Arculatot váltott a belvárosi bisztró

Teret kapnak az étteremben a hazai feltörekvő tervezők, felülvizsgálatra került a termékpaletta és az árazás is, és a klasszikus elemek folyamatosan újakkal egészülnek ki a mostani célcsoportot igényeihez igazodva.

A belvárosi bisztró átalakulása a márkastratégia teljes újragondolásával kezdődött el, olvasható a Kreatív oldalán. Mint írják, az arculatváltásért felelős Socially a folyamat során átnézte a marketingmixet, majd az alapján gondolta újra a kommunikációt, ami a Mostra jellemző életérzés megalkotásával járt együtt. A feladatot nehezítette, hogy a Mostnak lényegében nem volt korábban arculata, így egy teljes újrapozícionálásra volt szükség, hogy meghatározzák pontosan: kik ők, és kit szeretnének elérni.

Kopa-Varga Sára, a Socially alapító tulajdonosa így nyilatkozott a feladatról:

'5 éve a Most egy ikonikus hely volt a magyar gasztronómiában. Nagyon előremutató volt az a minőség, és közvetlenség találkozása, ami akkoriban nem volt megszokott vendéglátó egységeknél. Még emlékszem, hogy a budapesti kreatív/ filmes szféra találkozási pontja volt ez, mindenki oda járt, pezsgett az élettől. Teltek az évek, betört a gasztroforradalom úja és újabb helyek nyitottak, jött a Covid, az Opera felújítás teljesen átrendezett mindent és ott tartottak a tulajdonosok két szempillantás alatt, hogy ez már a nem az Most és ők is elvesztek, hogy kinek is szólnak igazán, teljes identitáskáosz alakult ki.


Fotó: Most Kortárs Bisztró Facebook oldala

A kezdeti sikerek anno elegek voltak, hogy szájhagyomány útján terjedjenek, de a kommuikáció hiánya és a piaci változások nem voltak kedvező hatással a vendéglátóhelyre.

A munka során az is kiderült, hogy a jelenleg megcélozni kívánt aktív fiatal közeg soha életében nem is hallott a Mostról.

A korábban belőtt 25-40-es célcsoporton nem változtattak, viszont mivel a korosztályba eső emberek körében történt egy generációváltás, az ő igényeiknek megfelelően alakították át a kommunikációt.


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.