Augusztus elején ismét PanyolaFeszt

A jubileumi évet követően újra színes programokkal várjuk 2022. augusztus 5-6-7-én a Panyolára érkezőket.

"Megmutatjuk a megye értékei mellett helyi örökségünket is az idelátogató vendégeknek. Ha szeretnének vidám, családias hangulatban három napot eltölteni, akkor Panyolán a helyük, „...mintha haza jönnél," - mondja találóan szlogenünk! Valóban, immáron 16, sőt 17 éve szinte haza érkeznek a kikapcsolódni vágyók. A pandémia alatt megtapasztaltuk, hogy a fesztivál ugyan elmaradt, de az évről évre visszajáró vendégeink mégis nálunk töltötték augusztus első hétvégéjét. Idén 16. éve szervezzük eseményünket és minden alkalommal újdonságokkal készülünk" - tájékoztatta lapunkat a polgármester, Muhari Zoltán.

A változatos zenei paletta mellett számos színházi produkció is helyet kap a portaprogramokon. Fellép többek között: "Aranyosra festem" - Szalonna és Bandája és a Jantyik testvérek, Petrás Mária és a Tázló együttes, Csángálló, Kalyi Jag, Bakos-Kiss Gábor, Pásztor Márk, Kelet Brass Band, Bakator Zenekar, Lóci Játszik. A Pulyasarok is megannyi élménnyel várja a gyermekeket. Csupa-Csoda vándor játszótér, Báb-kiállítás és -készítés, Csúzlizda, Bugri fajátékok, mind-mind vidám kikapcsolódást ígérnek a gyerkőcöknek a diófák hűs árnyéka alatt.

Amíg a picik játszanak, addig a felnőttek is számos lehetőség közül választhatnak, nem beszélve a kulináris élvezetekről. Egyedi szatmári ízeket, panyolai pálinkákat és különleges borokat kóstolhatnak a gasztronómia kedvelői. Palaj-party a Tiszán a Bakator Zenekarral, kerékpár- és pálinkatúra, aszaló és főzdelátogató, táncház, egyházi- és portaprogramok, hogy csak néhányat említsünk. A Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság rendhagyó kiállításának a 16. PanyolaFeszt ad otthont, ahol A Szakkör több mint 60 települése számos alkotást állít ki a panyolai Közösségi Házban. A Magyar Fesztivál Szövetség által minősített esemény értékteremtő misszióját és közösségépítő tevékenységét tovább erősítik. A megye kulturális, természeti kincsei egyedülállóak, ezért a Szatmárba érkezőknek a vidék báját, a kulturális sokszínűséget mutatják meg.

Információ: https://panyolafeszt.hu/


Igazi borkülönlegesség volt a kínai elnök búcsúajándéka

Igazi borkülönlegesség volt a kínai elnök búcsúajándéka 

Orbán Viktor miniszterelnök Hszi Csin-pinget egy 1949-es évjáratú Tokaji Aszúval ajándékozta meg.
Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát

Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát 

Friss, laza és pimasz gasztronómia. Tavalyi nyitása óta ez jellemző a Bíró Dani vezette, Kopaszi-öböl partján nyitva lévő Zazie-ra.
Ki lett az ország legjobb felszolgálója?

Ki lett az ország legjobb felszolgálója? 

A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen a győztes Kóródi Béla lett, a Mátészalkai Szakképzési Centrum Kállay Rudolf Szakképző Iskola diákja.
Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt 

Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.