Az első Bujdosó-pezsgő

A Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet egy igazi, dél-balatoni stílusú tradicionális pezsgővel rukkolt elő ebben az évben.

Bujdosó Ferenc le se tagadhatná, hogy szereti a buborékokat, itthon az elsők között kezdett gyöngyözőbort készíteni. Még mindannyian emlékezhetünk a Roseccóra és a Friseccóra, amelyek alapul szolgáltak a ma már Kék, Zöld és Bordó néven futó borcsaládhoz.

„Mindig is terveztem, hogy előbb-utóbb tradicionális eljárással készült pezsgő is kerül a szortimentbe, és végre idén debütálhattak is az első palackok” – meséli Bujdosó Ferenc. „Régóta érdekel a pezsgő műfaja; nem sokan tudják, de erről írtam a diplomamunkámat, különböző szőlőfajtákat vizsgáltam benne a pezsgőkészítés kapcsán. A gyakorlati időmet is németországi pezsgőüzemekben töltöttük a feleségemmel, Beával.”

Akkor, 1989-ben még az volt a terv, hogy itthon a BB-nél lesz pezsgőmester, aztán úgy alakult, hogy inkább belevágtak a saját birtok építésébe, és így egy időre távol került a pezsgőkészítéstől. A 2016-os évjáratban azonban minden adott volt ahhoz, hogy el tudják készíteni az első saját méthode traditionnelle pezsgőjüket. Odafigyeltek, hogy az alapbor megfelelő legyen: az érett gyümölcs mellett mértéktartó maradjon az alkohol, és természetesen az élénk savak is fontosnak számítottak. Ezt optimális tőketerheléssel és a szüreti időpont megfelelő kiválasztásával érték el, valamint azzal, hogy az ültetvények direkt pezsgőnek szánt szőlő termeléséhez lettek kialakítva. A pinot noir a házasítás hangsúlyos eleme, amely mellé még királyleányka került, a szőlőfajták kiválasztása és a dosage mennyisége is tudatos. 7 gramm cukor mellett 7 gramm/liter sav van benne.

„Brut pezsgőnk lett, méghozzá szándékosan, hiszen szívesebben iszom kedvesebb, gyümölcsösebb pezsgőket, a nulla gramm cukorral készült brut nature nem az én ízlésemet tükrözné. Az a dosage, amit végül használtunk, felerősíti a gyümölcsös ízeket, és így végül egy saját, dél-balatoni stílusú tradicionális pezsgőnk lett. Nem a champagne-hoz akarjuk mérni magunkat, és bevallom, kíváncsi is voltam, hogy az egyik kedvenc fajtám, a királyleányka hogyan viselkedik” – indokolta a döntést Bujdosó Ferenc.

Összesen 5000 palack készült belőle, Garamvári Vencel budafoki pincéjében lett az alapborból pezsgő. Az első 500 palackot 12 hónap után degorzsálták, majd időről időre 500-1000 üveget hoz ki a pincészet, és persze nem tudták megállni, rögtön félezer palacknyi magnumot is készítettek, ami izgalmas összehasonlításra ad majd lehetőséget. A pezsgő címkéjét Ipacs Géza tervezte, a szín és az alapminta ötletét pedig mi más, mint egy hajózási jel adta. És ahogy mindig, már most rengeteg ötletük van a folytatásra.

Forrás: Vendég & Hotel


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.