig minden a sörről szól 

Tízezreket várnak az ország sörbulijára a Városligeti Műjégpályára.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.